Panasz

Panasz

Frankhon, művészetek, hadak s törvények anyja,
te tápláltál soká emlődön engemet;
most barlangok fölött, fák közt sírom neved,
bárány ha jajgat így, kit elhagyott az anyja.

Fiadnak vallottál már néha drága dajka,
most mért nem válaszolsz? kegyetlen, add kezed,
hazám, hazám, felelj, ne éljek elveszett;
De csak visszhang felel perlő és bús szavamra.

Síkságon bolygók én, vad ordashad követ,
s mint lengő rettenet borzolja bőrömet
a fagy lehelete, a széltől fútt fagyos hó.

Virággal ékes rét jutott a többinek,
őket nem űzi ott vad ordas, szél s hideg, –
pedig én sem vagyok nyájadban épp utolsó.


Joachim du Bellay