Je meurs de soif

Je meurs de soif

Je meurs de soif .

Je meurs de soif, en cousté la fontaine;

Tremblant de froid au feu des amoureux;

Aveugle suis, et si les autres mène;

Pauvre de sens, entre saichans, l'un d'eux;

Trop négligent, en vain souvent soigneux;

C'est de mon fait une chose faiée,

En bien et mal par fortune menée.


Je gagne temps, et perds mainte semaine;

Je joue et ris, quand me sens douloureux;

Déplaisance j'ai d'esperance pleine;

J'attends bonheur en regret angoisseux;

Rien ne me plaît, et je suis dézireux;

Je m'esjouis, et cource à ma pensée,

En bien et mal par fortune menée.


Je parle trop, et me tais à grand peine;

Je m'esbahis et je suis courageux;

Tristesse tien mon confort en demaine,

Faillir ne puis, au moins à l'un des deulx;

Maladie m'est en santé donnée

En bien et mal par fortune menée.


L’Envoy


Prince, je dis que mon fait malheureux

Et mon profit aussi avantageux

Sur un hasard j'asserrai quelque année,

En bien et mal par fortune menée.



Charles D'Orléans.

Donnez l'aumosne aux prisonniers

Donnez l'aumosne aux prisonniers

Donnez l'aumosne aux prisonniers


Donnez l'aumosne aux prisonniers

Reconfort et Espoir aussi;

Tant feray au jaulier Soussi

Qu'il leur portera voulentiers.


Ilz n'ont ne vivres ne deniers,

Crians de fain, il est ainsi;

Donnez l'aumosne aux prisonniers

Reconfort et Espoir aussi.


Meschans ont esté mesnagiers,

Tenuz pour debte jusques cy;

Faictes les euvres de mercy,

Comme vous estes coustumiers;

Donnes l'aumosne aux prisonniers.



Charles D'Orléans .

Szomjan veszek...

Szomjan veszek...

Szomjan veszek


Szomjan veszek a parton, patak mellett,

szerelmesek tüzénél vacogok,

világtalan, ki másokat vezetget:

ész nélkül is bölcsek közül vagyok,

azt gondozom, amit hanyagolok.

A köznapit különlegesbe oltom -

hol jót, hol rosszat hoz reám a sorsom.


Időt nyerek árán vesztett heteknek,

ha fáj a lelkem, vígan kacagok,

undor fog el, mikor remény kecsegtet,

a boldogság nekem panaszra ok,

sosincs ínyemre, amit áhítok.

Ujjongok én, mikor dühöm kiontom -

hol jót, hol rosszat hoz reám a sorsom.


Csacsogok és megszenvedem a csendet,

merész megilletődötten vagyok,

rabságomban a bánat ad csak enyhet,

kettőből egyet nem hibázhatok,

ha épp rám jár a rúd, nem búsulok.

Egészség éltet akkor is, ha kór nyom -

hol jót, hol rosszat hoz reám a sorsom.


Charles D'Orléans.

Csak alamizsnát vár.

Csak alamizsnát vár


Csak alamizsnát vár a rab,
reményt a jobbra legalább -
addig járok a porkoláb
nyakára, míg önként nem ad.

Élelme, pénze nem maradt,
éhsége szinte már kiált:
csak alamizsnát vár a rab,
reményt a jobbra legalább.

Egyebe sincs: adósa csak,
nem tisztelik jogos javát,
ezért szánjátok legalább -
szokás szerint mást úgyse kap.

Csak alamizsnát vár a rab.


Charles D'Orléans .

Icare est chu ici, le jeune audacieux.

Icare est chu ici, le jeune audacieux.

Icare est chu ici, le jeune audacieux.


Icare est chu ici, le jeune audacieux,

Qui pour voler au Ciel eut assez de courage :

Ici tomba son corps degarni de plumage,

Laissant tous braves coeurs de sa chute envieux.


Ô bienheureux travail d'un esprit glorieux,

Qui tire un si grand gain d'un si petit dommage !

Ô bienheureux malheur, plein de tant d'avantage

Qu'il rende le vaincu des ans victorieux !


Un chemin si nouveau n'étonna sa jeunesse,

Le pouvoir lui faillit, mais non la hardiesse ;

Il eut, pour le bruler, des astres le plus beau.


Il mourut poursuivant une haute aventure,

Le ciel fut son désir, la mer sa sépulture :

Est-il plus beau dessein, ou plus riche tombeau ?


Philippe Desportes.

Cueur, qu'est-ce là?

Cueur, qu'est-ce là

Cueur, qu'est-ce là?


Cueur, qu'est-ce là? - Ce sommes-nous voz yeux.

- Qu'apportez-vous? - Grant foison de nouvelles.

- Quelles sont-ilz - Amoureuses et belles.

- Je n'en vueil point voire, non se m'aist Dieux!


Dont venez-vous? - De plusieurs plaisans lieux.

- Et qui a-il? - Bon marchié de querelles:

- Cueur, qu'est-ce là? - Ce sommes-nous voz yeux.

- Qu'apportez-vous? - Grant foison de nouvelles.


C'est pour jeunes. - Aussi est-ce pour vieulx?

- Trop sont vieulx soubz pieçà n'en estre telles?

Si ay, si ay; - Aumoins escoutez d'elles.

- Paix! je m'endors, - Non ferez pour le mieulx:

Cueur, qu'est-ce là? - Ce sommes-nous voz yeux.


Charles D'Orléans .

Ikarosz.Daidalosz fia, a repülés első áldozata

Ikarusz

Ikárusz

Ikárusz hullt le itt, az ifjú vakmerő,

Ki bátran égre szállt, gátat se nézve hol lát,

S bár teste mélybe dőlt, veszítve gyenge tollát,

A bátrak szívében irigy vágyat ver ő:


Mert boldog munka az, hol a dicső erő

Nyert díja túlragyogja bukása törpe voltát,

És boldog az a balsors, mely ily haszonba folyt át,

Hogy hőse, bár legyőzve, mégis örök nyerő!


