A transzszibériai expressz....

A transzszibériai expressz és a franciaországi kis Johanna prózája .

A zenészeknek ajánlom.

Akkor még kamasz voltam.
Alig tizenhat éves és többé már nem emlékeztem gyermekkoromra.
Tizenhatezer mérföldnyire jártam születésem helyétől.
Moszkvában voltam az ezerhárom harang
és a hét pályaudvar városában.
És nem elégített ki a hét pályaudvar és az ezerhárom torony.
Mert ifjúságom akkor oly heves és oly őrült volt.
Szívem úgy égett mint az ephesosi templom vagy úgy mint
a moszkvai Vörös Tér Napnyugtával.
És a szemeim régi utakat világítottak meg
És én már olyan rossz költő voltam
Hogy nem tudtam semminek a végére járni.

A Kreml olyan volt mint egy hatalmas tatár torta
Aranymázzal bevonva,
A hófehér katedrálisok nagy manduláival
És a harangok mézédes aranyával...

Egy öreg szerzetes a novgorodi legendát olvasta fel
Szomjas voltam
És az ékírást betűzgettem
Azután a Szentlélek galambjai hirtelen felszálltak a téren
És az én kezeim is felrepültek albatroszi suhogással
És az utolsó
Tengeri utazás
Utolsó napjának utolsó emlékei voltak ezek.

Pedig hát nagyon rossz költő voltam.
Nem tudtam a végére járni semminek.
Éhes voltam.
És minden napot és a kávéházban minden nőt és minden poharat
Föl akartam habzsolni és össze akartam törni
És minden kirakatot és minden utcát
És minden házat és minden életet
És minden fiákerkereket amelyek örvénylőn forogtak a rossz
kövezeten
Kardokat is megolvasztó kohóba akartam hajigálni
És össze akartam törni mindenki csontját
És ki akartam tépni minden nyelvet
És cseppfolyósítani akartam minden nagy különös és a ruhák alatt
meztelen testet amelyek megőrjítenek...

És előre éreztem az orosz forradalom nagy vörös Krisztusának
jövetelét
És a nap rosszindulatú seb volt
Amely kinyílt mint izzó parázs

Akkor még kamasz voltam
Alig tizenhat éves és többé már nem emlékeztem születésemre.

Moszkvában voltam, ahol tűzzel akartam táplálkozni
És nem elégítettek ki a tornyok és pályaudvarok melyektől
a szemeim ragyogtak.

Szibériában ágyú dörgött ez volt a háború
Az éhség a hideg a pestis a kolera
És az Amur iszapos vize ezernyi hullát görgetett.

A pályaudvarokon láttam az indulásra kész vonatokat
Már senki sem utazhatott el mert nem adtak ki több jegyet
És a katonák akiknek indulni kellett szívesebben maradtak volna ...

Egy öreg szerzetes a novgorodi legendát énekelte.

Én, a rossz költő aki sehova sem akartam menni,
mehettem mindenhová.

És a kereskedőknek is volt még elég pénzük
Hogy elinduljanak szerencsét próbálni.
Az ő vonatuk minden pénteken reggel indult.
Úgy mondták sokan meghaltak.

Az egyik száz láda ébresztőórát és Fekete-erdei kakukkórát vitt.
Egy másik cilindereket kalapdobozokban és egy csomó
sheffieldi dugóhúzót.
Megint mások, malmői koporsókat konzervdobozokkal
és olajos szardíniákkal megtömve.

Sok nő is volt itt
Kiknek a combja-közét ki lehetett bérelni és akik maguk is
Koporsók lehettek volna
Mind bárcások.

Azt mondják sokan meghaltak ott
Kedvezményes áron utaztak
És mindnek folyószámlája volta bankban.

Aztán, egy péntek reggel, az én utazásom ideje is elérkezett.
December volt.
Azért keltem útra hogy az ékszerkereskedőt elkísérjem aki
Karbinba indult.

Két fülkénk volt az expresszen és harmincnégy kofferunk
pforzheimi ékszerekkel
Német bazáráru „Made in Germany"

Ő új ruhába öltöztetett s miközben a vonatra szálltam
leszakadt egy gombom.

— Emlékszem, emlékszem, azóta is gyakran gondoltam rá
A kofferokon aludtam és nagyon boldog voltam hogy játszhattam
a nikkelezett browninggal amit szintén tőle kaptam.

Nagyon boldog voltam gondtalan.
Azt hittem játszhatom a brigantit.
Golconda kincsét raboltuk el
És hála a transzszibériainak,
a világ másik végébe rohantunk,
hogy, elrejtsük.

