A bolond

A bolond

Egy máriást? Vagy már tán elég
egy aranybárány?
A Királyi Könyvtár Kézirataiból

Ében bontófésűvel fésülte haját a hold, szentjánosbogár-
esővel ezüstözve be a dombokat, a réteket, a ligeteket.

Scarbo, a töméntelen kincsű törpe, fölöttem a háztetőn
a szélkakas kukorikolásainak közepette rostán dukátokat és
forintokat ráz, ütemesen szökdelnek a pénzdarabok, a
hamisak a földet borítják.

Hogy röhögött minden éjszaka a bolond bekószálva a
várost, egyik szeme folyton a holdon; a másik – rég kifolyt!

– Fene egye a holdat! – dödögte összeszedve az ördög
játékpénzeit –, veszek egy pellengért, legyen hol
sütkéreznem a napon!

De biz mindig csak a hold, a hold hajolt nyugovóra. És
Scarbo csak verte süketen gyors pénzgyártó mozdulatokkal
a pincémben a dukátokat és forintokat.

Mialatt szarvait előrenyújtva, egy csiga, mert eltévedt az
éjben, ablakom kivilágított üvegjén kereste az útját.


Aloysius Bertrand.