Jelenés

Jelenés

Fejem fölött fehér angyal szállt el suhogva;

sugárzó röpte a vihart elnémította,

s elhallgattatta a tenger dörgéseit.

– Ó, angyal, mit akarsz ebben az éjben itt? –

szóltam. Ő így felelt: – Lelkedet; érte jöttem. –

Döbbenve láttam: egy nő lebeg ott fölöttem;

és szóltam rettegőn, s kitártam a kezem:

– Mi lesz akkor velem? mert elszállsz hirtelen. –

Nem válaszolt. Az ég, az árnyak-ostromolta,

kialudt. – Lelkemet – kiáltottam sikoltva –

ha elviszed, felelj, merre viszed s hova? –

Még mindig hallgatott. – Ó egek vándora,

ki vagy hát? a halál – kérdeztem – vagy az élet?

Lelkemre éj borult, s az angyal is sötét lett

és így szólt: – Én vagyok a szerelem. – De vad

és komor homloka vonzóbb volt, mint a nap,

s láttam az éj ölén, melyben a szeme fénylett,

szárnya tollain át csillagait az égnek.

Victor Hugo verse.

Fordította:Rónay György.