I
Az újszülött arcú forróságról, a kétségbeesett forróságról énekelek.
II
A kenyéren a sor, hogy megtörje az embert, hogy a virradat szépsége legyen.
III
Aki a napraforgóban bízik, az nem fog elmélkedni a házban.
A szerelem minden gondolata az övé lesz.
IV
A fecske hurokjában vihar tájékozódik, kert épül.
V
Mindig lesz egy vízcsepp, hogy tovább fennmaradjon, mint a Nap,
anélkül hogy a Nap járása ettől megrendülne.
VI
Olyat teremts, amit az ismeret titokban akar tartani, száz kijáratú ismeretet.
VII
Aki úgy jön a világra, hogy ne kavarjon föl semmit, az nem érdemel se figyelmet, se türelmet.
VIII
Meddig létezik még az ember hiányérzete, ki halódik a teremtés közepén, mert a teremtés elbocsátotta?
IX
Minden ház egy évszak volt. Így ismétlődött a város.
Összes lakói együtt nem ismerték csak a telet,
dacára fölhevült testüknek, dacára a nappalnak, mely nem távozott tőlük.
X
Lényegednél vagy te rendületlenül, költő, rendületlenül szerelme csúcspontján,
rendületlenül vágyódva a valóságra és az igazságra.
Bizonyára szükséges rossz, hogy állhatatosan nem lehetsz tudatodnál.
XI
A nem létező lélekből te nálánál jobb embert teremtesz.
XII
Nézd a vakmerő képet, melyben a hazád fürdik, sokáig elkerült ez az öröm.
XIII
Sokan vannak, akik arra várnak, emelje fel őket a zátony,
lépje át a cél, hogy önmagukat meghatározzák végre.
XIV
Köszönd meg, ha valaki lelkifurdalásoddal nem törődik.
Egyenrangú társa vagy.
XV
A könnyek megvetik bizalmasukat.
XVI
Mérhető mélység marad ott, hol a sorsot a föveny leigázza.
XVII
Szerelmem, nem fontos, hogy megszülettem: ama helyen leszel te látható, ahol én eltűnök.
XVIII
A madár becsapása nélkül tudjunk eljutni a fa szívétől a gyümölcs elragadtatásáig.
XIX
A gyönyörön át csak az emlék zsoldos hálája fogad.
Választott jelenléted sem ment meg a búcsúzástól.
XX
Csak szeretni hajolj meg. Ha meghalsz, még szeretsz.
XXI
A belőled kiáradó sötétséget napjárásod paráznasága vezérli.
XXII
Mellőzd azokat, akik szemében az ember csak afféle átmeneti színfolt a föld kínzott hátán.
Hadd mondják el hosszadalmas intelmüket.
Látványnak egy a tűzkaparó festéke és a felhő vörössége.
XXIII
A költőhöz nem méltó a bárány megtévesztése, gyapjának üzleti beruházása.
XXIV
Ha villámban lakunk, az örökkévalóság szíve az.
XXV
Szemek, melyek a nappalt föltalálni vélve, föltámasztották a szelet,
-mit tehetnék értetek?
Én a feledés vagyok.
XXVI
Az összes tiszta vizek közül a költészet álldogál a legkevesebb ideig hídjai tükörképénél.
A költészet: az átminősített ember belső világában az eljövendő élet.
XXVII
Egyetlen rózsa, hogy essen az eső.
Számtalan év végére jutva, ez a kívánságod.
René Char.
Aucun commentaire:
Enregistrer un commentaire