Az otthoni égbolt tükre.
II.
Főleg egy szürke város, búsak között is elgyötört,
belebúg a távollétbe : « Jaj, a lelkem összetört! »
Susog elhaló hangon : « Kérlek, szeress engem! »
« De én félek a harangláb árnyékától! » - zengem,
« és rettegek, hogy életem árnya rám félelmet terít,
hisz ott a számlapon a nap, amely keresztre feszít! »
De a hang gyengéden ismét édes izgalomra serken :
« Gyere vissza! Szeresd a harangot! Szeress engem! »
Visszavágtam: « Nem! Mit e harang fülembe hoz ma,
csupán szenteltvíz, mely apró cseppjeivel feloldozna! »
A hang konok, s még lágyabb : « Hát szeresd e vizet!
S emeld bátran ajkaidhoz az én nádsípomat! Tied! »
De azt feleltem : « Nem! A nád, mit a víz ide hozott,
mind a halál fuvolái, árnyaké, és daluk elátkozott! »
Georges Rodenbach.
II.
Főleg egy szürke város, búsak között is elgyötört,
belebúg a távollétbe : « Jaj, a lelkem összetört! »
Susog elhaló hangon : « Kérlek, szeress engem! »
« De én félek a harangláb árnyékától! » - zengem,
« és rettegek, hogy életem árnya rám félelmet terít,
hisz ott a számlapon a nap, amely keresztre feszít! »
De a hang gyengéden ismét édes izgalomra serken :
« Gyere vissza! Szeresd a harangot! Szeress engem! »
Visszavágtam: « Nem! Mit e harang fülembe hoz ma,
csupán szenteltvíz, mely apró cseppjeivel feloldozna! »
A hang konok, s még lágyabb : « Hát szeresd e vizet!
S emeld bátran ajkaidhoz az én nádsípomat! Tied! »
De azt feleltem : « Nem! A nád, mit a víz ide hozott,
mind a halál fuvolái, árnyaké, és daluk elátkozott! »
Georges Rodenbach.
Aucun commentaire:
Enregistrer un commentaire