Az új, hallatlan úttól e gyermek meg se döbbent,

Tudása nem röpült még, de bátor szíve röppent,

S íme! a Legszebb Csillag tüze égette meg!


Így halt meg, szédítőn merész kalandba vágva,

Az ég volt: drága vágya, s a tenger: síri ágya,

Van vágy még ily dicső, s van sír még ily remek?


Philippe Desportes.

A szemed, megigezett a szemed.

Ki van ott?

Ki van ott?


Hé, ki van ott? - Csupán a két szemed.

- Mit hoztatok? - Sok hírt, szíved kitárd hát!

- Üzenetük? - Szerelmes, hő kívánság.

- Nem érdekel, ég óvjon engemet!


Tanyáitok? - Csodás, mesés helyek.

- S mit látni ott? - Vásárok víg viszályát.

- Hé, ki van ott? - Csupán a két szemed.

- Mit hoztatok? - Sok hírt, szíved kitárd hát!


Ifjak várják. - S csakúgy az öregek?

- Túl vének ők. Vagy vénségük csak álság?

- Dehogy, dehogy! - Nem hallgatsz mégse ránk hát?

- Csitt, alhatnék! - Mit tennél egyebet?

- Hé, ki van ott? - Csupán a két szemed.


Charles D'Orléans .

Aranyos ajkaid.

Aranyos ajkaid.

Aranyos ajkaid

Aranyos ajkaid énbennem nem kacagnak,
csillagó szavaid oly mély értelműek,
hogy éveim, halálom és ifjúságom éjén
minden zajból felém a te hangod remeg.

A selyem hajnalon, hol tenyészik a fagy,
és a veszendő kéj a tűnt álmot siratja,
a nap karjai közt ébredő test vacogva
gondol csak arra, hogy a szíve visszatér.

Zöld erdők emléke, köd, melyben elmerültem,
magamra zárva két szemem, tiéd vagyok,
rajtad csügg életem, s már nem tudom lerázni
a szörny semmittevést, amibe dönt szerelmed.

Paul Éluard.

A meleg illata.

Itt élni

Itt élni

Tüzet raktam, mert elhagyott a kék ég,
tüzet, hogy barátom legyen,
tüzet: legyen mivel a téli éjbe vágnom,
tüzet, hogy élni jobb legyen.

Neki adtam, amit nekem adott a nap,
erdőt és patakot, szőlőt és búzaföldet,
fészket és madarat, a házat s kulcsait,
virágot, bogarat, prémet s ünnepeket.

És csak a pattogó lángok dalából éltem,
csak melegük jó illatából;
mint elsüllyedt hajó, min összecsap a hullám,
és mint aki halott, csak egy elemben éltem.

Paul Éluard.

Ta bouche aux lèvres d'or n'est pas en moi pour rire…

Ta bouche aux lèvres d'or n'est pas en moi pour rire…

Ta bouche aux lèvres d'or n'est pas en moi pour rire…


Ta bouche aux lèvres d'or n'est pas en moi pour rire

Et tes mots d'auréole ont un sens si parfait

Que dans mes nuits d'années, de jeunesse et de mort

J'entends vibrer ta voix dans tous les bruits du monde


Dans cette aube de soie où végète le froid

La luxure en péril regrette le sommeil,

Dans les mains du soleil tous les corps qui s'éveillent

Grelottent à l'idée de retrouver leur cœur


Souvenirs de bois vert, brouillard où je m'enfonce

J'ai refermé les yeux sur moi, je suis à toi,

Toute ma vie t'écoute et je ne peux détruire

Les terribles loisirs que ton amour me crée.


Paul Éluard.

Pour vivre ici.

Pour vivre ici

Pour vivre ici.


Je fis un feu, l'azur m'ayant abandonné,

Un feu pour être son ami,

Un feu pour m'introduire dans la nuit d'hiver,

Un feu pour vivre mieux.


Je lui donnai ce que le jour m'avait donné:

Les forêts, les buissons, les champs de blé, les vignes,

Les nids et leurs oiseaux, les maisons et leurs clés,

Les insectes, les fleurs, les fourrures, les fêtes.


Je vécus au seul bruit des flammes crépitantes,

Au seul parfum de leur chaleur;

J'étais comme un bateau coulant dans l'eau fermée,

Comme un mort je n'avais qu'un unique élément.


Paul Éluard.

Jó napot!

Jó napot!

Jó napot!

Mint ördögöt a szelence mélye,
egy rügyecske rejtette ott...
de szűk börtönben hogyan is élne,
unta, kívánt még több levegőt.

Hallgatva éneket, szárnysuhogást,
szellőre, fényre szomjazott ...
s hogy megtudja mi hír odaát,
zöld burkán roppantott nagyot.

Aztán egy mozdulattal hirtelen
rövid, szűk ruháján rést szabott
" végre, mondta, lélegezhetem,
látok, kint vagyok...jó napot!"

Paul Géraldy.

Himnusz az éjszakában.

Himnusz az éjszakában.

Himnusz az éjszakában.

Az árnyék, mint illat árad a hegyekből és oly nagy
a csend, hogy azt hihetnéd, elér a halál.
Ma este hallani,
amint egy csillag sugara a lágy szellő sodrán felszáll.

Szemlélődj. Homlokod alatt olyanok legyenek a szemeid,
minta forrás, mely futása közben visszfényével elbűvöli
a partokat. A csillagfényes földön érzékeld az eget, a
csillagok kék dalát halljad a mohák harmatában.

Lélegezz, add vissza a levegőnek, a levegő illatának
lélegzeted, hogy meleg leheleted bebalzsamozza a virágokat,
lélegezz áhítatosan az égre tekintve, hogy párás leheleted
a fűszálakat is csillagozza be.

Sötét szemeiden úsztasd át az egész eget, csendedet keverd
el a föld árnyékával s ha életed nem vet árnyékot árnyékára,
akkor a te szemeid s az ő harmata a szférák tükrei.

Lelkedet örök szárán érezd felszállani és megérkezni az égbe,
isteni megrendülés, szemeiddel kövesd a te csillagodat, hogy
örök lelked széttárja kelyhét és beillatozza az egeket.

