Les poètes Français traduit en Hongrois. Linda et Tebinfea-Francia költök magyarra fordított

Français poètes. Francia költők.

mardi 23 juin 2015

A leterített oroszlán.

 
A leterített oroszlán.


A képíró kitette képét

és azzal csalogatta népét,

a hős vadász állt rajta s osztán

egy leterített nagy oroszlán.

Ki nézte, elállt szeme-szája.

Jött egy oroszlán és ezt mondta rája:

"Látom, világos az eset.

Itt ti vagytok a győztesek.

De hát a művész ravasz elme,

kényére festhet szépre szépet.

Több joggal állna itt a fajtám győzedelme,

csak az oroszlán is festhetne képet."


Jean de La Fontaine.


Fordította: Kosztolányi Dezső

Le Lion abattu par l'homme .




Le Lion abattu par l'homme .


On exposait une peinture

Où l'artisan avait tracé

Un Lion d'immense stature

Par un seul homme terrassé.

Les regardants en tiraient gloire.

Un Lion en passant rabattit leur caquet.

"Je vois bien, dit-il, qu'en effet

On vous donne ici la victoire ;

Mais l'Ouvrier vous a déçus :

Il avait liberté de feindre.

Avec plus de raison nous aurions le dessus,

Si mes confrères savaient peindre."

Jean de La Fontaine.

vendredi 12 juin 2015

A földmíves és gyermekei.

 
A földmíves és gyermekei.


Dolgozzatok mindig, verejtékezve, vágyón,

a pénz maga édeskeveset ér.

Egy gazdag földmíves, már a halálos ágyon,

fiait hívja, s titkon így beszél:

"Ne adjátok el, mond, soha e földet,

mit apáitok is úgy örököltek:

mert kincs van rejtve benn a mélyen,

hol, nem tudom, de rajta csak serényen,

majd megleli, ki dolgozni nem gyarló.

Már kora nyárban neki lássatok,

kapáljatok és folyton ássatok,

viruljon ki a tarló."

Az apa meghalt, s minden koron át

forgatták a fiúk a boronát.

S az év végén a föld többet terem.

A kincsnek hűlt helye. De végtelen

bölcs atyjuk volt, mert bárha nincs

a mondott kincs, a munka kincs.


Jean de La Fontaine.
   
Fordította:Kosztolányi Dezső

Le Laboureur et ses Enfants.


Le Laboureur et ses Enfants.


Travaillez, prenez de la peine :

C'est le fonds qui manque le moins.

Un riche Laboureur, sentant sa mort prochaine,

Fit venir ses enfants, leur parla sans témoins.

Gardez-vous, leur dit-il, de vendre l'héritage

Que nous ont laissé nos parents.

Un trésor est caché dedans.

Je ne sais pas l'endroit ; mais un peu de courage

Vous le fera trouver, vous en viendrez à bout.

Remuez votre champ dès qu'on aura fait l'Out.

Creusez, fouiller, bêchez ; ne laissez nulle place

Où la main ne passe et repasse.

Le père mort, les fils vous retournent le champ

Deçà, delà, partout ; si bien qu'au bout de l'an

Il en rapporta davantage.

D'argent, point de caché. Mais le père fut sage

De leur montrer avant sa mort

Que le travail est un trésor.

Jean de La Fontaine.

lundi 1 juin 2015

A kertész meg a várura.

 A kertész meg a várura.


Egy fél-parasztnak, aki Kertész

s félig polgár, a faluja

szélén volt egy bekerített és

elég szép kertje, jól megművelt birtoka.

A telket mindenütt élősövény övezte,

s nőtt a sok vetemény, sóska, saláta benne,

s névnapi csokrai Mancinak, Bözsinek;

s némi spanyol jázmin; s kakukkfű, rengeteg.

Érthető, hogy gazdánk a Várurát kereste,

mikor dús édenét földúlta egy Nyuszi,

„Az az ebadta dög – háborgott – reggel-este

ott tömi bendőjét s hurkomat neveti;

kő és bot nem segít, mindet megbűvöli:

varázsló az, Uram!" „Varázsló? – kétli kissé

s mosolyog a Nagyúr. – Noha pokol fia

s akárhogy cikázik, elkapja Miria!

Légy nyugodt, öregem, fülön csípjük az ipsét."

„De mikor?" „Hát holnap: pusztuljon a koma!"

Az alku áll; s másnap jön az Úr és hada.

„Nos – szól –, reggelizzünk! Vannak-e jó csibéid?

A ház lánya? Lássuk! Gyere csak, szivike!

Kérik már a kezét? Van vőnk? És kielégít?

Ám ilyenkor, öreg, ki illik – hallod-e?

ki kell rukkolnia gubával!"

Efféléket darál, s már enyeleg a lánnyal,

és maga mellé ülteti,

kézen fogja, karon, kendőjét fölveti –

s tisztelettel, mit méreg árnyal,

tiltakozik a kicsike,

úgyhogy az apa is gyanút fog végtére.