Nekem kellett megvédenem
az urali tolvajoktól akik megtámadták

Jules Verne papírfiguráit

A kunguzoktól és a kínai boxerektől

És a Nagy Láma dühöngő kis mongolaitól

Ali babától és a negyven rablótól

És a hegység rettenetes Öregének híveitől

És főképpen a legmodernebbektől

A szállodai tolvajoktól

És a nemzetközi expressz specialistáitól.

És mégis mégis
Szomorú voltam akár egy gyermek.

A vonat ritmusai
Az a vasúti betegség amiről az amerikai lélekbúvárok szólnak.
Az ajtók a hangok a fagyott síneken csikorgó tengelyek zaja.

Jövőm aranytallérja

A pisztolyom a zongora a kártyajátékosok szitkozódásai
a szomszéd fülkében.

Johanna meglepő jelenléte.

A kék szemüveges férfi aki idegesen sétált a folyosón
és menet-közben rám nézett.

Nők súrlódtak hozzám

És a gőz sípolása

Az őrjöngő kerekek örök zaja az ég országútján

Az ablakok zúzmarásak

Semmi természet!

És mögöttünk a szibériai síkságok az alacsony ég
és a néma keselyűk nagy árnyékai amint emelkednek és leszállnak.

Egy plédben fekszem
Mely tarka
Mint az életem
És az életem se ad több meleget mint ez a
Kockás kendő.

És egész Európa amint hirtelen észrevettem a teljes gőzzel
rohanó expresszből
Nem gazdagabb mint az életem.

Szegény életem

Ez a rongyos kendő

Az arannyal tele kofferokon

Amelyekkel gurulok

Amint álmodok

Füstölök

És a világegyetem egyetlen lángja

Egy szegény gondolat...

Szívem mélyéből könnyek törnek elő
Ha a szeretőmre gondolok, óh Szerelem;
Gyermek ő még akit úgy találtam
Sápadtan, szeplőtlenül egy bordély mélyén

Gyermek ő még szőke nevetős és szomorú
Nem mosolyog és nem sír soha
De szemei mélyén ha ihatok belőlük
Édes- ezüstliliom remeg a költő virága

Édes és néma, nem hánytorgat fel semmit,
Sokáig reszket ha közelednek hozzá;
De ha én jövök, innen-onnan, mulatozásból,
Lép egyet, behunyja a szemét – és megint lép egyet:

Mert ő az én szerelmem és a többi asszonyoknak
Nincs egyebük, csak nagy égő testükön arany ruhájuk,
Az én szegény kedvesem olyan magányos,
Egészen meztelen, teste sincs – annyira szegény.

Ő csak egy jámbor virág, vézna,
A költő virága, egy szegény ezüst liliom,
Egészen hideg, egészen magányos, és már olyan hervadt,
Hogy kicsordul a könnyem ha a szívére gondolok.

És a mai éjszaka más százezerhez hasonló mikor egy vonat fut
a sötétben.

- Üstökösök hullnak -

Férfi és nő, egyformán fiatalok, szerelmeskedéssel szórakoznak.

Az ég mint egy kis halászfalu szegény cirkuszának repedezett
sátra Flandriában.

A nap füstös kézilámpa
És fent a trapézen egy nő holdsarlóba hajlik.

A klarinét a piszton az éles hangú fuvola és egy rossz dob
És íme az én bölcsőm
A bölcsőm
Mely mindig ott állta zongora mellett mikor anyám mint
Madame Bovary Beethoven-szonátákat játszott.

Gyermekkoromat Babilon függőkertjeiben éltem át
Mint iskolakerülő, a pályaudvarokon az induló vonatok előtt.

Most pedig elszalasztok minden vonatot
Basel - Timbuktu

Én is lóversenyeztem Auteuilben és Longchamp-ban
Párizs - New York

Most, életem során elszalasztok minden vonatot
Madrid - Stockholm

És elvesztettem minden fogadásomat.

Már csak Patagónia van, Patagónia, amely megfelel mérhetetlen
szomorúságomnak, Patagónia, és egy utazás a Déli tengerekre.

Úton vagyok
Mindig úton voltam
Úton vagyok Franciaország kis Johannájával.

A vonat veszedelmesen megugrik és visszaesik kerekeire
A vonat visszaesik kerekeire
A vonat mindig visszaesik kerekeire.

„Balázs, mondd, messze vagyunk már a Montmartre-tól?"