Az éjszakák lugasának láthatatlan ágain lásd ezeknek az arany
virágoknak ragyogását, életünk reménységét, lásd ránk ragyogni
- jövő életünk arany pecsétjét - a mi tündöklő csillagainkat
az éjszaka fáin.

Figyeld pillantásodat, ahogyan elvegyül a csillagok közt, visz-
fényeik csendesen belemerülnek szemeidbe, és azonosulnak
lélegzeted illatával, új csillagokat virágoztass ki szemeidben.

Szemlélődj, engedd el magad, hagyd az érzékeidet gondolkodni,
légy szerelmes önmagadba, aki szétszóródtál ebben az életben.
Hagyd, hogy szemeidnek parancsoljon az ég, anélkül, hogy meg-
értenéd és csendedből alkosd meg az éjszakák zenéjét.

Paul Fort.

Egy forrásnál.

Egy forrásnál.

Egy forrásnál.

A forrás habjai édesen csordogálnak,
s ezüst-csengő szava múlt csókokról cseveg,
köröskörül kövér, kizöldülő füvek
s a vad hőség alá az égerfa von árnyat.

Meghajlik megadón Zefír akaratának
a lomb e szép helyen s szerelmesen piheg.
Épp delelőjén áll a nap, s majd megreped
hosszant a föld, amint perzselő heve árad.

Erre térvén, nagy út súlyától lankatag,
éget a szörnyű hév s szomj sebzi ajkadat,
állj meg e helyt, hová csak jó sorsod vezérelt.

A könnyű nyugovás tested pihenteti,
az árny s az enyhe szél heved elkergeti
s szomjad is belevész e forrás hűs vizébe.

Philippe Desportes.

Oly egy voltam veled....

Eleven halálom.

Eleven halálom.

Nem változik bánatom moccanatlan
várok és nem jön senki se
se nap se éjszaka
se az aki én voltam egykor

Szemem szemedtől elszakadt
kihuny a ragyogás a bizalom szememben
a szám a szádtól elszakadt
a szám elszakadt a gyönyörtől
a szerelem az élet ízétől elszakadt
kezem kezedtől elszakadt
kihullajt mindent a kezem
lábam lábadtól elszakadt
nem lép többé a lábam mert immár útja sincs
súlyomat elfelejti és el a pihenést

Látnom rendeltetett mint huny ki életem
az életeddel
kezedben nyugvó életem
amelyet végtelennek hittem
Jövőm reményem a sírom amelyet úgy vesz
a közömbös világ körül mint a tiédet

Oly egy voltam veled hogy más mellett dideregnék.

Paul Éluard.

Bonjours.

Bonjours.

Bonjours.

Comme un diable au fond de sa boîte,
le bourgeon s'est tenu caché...
mais dans sa prison trop étroite
il baille et voudrait respirer.

Il entend des chants, des bruits d'ailes,
il a soif de grand jour et d'air...
il voudrait savoir les nouvelles,
il fait craquer son corset vert.

Puis, d'un geste brusque, il déchire
son habit étroit et trop court
"enfin, se dit-il, je respire,
je vis, je suis libre... bonjour !"


Paul Géraldy.

Hymne dans la nuit.

Hymne dans la nuit.

Hymne dans la nuit.


L’ombre, comme un parfum, s’exhale des montagnes, et le silence est tel que l’on croirait mourir.
On entendrait, ce soir, le rayon d’une étoile remonter en tremblant le courant du zéphyr.


Contemple. Sous ton front que tes yeux soient la source qui charme de reflets ses rives dans sa course...
Sur la terre étoilée surprends le ciel, écoute le chant bleu des étoiles en la rosée des mousses.


Respire, et rends à l’air, fleur de l’air, ton haleine, et que ton souffle chaud fasse embaumer des fleurs,
respire pieusement en regardant le ciel, et que ton souffle humide étoile encor les herbes.


Laisse nager le ciel entier dans tes yeux sombres, et mêle ton silence à l'ombre de la terre :
si ta vie ne fait pas une ombre sur son ombre, tes yeux et ta rosée sont les miroirs des sphères.



Sens ton âme monter sur sa tige éternelle : l’émotion divine, et parvenir aux cieux, suis des yeux
ton étoile, ou ton âme éternelle, entrouvrant sa corolle et parfumant les cieux.



À l’espalier des nuits aux branches invisibles, vois briller ces fleurs d’or, espoir de notre vie,
vois scintiller sur nous, – scels d’or des vies futures, – nos étoiles visibles aux arbres de la nuit.



Écoute ton regard se mêler aux étoiles, leurs reflets se heurter doucement dans tes yeux, et mêlant
ton regard aux fleurs de ton haleine, laisse éclore à tes yeux des étoiles nouvelles.


Contemple, sois ta chose, laisse penser tes sens, éprends-toi de toi-même épars dans cette vie.
Laisse ordonner le ciel à tes yeux, sans comprendre, et crée de ton silence la musique des nuits.


Paul Fort.

D'une fontaine.

D'une fontaine.

D'une fontaine.


Cette fontaine est froide, et son eau doux-coulante,

A la couleur d'argent, semble parler d'Amour ;

Un herbage mollet reverdit tout autour,

Et les aunes font ombre à la chaleur brulante.


Le fueillage obeyt à Zephyr qui l'évante,

Souspirant, amoureux, en ce plaisant séjour ;

Le soleil clair de flame est au milieu du jour,

Et la terre se fend de l'ardeur violante.


Passant, par le travail du long chemin lassé,

Brulé de la chaleur et de la soif pressé,

Arreste en cette place où ton bonheur te maine ;


L'agréable repos ton corps delassera,

L'ombrage et le vent frais ton ardeur chassera,

Et ta soif se perdra dans l'eau de la fontaine.


Philippe Desportes.

Ma morte vivante.

Ma morte vivante.

Ma morte vivante.

