Szonett Madame M-hez
Olykor esős napokon vándormadár dalol
s búját vaktában zengi az egykori ösvénybe,
lombbal bélelt fészkén, virágzó fák alól
méla fülemüle csattog a kékellő kökényre.
Hívó panaszomra lelked most merengve,
kedvesen meghitt, égi szavakkal válaszol.
A hang, mit úgy szerettünk, bánatosan szól,
de a szív szép múltunkat, lásd, nem feledte.
Te voltál az egykor? Most jó, s bájos vagy újból,
megbánásról beszélsz nekem és mélabúról.
- De az én szívem is gyökeréig sebzett.
Szeretni bárhogy is, csepp bolondság, tudod jól.
S lesz-e, ki Ophelia csokráért majd lehajol
a néma partról, ha az már a habokba veszett?
Alfred de Musset (1810-1857)
Olykor esős napokon vándormadár dalol
s búját vaktában zengi az egykori ösvénybe,
lombbal bélelt fészkén, virágzó fák alól
méla fülemüle csattog a kékellő kökényre.
Hívó panaszomra lelked most merengve,
kedvesen meghitt, égi szavakkal válaszol.
A hang, mit úgy szerettünk, bánatosan szól,
de a szív szép múltunkat, lásd, nem feledte.
Te voltál az egykor? Most jó, s bájos vagy újból,
megbánásról beszélsz nekem és mélabúról.
- De az én szívem is gyökeréig sebzett.
Szeretni bárhogy is, csepp bolondság, tudod jól.
S lesz-e, ki Ophelia csokráért majd lehajol
a néma partról, ha az már a habokba veszett?
Alfred de Musset (1810-1857)
Aucun commentaire:
Enregistrer un commentaire