Sellö

Sellő

...Hallani véltem akkor oly lágy
harmóniát, álomra bűvölőn s
közelemben olyan suttogást, mint
midőn el-elakad a dal édes,
bánatos ajkon...

Ch. Brugnot: A két Nemtő

– Hallgass ide! – Hallgass csak ide! – Én vagyok itt,
Sellő, én dörgölöm szét ezeket a vízcseppeket zord hold-
ragyogtatta ablakod zengő üveglapjain; – habselyem estélyi
ruhájában, íme, várúrnő jártatja erkélyéről tekintetét a szép
csillagos mennybolton és a szendergő szép tavon.

Minden hullám sellő, gyors áramban úszó, minden áram
ösvény palotám iránt kígyózó, palotám pedig folyékony
anyagból épült, fenekén a tónak, a tűz, a föld, a lég
háromszögében.

– Hallgass ide! – Hallgass csak ide! – Apám zöld égerfaággal
veri a brekegő vizet, s lánytestvéreim tajtékkarjukkal
cirógatják a fűtől, vízirózsától, kardvirágtól üde szigeteket,
jót nevetve a roskatag szakállas, a horgászbotját tartó öreg
fűzön!

Ezt zümmögte-dúdolta, s rá akart venni, húzhassa
ujjamra karikagyűrűjét, házasodjam egy Sellővel össze,
menjek vele megnézni a palotáját, legyek a tavak királya.

De hogy megmondtam neki, halandót szeretek, durcás
lett és bosszús, ejtett néhány könnyet, majd kacajra fakadt,
aztán egyszerre havas esővé vált, fehéren patakzott
ablakom zöldes üvegén végig.

Aloysius Bertrand.