Messze vagyunk, Johanna, már hét napja gurulsz
Messze vagy a Montmartre-tól, a Dombtól amely táplált a Sacré-
Coeurtől ahol meghúzódtál
Párizs eltűnt és óriás tüze

Már csak örökös hamu
A hulló eső
A dagadozó tőzeg

A forgó Szibéria

Az egyre növekvő súlyos hótakarók
És az őrület csörgősipkája amely úgy csörög mint egy utolsó
kívánsága kékké vált levegőben
A vonat az ólmos horizont szívében remeg
És a bánatod arcodra fagyott...

„Mondd, Balázs, messze vagyunk már a Montmartre-tól?"

A nyugtalanságokat
Felejtsd el a nyugtalanságokat.

A rozoga pályaudvarok keresztbe fekszenek az úton
Mintha a telefonhuzalokon lógnának.
A vigyorgó távíróoszlopok hadonásznak és fojtogatják őket.

A világ nyújtózkodik kitágul és visszahúzódik mint a harmonika
amelyet szadista kéz gyötör.

Az ég hasadékaiban az őrjöngő mozdonyok
Menekülnek
És a lyukakban,
A szédült kerekek a szájak a hangok
És a balsors kutyái amelyek nyomunkban ugatnak
A démonok elszabadultak.

Ócskavasak
Csupa hamis akkord
A kerekek „tak-tak-tak"-ja
Ütközések
Visszapattanások
Vihar vagyunk egy süket koponyája alatt.

„Mondd, Balázs, messze vagyunk már a Montmartre-tól?"

De mennyire, idegesítsz engem, nagyon jól tudod,
már messze vagyunk.

A túlfűtött őrület üvölt a mozdonyban
A pestis a kolera lobban fel útközben mint égő parázs
Egészen eltűnünk a háborúban mint egy alagútban
Az éhség, az a kurva, belekapaszkodik a szétrobbanó felhőkbe
S a csaták bűzlő dögvészét hullatja
Tégy úgy te is végezd el a dolgodat. . .

„Mondd, Balázs, messze vagyunk már a Montmartre-tól?"

Igen messze, messze
Az összes bűnbakok ebben a sivatagban pusztultak el
Hallgasd ennek a rühes nyájnak rossz kolompjait
Tomszk Cseljabinszk Kainszk Ob Tajset Verhnye Ugyinszk Kurgan
Szamara Penza – Tulun
A halál Mandzsúriában
Kikötőnk a végső menedékünk
Borzalmas ez az utazás

Tegnap reggel
Ivan Ulics haja fehérre vált
És Kolja Nyikolaj Ivanovics két hete a körmét rágja
Tégy úgy mint ők a Halál az Éhség végezd el a dolgodat
Ez száz souba kerül, a transzszibériain, száz rubelba kerül
Áttüzesíti és megvörösíti a padokat az asztal alatt
Az ördög ül a zongoránál
Görcsös ujjai minden nőt felizgatnak
A Természet
Az a szajha
Végezd el a dolgodat
Karbinig...

„Mondd, Balázs, messze vagyunk már a Montmartre-tól?"

Nem de... hagyj békén... ne zavarj
Csípőid szögletesek
Hasad savanyú szagú és trippered van
Ez minden amit Párizs az öledbe tett
Egy kevés lelket is... mert szerencsétlen vagy
Szánlak szánlak gyere hozzám a szívembe
A kerekek eldorádói szélmalmok
És a szélmalmok mankók melyekkel egy koldus imbolyog
Mi a tér nyomorékjai vagyunk
Négy sebünkön gurulunk
Lenyesték szárnyainkat
Hét bűnünk szárnyait
És minden vonat az ördög pörgettyűje
Baromfiudvar
A modern világ
A sebesség nem tehet róla de
A modern világ
A távolságok túlságosan messziek
És az utazás végén rettenetes dolog férfinak lenni egy nővel...

„Balázs, mondd, messze vagyunk már a Montmartre-tól?"

Szánlak szánlak gyere hozzám elmondok neked egy történetet
Gyere az ágyamba
Gyere a szívembe
Elmondok neked egy történetet

Ó, gyere! gyere!

A Fidzsi-szigeteken örök tavasz uralkodik
A lustaság
Szerelmes párok a magas fűbe alélnak és a banánfák alatta forró
vérbaj leselkedik

Gyere a Csendes-óceán istenháta mögötti szigeteire!
A nevük Főnix Markizek
Borneo és Jáva
És a macska alakú Celebes

Nem mehetünk el Japánba

Gyere Mexikóba!
Magas fennsíkjain virágzanak a tulipánfák
A csápszerű indák a nap haja
Azt mondhatnánk egy festő palettája és ecsetjei
Bódító színek minta gongok
Rousseau volt ott
Élete belekáprázott
Ez a madarak hazája
A paradicsommadár, a lantmadár
A tukán, a gúnyolódó madár
És a kolibri a fekete liliomok szívében fészkel

Gyere!
Egy azték templom fenséges romjai közt szeretjük majd egymást
Bálványom leszel
Tarka bálvány gyermekes kissé csúnya és furcsán idegen

Ó, gyere!

