Himnusz a Szépséghez

Himnusz a Szépséghez

Mennyeknek méhe szült, vagy bús gyehenna téged,
óh, Szépség? A szemed egyként tud ontani
égi s pokoli fényt, jótéteményt és vétket,
s bízvást lehet a bor másának mondani.

Szemedben őrzöd a napnyugtát és a hajnalt,
illatos vagy, miként a felhős estelek,
csókod varázsital és amfora az ajkad,
melytől gyáva a hős és bátor a gyerek.

Küldött fekete mély, vagy ég csillagtetői?
Szoknyád után a Sors kullog, mint hű kutyád;
szeszélyes kezeid Jó és Rossz magvetői,
mindent kormányozol s ajkad választ nem ád.

A holtakon tiporsz, Szépség, gúnyt gőggel űzve,
s nem megvetett díszed a Szív Borzalma sem;
a gyilkosság is ott táncol, csípődre fűzve,
kedvenc ékszereid közt, szerelmesen.

Láng vagy s az elvakult lepkék feléd repesve
elégnek reszketőn s mondják: Áldott a láng!
A hő szerelmese édes párjukra esve
sírjukat ölelik, bús haldoklók gyanánt.

Ég küld-e vagy pokol, mindegy, minek is kérdem?
Óh, Szépség, csodaszörny, rémítő, üde, szent!
Csak szemed, mosolyod, lábad tárja elébem
az imádott, soha nem ismert Végtelent!

Légy Isten angyala, vagy a Sátán szirénje,
mit bánom? Bársonyos tündér szemmel ha kelsz,
úrnőm, egyetlenem, óh, illat, zene, fény te,
enyhül a rút világ s könnyül a lomha perc!

Charles Baudelaire.