Napraforgó

Napraforgó

Az utazó hölgy aki átvágott a Vásárcsarnokon a nyár

leszálltakor

Lábujjhegyen haladt

A kétségbeesés az égen görgette gyönyörű és hatalmas

kontyvirágait

És kézitáskájában hevert az álmom az az illatos üveg

Amit egyedül csak az Isten keresztanyja szagolt

A kábulat szétterült mint a pára

A Pipázó kutyában

Ahová belépett épp a pro és a kontra

A fiatalasszonyt ők nem láthatták csak oldalról és

rosszul úgy ahogy

Vajon a salétrom női nagykövetével akadt dolgom

Vagy amit gondolatnak hívunk a fekete alapon fehér

görbület asszonyával

Javában folyt az ártatlanok bálja

Az árnyék nélküli hölgy letérdelt a Pénzváltók hídján

Git-le-Coeur utca az ütőcsengők már nem voltak

ugyanazok

Beteljesültek végre az éjszakai ígéretek

A postagalambok a segélyezési csókok

Odaröppentek a szép ismeretlen kebleire

Amiket a tökéletes jelentések selyme alatt dárda járt át

Párizs kellős közepén egy major virágzott

Es a tejútra nyíltak ablakai

De nem lakott még benne senki a váratlan vendégek

miatt

Akik a szóbeszéd szerint a kísérteteknél is

ragaszkodóbbak

Egyesek mint ez az asszony mintha úsznának

És lényegükből egy kevés átáramlik a szerelembe

Ami belső tartalmak felé űzi őket

Nem vagyok én játékszere semmiféle érzéki hatalomnak

Mégis a hamu hajzatában cirpelő tücsök

Étienne Marcel szobra mellett az egyik este

Értelmesen rám tekintett

André Breton mondta menj tovább

André Breton.