Ha akarod aeroplánon megyünk és átrepüljük az ezer tó országát
Az éjszakák végtelenül hosszúak ott
Motoromtól fél majd a történelem előtti ős
Földre szállok
És hangárt építek repülőgépemnek a mamut ásatag csontjaiból
A primitív tűz megmelengeti majd szegény szerelmünket
Szamovár
És nagyon polgárian szeretjük maid egymást az északi sark
közelében

Ó, gyere!

Jeanette Ninette Jeanne zsenka zsuzsu cicim
Cicám szívecském pipim Perum
Szundizz dundi
Répa ringyóm
Picinyem kis szívem
Pipikém
Kedvesem kis kecském
Parányi bűnöcském
Kakukk
Kakukk

Ő alszik.

Ő alszik
És az élet órái közül egyetlenegyet sem értett meg
A pályaudvaron a felvillanó arcok
Minden falióra
A párizsi óra a berlini óra a szentpétervári óra és minden
pályaudvar órája
És Ufában a tüzér összevérzett arca
És a grodnói óra ostobán világító számlapja
És a vonat örökös sietése
Minden reggel beállítják az órákat
A vonat siet és a nap késik
Ezen nem segít semmi, hallom a zengő harangokat
A Notre-Dame nagy harangját
A Louvre éles kis harangját amely Szent Bertalan éjszakáján szólt
A holt Brügge tompa harangjátékát
A New York-i könyvtár villanycsengőit
A velencei campanilét
És Moszkva harangjait, a Vörös Kapu óráját amely jelezte nekem
az idő múlását mikor egy irodában dolgoztam
A vonata forgó tárcsákon dübörög
És az emlékeimen
A vonat gurul
Egy gramofon cigány-indulót recseg
És a világ mint a prágai zsidó-negyed órája riadtan visszafelé
forog

Tépdesd a szélrózsát
Íme zúgnak az elszabadult viharok
Az összekuszálódott síneken a vonatok forgószélként robognak
Ördögi pörgettyűk
Vannak vonatok amelyek sohasem találkoznak
Mások elvesznek útközben
Az állomásfőnökök sakkoznak
Trik-trak
Biliárd
Karambolok
Parabolák
A vasút egy új geometriája
Szirakuza
Arkhimedes
És a katonák akik megfojtották
És a gályák
És a tengerjáró hajók
És a csodálatos gépezetek amelyeket ő talált fel
És minden öldöklés
A modern történelem
A forgószelek
A hajótörések
Még a Titanicé is amelyről egy újságban olvastam
Megannyi képasszociáció amelyet nem tudok életre kelteni
verseimben
Mert még igen rossz költő vagyok
Mert a mindenség túlnő rajtam
Mert elmulasztom biztosítani magam vasúti balesetek ellen
Mert nem tudok a dolgok végére járni
És félek

Félek

Nem tudok a dolgok végére járni
Mint Chagall barátom festhetnék egy sorozat eszeveszett képet
De útközben nem jegyeztem
„Bocsássátok meg tudatlanságomat"
„Bocsássátok meg hogy nem ismerem már a versek régi játékát"
Ahogy Guillaume Apollinaire mondja
Minden elolvasható Kuropatkin emlékirataiban ami a háborúra
vonatkozik
Vagy a japán újságokban amelyeket kegyetlenül illusztrálnak is
Miért gyűjtsek dokumentumokat
Rábízom magam
Emlékezetem felvillanásaira

Irkutszktól kezdve az utazás túl lassú

Túl hosszú

Az első vonatban voltunk amely megkerülte a Bajkál tavat
A mozdonyt zászlókkal és lampionokkal díszítették fel
És a pályaudvart a cári himnusz szomorú taktusaira hagytuk el
Ha festő lennék ennek az utazásnak a végén sok pirosat és sok
sárgát használnék
Mert azt hiszem mindnyájan kissé bolondok voltunk
És a mérhetetlen őrjöngés vérbe borította útitársaim gyötrött
arcát
Mikor Mongóliához közeledtünk
Amely tűzvészként fortyogott
A vonat lelassította rohanását
És a kerekek szüntelen csikorgásában érzékeltem
Egy örökös liturgia
Zokogásait és őrült hangjait

Láttam

Láttam a néma vonatokat a fekete vonatokat amelyek
a Távol-Keletről jöttek vissza és kísértetekként
haladtak tova
És szemem mint a hátsó vészlámpa
még ezek után a vonatok után fut.