Dans mon chagrin, rien n'est en mouvement

J'attends, personne ne viendra

Ni de jour, ni de nuit

Ni jamais plus de ce qui fut moi-même


Mes yeux se sont séparés de tes yeux

Ils perdent leur confiance, ils perdent leur lumière

Ma bouche s'est séparée de ta bouche

Ma bouche s'est séparée du plaisir

Et du sens de l'amour, et du sens de la vie

Mes mains se sont séparées de tes mains

Mes mains laissent tout échapper

Mes pieds se sont séparés de tes pieds

Ils n'avanceront plus, il n'y a plus de route

Ils ne connaîtront plus mon poids, ni le repos


Il m'est donné de voir ma vie finir

Avec la tienne

Ma vie en ton pouvoir

Que j'ai crue infinie

Et l'avenir mon seul espoir c'est mon tombeau

Pareil au tien, cerné d'un monde indifférent

J'étais si près de toi que j'ai froid près des autres.


Paul Éluard.

Les Chapeaux.

Les Chapeaux.

Les Chapeaux.


Levez ces cueuvrechiefs plus hault

Qui trop cueuvrent ces beaulx visages;

De riens ne servent telz umbrages,

Quant il ne fait hale ne chault.


On fait a Beauté qui tant vault,

De la musser, tort et oultraiges:

Levez ces cueuvrechiefs plus hault

Qui trop cueuvrent ces beaulx visages.


Je sçay bien qu'a Dangier n'en chault,

Et pense qu'il ait donné gaiges

Pour entretenir telz usages:

Mais l'ordonnance rompre fault,

Levez ces cueuvrechiefs plus hault.


Charles D'Orléans .

La Courbe de tes yeux.

La Courbe de tes yeux.

La Courbe de tes yeux.

La courbe de tes yeux fait le tour de mon coeur,

Un rond de danse et de douceur,

Auréole du temps, berceau nocturne et sûr,

Et si je ne sais plus tout ce que j'ai vécu

C'est que tes yeux ne m'ont pas toujours vu.


Feuilles de jour et mousse de rosée,

Roseaux du vent, sourires parfumés,

Ailes couvrant le monde de lumière,

Bateaux chargés du ciel et de la mer,

Chasseurs des bruits et sources des couleurs,


Parfums éclos d'une couvée d'aurores

Qui gît toujours sur la paille des astres,

Comme le jour dépend de l'innocence

Le monde entier dépend de tes yeux purs

Et tout mon sang coule dans leurs regards.


Paul Éluard.

Noi kalapok.

Noi kalapok.

Női kalapok


Vegyétek le a kalapot,

mely bájos arcra vethet árnyat!

Sok haszna nincs a karimának,

ha szél se fúj, nap sem ragyog.


A Szépséget sincs semmi ok

elfödni, mert az bűn, gyalázat -

vegyétek le a kalapot,

mely bájos arcra vethet árnyat!


Tudom, a dac sosem nagyobb

hatalmánál a megszokásnak,

mely át nem hágható szabály, csak-

hát megszüntetve volna jobb...

Vegyétek le a kalapot!


Charles D'Orléans .

Szemed.

Szemed.

Szemed

Szemed szívem egész körülveszi,

édes táncával körül repdesi,

idő dicsfénye, biztos éji bölcső;

s csak azért nem tudom mindazt, mit éltem,

mert szemeid nem mindig láttak engem.


Nappali lombozat, hajnali harmatok,

szél nádasa, illatos mosolyok,

szárnyak, a földet fénybe foglalók,

éggel és tengerrel rakott hajók,

zaj űzői, színek forrásai.


Csillag-szalmában rak fészket a hajnal,

onnan kel madárfióka-illatokkal.

Mint a tisztaságon múlik a nap,

fénylő tekinteteden múlik a világ,

s minden csepp vérem szemedbe szökik.

Paul Éluard.

Szent Valentin-napi ballada

Szent Valentin-napi ballada

Szent Valentin-napi ballada


A gyönyörű Valentin-napi Nap

Miközben lángoló gyertyát hozott,

Zárt ajtajú szobámba a minap

Csöndben, titokban belopakodott.

Én meg ragyogó fényétől legott

Felébredtem – az álmom gond teli

Míg nem jött a napfény, a reggeli –

Ágyam a gonddal teljes gondolat.


Összegyűltek, hogy párt válasszanak

Ezen a szép napon a boldogok;

Saját nyelvükön mind a madarak

Kiáltoznak, ide harsog szavok,

Követelve, mit előír a jog

S természet: hogy párját mind megleli.

Hogy alhatnék: mind ezt csiviteli;

Agyam a gonddal teljes gondolat.


Én, keserülve gyászos sorsomat

Agyat és párnát könnybe áztatok.

S így szólok: Ó, ti boldog madarak,

Öröm s vigasság felé visz utatok;

Hisz kedvetekre párt választotok.

De az enyém a Halál öleli,

És gyászomat e nap csak növeli:

Agyam a gonddal teljes gondolat.


Ajánlás


Ünnepelve Szent Valentin-napot

Gyűl össze mind, társat választani,

Más nincs is, vigaszát ki nem leli,

Agyam a gonddal teljes gondolat.


Charles D'Orléans .

Szabadság

Szabadság

Szabadság


Kis irkalapjaimra,

padomra és a fákra,

a porra és a hóra

felírlak én.


Minden beírt papírra,

s minden üres papírra,

hamura, kőre, vérre

felírlak én.


Ó képek aranyára,

harcosok fegyverére,

királyi koronákra

felírlak én.


Erdőre, pusztaságra

fészekre, rekettyésre,

zengő gyermekkoromra

felírlak én.


Az éj csudáira,

fehér cipó napokra,

szerelmes évszakokra

felírlak én.


Az elrongyolt egekre,

a nap lápos vizére,

s a tünde hold tavára

felírlak én.


Mezőre, láthatárra,

szárnyra kelt madarakra,

az árny malmaira

felírlak én.


Felhő pillékre és

verítékező viharra,

a méla, unt esőre

felírlak én.


Szikrázó villanásra,

színek tornyaira

s a meztelen valóra

felírlak én.


A fürge kis dűlőkre,

a fennlengő utakra

és égre nyúlt terekre

felírlak én.


