Az olvasóhoz

Az olvasóhoz

Romlottság, kapzsiság, őrület, vakbűnök
Tölti be lelkünk s átkos húsunk egyaránt
úgy fal fel minket is a lelkifurdalás
Mint koldust az aljas féreg… legbelülről.

Bűnünk erős, gyávaság csak a bűnbánat
Az is fizetséget vár, ki néha meggyón
Hogy azután újra vétkezhessen buzgón
Remélvén, a könny elmossa az önvádat

Lelkünkben a legnagyobb mágus, a Sátán
Játszik őrült zenész módjára szüntelen
Megfertőzve azt is, ki szent és bűntelen
Ránk kényszerítvén csodás, ferde hatalmát!

Húzza hegedűjén a talpalávalót
S a tébolyult gyönyörökben ráébredünk
Hogy nem a világ, de a pokol a helyünk
S buja életünk süllyedő halálhajó.

Mint ágrólszakadt részeg, ha öreg kurvát
Csókolhat a mámorokba belefúlva
Úgy lopunk mi is gyönyört újra meg újra
S egyetlenegy fogódzónk lesz a romlottság.

Agyunkban démoni légió jár kánkánt
Szétrúgva üres, fád koponyánk csontfalát
S minden apró lélegzetünkkel a halált
Szívjuk le tüdőnkbe: az örök elmúlást.

Ha erőszak, gyilkosság, tőrök, s méreg
Még nem hímezték eszelős mintáikat
Sorsunk fehér vásznára, mit vér átitat
Akkor lelkünk még csak gyáva, gyenge lélek!

Ám sakálok, párducok, szűkölő kutyák
Majmok, skorpiók, keselyűk, kígyók létén
Túl, e föld száz csúszómászóján és rémén
Túl van egy sokkal torzabb, taszítóbb világ

Hol a leggonoszabb, gyilkos szörnyeteg él
S bár csendes, nem hallat vad üvöltéseket
Mire képes, föl nem fogja a képzelet:
Egy ásítással elnyelné a létezést!

Az Unalom! Sanda könny csillog szemében,
S ópiummámorban néz kivégzéseket
Ugye már neked is akadt dolgod vele
Képmutató olvasóm, társam… testvérem?

Charles Baudelaire.