Döng a nagy vigalom, a konyhát megrohanják,

„Pompás az illatuk: mikoriak e sonkák?"

„Az önéi, Uram." S ő felel: „Ez igen,

elfogadom készségesen."

Remekül belakik. A bandája se nézi:

ló, kutya, inasok: mind, mind versenyt zabál;

rángatja a Gazdát, minden lében kanál,

borát issza, lányát becézi...

A lakoma után végre nyeregbe szállnak,

tolong mind s kurjongat vígan,

a sok kürt s trombita oly bősz zenebonát csap,

hogy jó Kertészünk oda van.

S most jön még a java: a kertet összetörték;

palánkot dönt a had, üvegházat tipor.

Agyő, friss hagyma és kapor,

agyő, levesek lelke, zöldség!

A Nyúl egy kel alatt szendergett. Keresik,

hajszolják — végre egy lyukon át megszökik.

Lyukon? Dőlt kerítés, nagy seb az, iszonyú, tág:

a Várúr parancsára útját

ott vágta a sereg, mert mi lett volna, ha

nem lovon távozik a kert lovashada?!

„Úri muri!" — jajdul kertészünk. De beszélhet:

legyintenek reá, s óra múltán marad

kár annyi vissza — hogy elvonult a csapat —

mint amennyit száz év alatt

nem tesz nyúl-népe a megyének.



Rendezd, Herceg, ha van, társaddal a vitád:

rendet teremteni csak bolond hív királyt.

Ne vonjátok bele kis háborúitokba,

s földeteket sosem tapodja.


 Jean de La Fontaine.


Fordította: Szabó Lőrinc

Le Jardinier et son Seigneur .









Le Jardinier et son Seigneur .


Un amateur du jardinage,

Demi-bourgeois, demi-manant,

Possédait en certain Village

Un jardin assez propre, et le clos attenant.

Il avait de plant vif fermé cette étendue.

Là croissait à plaisir l'oseille et la laitue,

De quoi faire à Margot pour sa fête un bouquet,

Peu de jasmin d'Espagne, et force serpolet.

Cette félicité par un Lièvre troublée

Fit qu'au Seigneur du Bourg notre homme se plaignit.

"Ce maudit animal vient prendre sa goulée

Soir et matin, dit-il, et des pièges se rit ;

Les pierres, les bâtons y perdent leur crédit :

Il est Sorcier, je crois. -Sorcier ? je l'en défie,

Repartit le Seigneur . Fut-il diable, Miraut,

En dépit de ses tours, l'attrapera bientôt.

Je vous en déferai, bon homme, sur ma vie.

- Et quand ? - Et dès demain, sans tarder plus longtemps. "

La partie ainsi faite, il vient avec ses gens.

"Cà, déjeunons, dit-il : vos poulets sont-ils tendres ?

La fille du logis, qu'on vous voie, approchez :

Quand la marierons-nous ? quand aurons-nous des gendres ?

Bon homme, c'est ce coup qu'il faut, vous m'entendez

Qu'il faut fouiller à l'escarcelle. "

Disant ces mots, il fait connaissance avec elle,

Auprès de lui la fait asseoir,

Prend une main, un bras, lève un coin du mouchoir,

Toutes sottises dont la Belle

Se défend avec grand respect ;

Tant qu'au père à la fin cela devient suspect.

Cependant on fricasse, on se rue en cuisine.

"De quand sont vos jambons ? ils ont fort bonne mine.

- Monsieur, ils sont à vous. - Vraiment ! dit le Seigneur,

Je les reçois, et de bon coeur. "

Il déjeune très bien ; aussi fait sa famille,

Chiens, chevaux, et valets, tous gens bien endentés :

Il commande chez l'hôte, y prend des libertés,

Boit son vin, caresse sa fille.

L'embarras des chasseurs succède au déjeuné.

Chacun s'anime et se prépare :

Les trompes et les cors font un tel tintamarre

Que le bon homme est étonné.

Le pis fut que l'on mit en piteux équipage

Le pauvre potager ; adieu planches, carreaux ;

Adieu chicorée et porreaux ;

Adieu de quoi mettre au potage.

Le Lièvre était gîté dessous un maître chou.

On le quête ; on le lance, il s'enfuit par un trou,

Non pas trou, mais trouée, horrible et large plaie

Que l'on fit à la pauvre haie

Par ordre du Seigneur ; car il eut été mal

Qu'on n'eut pu du jardin sortir tout à cheval.

Le bon homme disait : "Ce sont là jeux de Prince."

Mais on le laissait dire ; et les chiens et les gens

Firent plus de dégât en une heure de temps

Que n'en auraient fait en cent ans

Tous les lièvres de la Province.

Petits Princes, videz vos débats entre vous :

De recourir aux rois vous seriez de grands fous.

Il ne les faut jamais engager dans vos guerres,

Ni les faire entrer sur vos terres.

Jean de La Fontaine.