A fényre, mely kigyullad,

a fényre, mely elalszik,

sok régi otthonomra

felírlak én.


Szobámnak a tükörben

kettészelt gyümölcsére

ágyam üres héjára

felírlak én.


Nyalánk kis kutyusomra,

két nagy tapsi fülére,

balog mancsára is

felírlak én.


Ajtóm szűk padlatára,

meghitt kis tárgyaimra,

az áldott lángú tűzre

felírlak én.


A nyíló női testre,

baráti homlokokra

és felém tárt kezekre

felírlak én.


Döbbenet ablakára,

figyelmes ajak-ívekre,

s csönd fölé magasan

felírlak én.


Feldúlt rejtekeimre,

ledőlt fároszaimra,

búmnak merő falára

felírlak én.


A vágytalan hiányra,

a meztelen magányra,

a halál lépcsőjére

felírlak én.


A boldog gyógyulásra,

a szétfoszló veszélyre

s az újszülött reményre

felírlak én.


S ez egy szó erejével

kezdek el újra élni,

hogy felismerjelek s neven

nevezzelek:


Szabadság.


Paul Éluard.

Ballade pour la Saint-Valentin.

Ballade pour la Saint-Valentin.

Ballade pour la Saint-Valentin.


Le beau souleil, le jour saint Valentin,

Qui apportait sa chandelle alumée,

N'a pas longtemps, entra ung bien matin

Priveement en ma chambre fermée.

Celle clarté, qu'il avoit apportée,

Si m'esveilla du somme de Soussy,

Où j'avoye toute la nuit dormy

Sur le dur lit d'ennuieuse pensée.


Ce jour aussi, pour partir leur butin

Des biens d'Amours, faisoient assemblée

Tous les oyseaulx, qui parlans leur latin,

Crioyent fort, demandans la livrée

Que Nature leur avoit ordonnée;

C'estoit d'un per comme chascun choisy;

Si ne me peu rendormir, pour leur cry,

Sur le dur lit d'ennuieuse pensée.


Lors en moillant de larmes mon coessin,

Je regrectay ma dure destinée,

Disant: Oyseaulx je vous voy en chemin

De tout plaisir et joye désirée;

Chascun de vous a per qui lui agrée,

Et point n'en ay, car Mort, qui m'a trahy,

A prins mon per, dont en dueil je languy

Sur le dur lit d'ennuieuse pensée.


L'envoy


Saint Valentin choisissent ceste année

Ceulx et celles de l'amoureux party;

Seul me tendray, de confort desgarny,

Sur le dur lit d'ennuieuse pensée.


Charles D'Orléans .

Liberté.

Liberté.

Liberté.

Sur mes cahiers d'écolier

Sur mon pupitre et les arbres

Sur le sable de neige

J'écris ton nom


Sur toutes les pages lues

Sur toutes les pages blanches

Pierre sang papier ou cendre

J'écris ton nom


Sur les images dorées

Sur les armes des guerriers

Sur la couronne des rois

J'écris ton nom


Sur la jungle et le désert

Sur les nids sur les genets

Sur l'écho de mon enfance

J'écris ton nom


Sur les merveilles des nuits

Sur le pain blanc des journées

Sur les saisons fiancées

J'écris ton nom


Sur tous mes chiffons d'azur

Sur l'étang soleil moisi

Sur le lac lune vivante

J'écris ton nom


Sur les champs sur l'horizon

Sur les ailes des oiseaux

Et sur le moulin des ombres

J'écris ton nom


Sur chaque bouffées d'aurore

Sur la mer sur les bateaux

Sur la montagne démente

J'écris ton nom


Sur la mousse des nuages

Sur les sueurs de l'orage

Sur la pluie épaisse et fade

J'écris ton nom


Sur les formes scintillantes

Sur les cloches des couleurs

Sur la vérité physique

J'écris ton nom


Sur les sentiers éveillés

Sur les routes déployées

Sur les places qui débordent

J'écris ton nom


Sur la lampe qui s'allume

Sur la lampe qui s'éteint

Sur mes raisons réunies

J'écris ton nom


Sur le fruit coupé en deux

Du miroir et de ma chambre

Sur mon lit coquille vide

J'écris ton nom


Sur mon chien gourmand et tendre

Sur ses oreilles dressées

Sur sa patte maladroite

J'écris ton nom


Sur le tremplin de ma porte

Sur les objets familiers

Sur le flot du feu béni

J'écris ton nom


Sur toute chair accordée

Sur le front de mes amis

Sur chaque main qui se tend

J'écris ton nom


Sur la vitre des surprises

Sur les lcvres attendries

Bien au-dessus du silence

J'écris ton nom


Sur mes refuges détruits

Sur mes phares écroulés

Sur les murs de mon ennui

J'écris ton nom


Sur l'absence sans désir

Sur la solitude nue

Sur les marches de la mort

J'écris ton nom


Sur la santé revenue

Sur le risque disparu

Sur l'espoir sans souvenir

J'écris ton nom


Et par le pouvoir d'un mot

Je recommence ma vie

Je suis né pour te connaître

Pour te nommer

Liberté

Paul Éluard.

A Művészet

A Művészet

A Művészet.

Úgy! szebb a mű, ha büszke
Formából kél elő,
Küzdve:
Vers, márvány, drágakő!

Ne kösd a lépted gúzsba,
De szigorún vezesd
Oh Múzsa:
Kothurnust ölts, feszest!

Fúj! ütemek lapossa!
Mint nagy papucs lötyög,
Tapossa
Száz kényelmes bütyök!

Oh szobrász! kezed ujja
A sárt, mely lomha, lágy,
Ne gyúrja,
Ha szebbre leng a vágy!

Zord márványt kalapácsozz!
Minőt Carrara fejt
S Párosz:
Szűz kontúrt méhe rejt!

Vagy büszke vágyad vonzza
Syracusa becses
Bronza:
Kevély rajzú s kecses!

Vagy finom gondú kézzel
Vésvén agát szívét,
Igézd fel
Apolló arc-ívét!

Festő! vízzel ne fess te!
A halk szín is mohón
Tüzesre
Izzék, émail-kohón!

