Az álom elkerül

Az álom elkerül

Az álom elkerül, ha alvó arcod éjjel
a nyakamon pihen;
mert leskel a halál s talán ilyenkor ér el
s elaltat hirtelen.

Én meghalok s te élsz; e gond, ez ver fel engem!
Van szörnyűbb félelem?
Egy nap nem hallom majd a szívedet s nem lebben
lélegzeted velem.

E félénk nagy madár, ki most az álomé lett,
majd fészkéből kikel?
A fészekből, ahol testünk két fejjel ébred
s négy lábbal nyúlik el?

Örökké tarthat-é ily boldogság, vagy egyszer,
egy reggel megszakad?
Az utam építő védangyal nékem ezzel
könnyíti sorsomat.

Könnyű e szinte már testemből nőtt nehéz fej
s mindig is könnyű volt,
megbúvik mellemen, vak, néma s nem riad fel,
pedig kakas rikolt.

Most más világban él e fej, hol más a törvény
és más az értelem,
fogódzik álmai sötét vizébe dőlvén,
távol s mégis velem.

Ó! csak hallhatnám én szuszogni minden éjen,
míg szád is álmodik,
a finom fújtatót melled kis műhelyében,
egész halálomig.

Jean Cocteau