Tünemény

Tünemény

A hold szomorú. Könnyezve, álmodó

szeráfok, gőzölő virágokban, vonó

ujjuk közt, siklatón csalták elő a párták

azúrján elhaló violák zokogását,

- Első csókod örök-szent napja volt e nap.

Ábrándom, mely mohón kedveli kínomat,

szakértőn ittasult a bánat illatától,

melyet émely s panasz nélkül hagy ott magából

az álomszüret a szüretelő szívén.

Bolyongtam hát, szemem a földre szegve én,

midőn az estben és az utcán, napsütötte

hajaddal, nevetőn te toppantál elémbe,

mint a fénybóbitás tündér, aki a szép,

kényeztetett gyerek-álmokat járta rég,

és kezéből, melyet nem zárt össze egészen,

havaztak illatos csillag-bokrok fehéren.

Stéphane Mallarmé