Szirént fess: testén tarka
Szeszéllyel csapkod át
Kék farka, -
S száz címerrajz-csodát!

Fesd, hármas dicsgerezddel
A Szüzet s gyermekét
S kereszttel
A bűnös földtekét!

Elomlunk. - Gőggel állván
Csak egy: a Mű, - örök!
A márvány
Arc él a rom között!

S ha régi, földbe rejtett
Vak érmet lel a pór:
Felejtett
Császárról hull a por...

Az istenek is halnak,
De híre sohse vész
A dalnak,
Előbb lesz rongy az érc!

Mintázz, Csiszolj, faragj hát,
Hogy álmod lebbenő
Alakját
Lengje a lomha kő!

Théophile Gautier.

Extázis.

Extázis.

Extázis.

Úgy állok itt e női táj előtt

Mint tűz előtt a gyermek

Tétován mosolyog könny csillog a szemében

E táj előtt ahol minden mozog ma bennem

Tükrök ködlenek és ragyognak két mezítelen

Testet tükrözve két évszak ölelkezését


Mennyi okot tudok elveszteni magam

Ez úttalan vidéken itt e határtalan ég alatt

Szép okok tegnap ismeretlenek még

És soha többé nem felejthetők már

Pillantásod szép kulcsai önmaguk leányai kulcsok

E táj előtt ahol a természet enyém lett

A tűz az első tűz előtt

Parancsoló erős ok

Fölismert csillagom

S a földön és az ég alatt

S szívemen kívül és szívemben


Második rügy legelső zöld levél

Mit szárnyával fedez a tenger

S belőlünk sarjadt ágaink hegyén a nap


Úgy állok itt e női táj előtt

Mint ág a tűzben

Paul Éluard.

L'ART.

L'ART.

L'ART.


Oui, l'oeuvre sort plus belle
D'une forme au travail
Rebelle,
Vers, marbre, onyx, émail.

Point de contraintes fausses !
Mais que pour marcher droit
Tu chausses,
Muse, un cothurne étroit.

Fi du rythme commode,
Comme un soulier trop grand,
Du mode
Que tout pied quitte et prend !

Statuaire, repousse
L'argile que pétrit
Le pouce
Quand flotte ailleurs l'esprit ;

Lutte avec le carrare,
Avec le paros dur
Et rare,
Gardiens du contour pur ;

Emprunte à Syracuse
Son bronze où fermement
S'accuse
Le trait fier et charmant ;

D'une main délicate
Poursuis dans un filon
D'agate
Le profil d'Apollon.

Peintre, fuis l'aquarelle,
Et fixe la couleur
Trop frêle
Au four de l'émailleur.

Fais les sirènes bleues,
Tordant de cent façons
Leurs queues,
Les monstres des blasons ;

Dans son nimbe trilobe
La Vierge et son Jésus,
Le globe
Avec la croix dessus.

Tout passe. - L'art robuste
Seul a l'éternité.
Le buste
Survit à la cité.

Et la médaille austère
Que trouve un laboureur
Sous terre
Révèle un empereur.

Les dieux eux-mêmes meurent.
Mais les vers souverains
Demeurent
Plus forts que les airains.

Sculpte, lime, cisèle ;
Que ton rêve flottant
Se scelle
Dans le bloc résistant !


Théophile Gautier.

l'extase

L’Extase.

L’Extase.

Je suis devant ce paysage féminin

Comme un enfant devant le feu

Souriant vaguement et les larmes aux yeux

Devant ce paysage où tout remue en moi

Où des miroirs s'embuent où des miroirs s'éclairent

Reflétant deux corps nus saison contre saison


J'ai tant de raisons de me perdre

Sur cette terre sans chemins et sous ce ciel sans horizon

Belles raisons que j'ignorais hier

Et que je n'oublierai jamais

Belles clés des regards clés filles d'elles-mêmes

Devant ce paysage où la nature est mienne


Devant le feu le premier feu

Bonne raison maîtresse

Etoile identifiée

Et sur la terre et sous le ciel hors de mon coeur et dans mon coeur

Second bourgeon première feuille verte

Que la mer couvre de ses ailes

Et le soleil au bout de tout venant de nous


Je suis devant ce paysage féminin

Comme une branche dans le feu.


Paul Éluard.

Autour des corps, qu'une mort avancée.

Autour des corps, qu'une mort avancée.

Autour des corps, qu'une mort avancée.


Autour des corps, qu'une mort avancée

Par violance a privez d'un beau jour,

Les ombres vont, et font maint et maint tour,

Aimans encor leur dépoüille laissée.


Au lieu cruel, où j'eu l'ame blessée

Et fu meurtri par les flèches d'Amour,

J'erre, je tourne et retourne à l'entour,

Ombre maudite, errante et dechassée.


Legers esprits, plus que moy fortunez,

Comme il vous plaist vous allez et venez

Au lieu qui clost vostre depouille aimée.


Vous la voyez, vous la pouvez toucher,

Où, las ! je crains seulement d'approcher

L'endroit qui tient ma richesse enfermée.


Philippe Desportes.

Ballade sur le Printemps.

Ballade sur le Printemps.

Ballade sur le Printemps.


Bien monstrez, printemps gracieux,

De quel mestier savez servir,

Car Yver fait cuers ennuieux,

Et vous les faittes resjouir;

Si tost, comme il vous voit venir,

Lui et sa meschant retenue

Sont contrains et prestz de fuir,

A vostre joyeuse venue.


Yver fait champs et arbres vieulx,

Leurs barbes de neige blanchir,

Et est si froit, ort et pluieux,

Qu'emprès le feu convient croupir.

On ne peut hors des huis yssir,

Comme un oisel qui est en mue;

Mais vous faittes tout rajeunir

A vostre joyeuse venue.


Yver fait le souleil, ès cieulx,

Du mantel des nues couvrir;

Or maintenant loué soit Dieux,

Vous estes venu esclersir

Toutes choses et embellir;

Yver a sa peine perdue,

Car l'an nouvel l'a fait bannir

A vostre joyeuse venue.


Charles D'Orléans .

L'Amoureuse.

L'Amoureuse.

L'Amoureuse.

Elle est debout sur mes paupiéres

Et ses cheveux sont dans les miens,

Elle a la forme de mes mains,

Elle a la couleur de mes yeux,

Elle s'engloutit dans mon ombre

Comme une pierre sur le ciel.


Elle a toujours les yeux ouverts

Et ne me laisse pas dormir.

Ses rêves en pleine lumière

Font s'évaporer les soleils

Me font rire, pleurer et rire,

Parler sans avoir rien à dire.

Paul Éluard

eternell szerelem

Testek körül...

Testek körül

Testek körül, melyektől orv merénylet
ragadta el az éltető napot:
szomorú árnyak bolyonganak ott,
s holt burkába még visszasír a lélek.

Így én is ott, hol megsebzett a végzet,
s a szerelem halálra nyilazott,
bolyongva folyton föl-fölbukkanok,
üldözött árny, elátkozott kísértet.

Ti szerencsések vagytok, szellemek,
mert szabad ott járnotok-kelnetek,
hol porhüvelyetek örök nyugtot élvez;

Ti láthatjátok, érinthetitek,
míg én viszont, ó jaj! én nem merek
közeledni sem kincsem rejtekéhez.

Philippe Desportes.

Ballada a tavaszrol.

Ballada a tavaszról.

Ballada a tavaszról


Kecses tavasz, megmutatod,

milyen jól érted dolgodat,

csak nyűg a tél, a gondja sok,

míg te a föld öröme vagy.

Tart tőled a leggonoszabb

évszak, amelynek vársz nyomában,

s előled rögtön elszalad,

mikor megérkezel vidáman.


Szakálla fehéren lobog

a télnek, rét s erdő elagg,

hideg van, eső és lucsok,

a tűzre új hasábokat

vet az ember - s otthon marad.

De mint új tollba bújt madárban:

a kedv bennünk is égre csap,

mikor megérkezel vidáman.


Télen felhőkből szőtt, kopott

köpenybe bú az ég, a nap,

de - áldassék az Úr - ahogy

megjössz, minden világosabb

és szebb is lesz egy perc alatt,

veszít a tél a nagy tusában,

az új esztendő lábra kap,

mikor megérkezel vidáman.


Charles D'Orléans

A szerelmes.

A szerelmes.

A szerelmes

Ott áll lezárt szememben is,

s a haja hajamba fonódik,

keze akár az én kezem,

színe az én szemem színe,

s árnyékomban úgy elmerül,

mint fölhajított kő az égben.


A szeme mindig nyitva van

és sohase enged aludni.

A verőfényes déli napnál

tündökletesebb álmain

sírok-nevetek, mint a részeg,

s beszélek, bár nincs mit beszéljek.

Paul Éluard

Be- s befuthatnám az egész világot.

Be- s befuthatnám az egész világot.

Be- s befuthatnám az egész világot,

végigutazhatnám fáradhatatlan

Szíriát és a tatár pusztaságot,

járnék bár Egyiptomban, Babilonban,

Jeruzsálemben s mind a messzi honban,

kikötőben, parthelyen, szigeten

hol a fűszerszám és cukor terem;

a selyem, szövet, az aranyszegély,

szebb másutt, mint nálunk, megengedem:

Párizzsal semmi, semmi föl nem ér,


Várost különbet, ember sose látott,

az értelem, a tudomány, a hit-tan

kútja s forrása: rétek, rónaságok,

szőlők övezik a Szajna-kanyarban

s minden, mi édes a földi javakban;

szereti is hát szíves-melegen

s szeretni fogja minden idegen,

mert várost szebbet, akármeddig él,

s bölcsebbet nem talál semerre sem:

Párizzsal semmi, semmi föl nem ér.


De legjobb java a várfal, az árok;

a sok házban, mely a falak alatt van,

kalmár nép sürög, nemes uraságok,

s ötvösök, kardkovácsok számolatlan,

mert művesség, művészet mind nagy ottan;

s amit csinálnak, olyan helyesen

csinálják s hozzá olyan kedvesen

szólnak – mert ki-ki ügyesen beszél

és jó is, mit az ember meg veszen:

Párizzsal semmi, semmi föl nem ér.

Eustache Deschamps.

Entre terre et mer

Quant j'ay la terre et mer avironnée.

Quant j'ay la terre et mer avironnée.


Quant j'ay la terre et mer avironnée,

Et visité en chascune partie

Jherusalem, Egipte et Galilée,

Alixandre, Damas et la Surie,

Babiloine, le Caire et Tartarie,

Et touz les pors qui y sont,

Les espices et succres qui s'i font,

Les fins draps d'or et soye du pays,

Valent trop mieulx ce que les François ont :

Riens ne se puet comparer à Paris.


C'est la cité sur toutes couronnée,

Fonteine et puis de sens et de clergie,

Sur le fleuve de Saine située :

Vignes, bois a, terres et praerie.

De touz les biens de ceste mortel vie

A plus qu'autres citez n'ont;

Tuit estrangier l'aiment et ameront,

Car, pour deduits et pour estre jolis,

Jamais cité tele ne trouveront :

Riens ne se puet comparer à Paris.


Mais elle est bien mieulx que ville fermée,

Et de chasteaulx de grant anceserie,

De gens d'onneur et de marchans peuplée,

De touz ouvriers d'armes, d'orfaverie ;

De touz les ars c'est la flour, quoy qu'on die :

Touz ouvraiges a droit font ;

Subtil engin, entendement parfont

Verrez avoir aux habitans toudis,

Et loyaulté aux euvres qu'ilz feront :

Riens ne se puet comparer a Paris.


Eustache Deschamps.

ami du coeur et ami de la bourse

Qui est ami du coeur est ami de la bourse,

Qui est ami du coeur est ami de la bourse,


Qui est ami du coeur est ami de la bourse,

Ce dira quelque honnête et hardi demandeur,

Qui de l'argent d'autrui libéral dépendeur

Lui-même à l'hôpital s'en va toute la course.


Mais songe là-dessus qu'il n'est si vive source

Qu'on ne puisse épuiser, ni si riche prêteur

Qui ne puisse à la fin devenir emprunteur,

Ayant affaire à gens qui n'ont point de ressource.


Gordes, si tu veux vivre heureusement romain,

Sois large de faveur, mais garde que ta main

Ne soit à tous venants trop largement ouverte.


Par l'un on peut gagner même son ennemi,

Par l'autre bien souvent on perd un bon ami,

Et quand on perd l'argent, c'est une double perte.


Joachim du Bellay.

Passe-temps?

Panjas, veux-tu savoir quels sont mes passe-temps?

Panjas, veux-tu savoir quels sont mes passe-temps?


Panjas, veux-tu savoir quels sont mes passe-temps ?

Je songe au lendemain, j'ai soin de la dépense

Qui se fait chacun jour, et si faut que je pense

A rendre sans argent cent créditeurs contents.


Je vais, je viens, je cours, je ne perds point le temps,

Je courtise un banquier, je prends argent d'avance :

Quand j'ai dépêché l'un, un autre recommence,

Et ne fais pas le quart de ce que je prétends.


Qui me présente un compte, une lettre, un mémoire,

Qui me dit que demain est jour de consistoire,

Qui me rompt le cerveau de cent propos divers,


Qui se plaint, qui se deult, qui murmure, qui crie :

Avecques tout cela, dis, Panjas, je te prie,

Ne t'ébahis-tu point comment je fais des vers ?



Joachim du Bellay.

Jó barátok között

Jó barátok között

Jó barátok között

Jó barátok között közös a szív s a buksza –
szól valamely derék s bátor kéregető;
más pénzével bizony nagylelkű könnyen o,
s a szegényházba visz egyenesen az útja.

De sehol sincs olyan bő forrás, bárki tudja,
amely ki nem apad; s ha csupa zsebleső
éhenkórászt segít: nincs oly hitelező,
ki végül maga is hiteire ne szorulna.

Rómában jó sorod, Gordes-om, csak úgy lehet,
ha mindig bőkezűn osztogatod kegyed,
de markod nem nyitod ki bármi kósza népnek.

Azzal rosszakaród szívét is megnyered,
ezzel barátodat is elveszítheted,
s ha ott vész pénzed is, kettős a veszteséged.

Joachim du Bellay.

Panjas, azt kérdezed...

Panjas, azt kérdezed

Panjas, azt kérdezed, mint töltöm a napot?
A holnap gondja nyom, a napi kiadások
felől intézkedem, hitelezőkre várok,
megalkuszom velük, s egy vasat sem adok.

Nem lopom az időt, mászkálok, szaladok,
bankárokhoz futok, s kölcsönért kurizálok,
elvégzek egy ügyet, de vár helyette száz ott,
s felét sem végzem el annak, mit akarok.

Számlát hoz, levelet vagy kérvényt tesz elém ez,
holnap – jelenti az – bíborosi ülés lesz,
s ötleteivel egy harmadik sírba visz.

Ez rí s panaszkodik, az morog s handabandáz.
Hát mondd, ezek után nem ámulsz rajta, Panjas.
hogy marad még időm a versírásra is?

Joachim du Bellay.

Nyomorult az a föld melynek királya....

Nyomorult az a föld...

Nyomorult az a föld

Nyomorult az a föld, melynek királya látván
se lát, csupán a más szemével, és aki
hallani sem akar, csak udvaroncai
fülével: vak, süket és néma, mint a márvány.

Ilyenek ők, uram, kiket szobájuk árnyán
mint szelencében, úgy szoktak ma tartani,
hogy el ne kopjanak, és népünk kínjai
át ne hatoljanak kalitkájuk magányán.

Ezek, mint gyermekek, ágyúkkal és hadi
zászlókkal háborút szeretnek játszani,
míg ellenségeik országukat rabolják;
akár az, aki rég egy torony tetején,
széttekintve a tűz hullámzó tengerén.

Joachim du Bellay.

3/4 fois malheureuse la terre.

Et la terre est nee 5/5 par Jupiter33

Ô trois et quatre fois malheureuse la terre .

Ô trois et quatre fois malheureuse la terre .


Ô trois et quatre fois malheureuse la terre

Dont le prince ne voit que par les yeux d'autrui,

N'entend que par ceux-là qui répondent pour lui,

Aveugle, sourd et muet plus que n'est une pierre !


Tels sont ceux-là, Seigneur, qu'aujourd'hui l'on resserre

Oisifs dedans leur chambre, ainsi qu'en un étui,

Pour durer plus longtemps, et ne sentir l'ennui

Que sent leur pauvre peuple accablé de la guerre.


Ils se paissent enfants de trompes et canons,

De fifres, de tambours, d'enseignes, gonfanons,

Et de voir leur province aux ennemis en proie.


Tel était celui-là, qui du haut d'une tour,

Regardant ondoyer la flamme tout autour,

Pour se donner plaisir chantait le feu de Troie


Joachim du Bellay.

A közöny balladája.

Szépség sebezte szívemet -

kegyetlen, édes gyötrelem!
Szerelmi láz égette meg -
szenvedtem is keservesen,
de változott a helyzetem:

jó orvosnak vitt erre útja,
barátom ő, neve Közöny,
kikúrált, neki köszönöm,
hogy a seb nem fakad fel újra.

Hogy szívem többé nem beteg:

csakis neki köszönhetem,
szerényen kértem: ha lehet,
a gyógyulás örök legyen.
Ő bölcsen válaszolt nekem:

"Óvd kebledet, ha szembefúj
a szerelem szele perzselőn,
ha jól vigyázol, esküszöm,
hogy a seb nem fakad fel újra.

A háló, amit kivetett

a Gyönyör: áthullt a szemen,
hajszolni a veszélyeket
az ifjúság nem rest sosem,
fel is szította rendesen

a vágyat benned, lángra gyúlt
a szikra - szerelmi tűzözön.
Megszántalak - s most már öröm,
hogy a seb nem fakad fel újra."

Charles D'Orléans.