Talgiban százezer sebesült haldoklott mert nem ápolták őket.
Meglátogattam Krasznojarszk kórházait.
Kilokban kereszteztünk egy őrült katonákkal telt hosszú szerelvényt.
Az elkülönítőkben láttam tátongó szájú sebeket
amelyekből patakokban ömlött a vér.
És az amputált végtagok elrepültek az érdes levegőben.
Tűzvész volt minden arcon minden szívben.
Bamba ujjak doboltak minden ablakon.
És a tekintetek mint tályogok fakadtak fel
a félelem nyomása alatt.
Minden pályaudvaron elégettek minden vonatot.

És láttam

Láttam hatvanmozdonyos szerelvényeket amelyek teljes gőzzel
menekültek mintha a párzó horizontok hajszolnák őket és
hollócsapatokat amelyek kétségbeesetten repültek
utánuk
Eltűnőben
Porth Arthur irányában.

Csitában néhány napig vesztegeltünk
A torlódás miatt öt napos állás
Jankelevics úrnál töltöttük ezt az időt
aki egyetlen lányát hozzám akarta adni feleségül
Aztán a vonat újból elindult
Most én foglaltam helyet a zongoránál és fájt a fogam
Akkor látom újból ezt a nyugodt otthont amikor akarom az apa
boltját és a lány szemeit a lányét aki este
ágyamba jött

Muszorgszkij
És Hugo Wolf dalai
És a Gobi homokja
És Kajlarban egy fehér teve-karaván

Azt hiszem több mint ötszáz kilométeren át részeg voltam
A zongoránál ültem és ez minden amit láttam
Ha utazik az ember hunyja be a szemét.

Aludni

Úgy szerettem volna aludni
Csukott szemmel megismerek minden országot a szagáról
És minden vonatot felismerek a zajról amit felver
Európa vonatai négyüteműek
az ázsiaiak viszont ötösök vagy hetesek


Mások hangfogóval mennek altatódalok
És vannak amelyek kerekei egyhangú zajával Maeterlinck
nehézkes prózájára emlékeztetnek

A kerekek minden zavaros szövegét kibetűztem és egy kegyetlen
szépség szétszórt elemeit gyűjtöttem össze
Egy szépségét amely megbűvöl
És legyőz.

Csicsikar és Karbin
Nem megyek tovább
Ez az utolsó állomás
Akkor szálltam ki Karbinban amikor éppen felgyújtották a Vörös-
kereszt helyiségeit

Ó Párizs

Nagy meleg tűzhely utcáid egymást keresztező üszkeivel és régi
házaiddal amelyek föléjük hajolnak és melegszenek
Mint az ősanyák

És íme a plakátok piros zöld sokszínűek mint rövid múltam sárga
Sárga a francia regények büszke színe külföldön
Szeretek a rohanó nagyvárosi autóbuszokhoz dörgölőzni
A Saint-Germain–Montmartre vonal kocsijai a Domb ellen visznek
A motorok úgy üvöltenek mint az aranybikák
Az alkony tehenei legelésznek a Sacré-Coeurön

Ó Párizs

Központi pályaudvar akaratok kikötője nyugtalanságok keresztútja
Csak a festékkereskedők ajtaján szűrődik ki némi fény
A Hálókocsik és a Nagy Európai Expresszek Nemzetközi Társasága
elküldte prospektusait
Ez a világ legszebb temploma

Vannak barátaim akik úgy vesznek körül mint korlátok
Attól félnek ha elmegyek nem jövök többé vissza
A láthatárokon feltűnik valamennyi asszony akivel találkoztam
Az esőben ázó szemaforok szomorú tekintetével és szánalmas
mozdulataival.

Bella Ágnes Katarina és fiam anyja Olaszországban
És ő szerelmem anyja Amerikában
Vannak szirénaüvöltések amelyek lelkemet hasogatják
Odalenn Mandzsúriában egy has úgy vonaglik mintha szülne

Szeretném

Szeretném ha sohasem utaztam volna

Ma este nagy szerelem gyötör

És önkéntelenül a kis franciaországi Johannára gondolok

Egy szomorú estén írtam ezt a költeményt az ő tiszteletére

Johanna

Kicsi prostituált

Szomorú vagyok szomorú vagyok

Elmegyek a Fürge Nyúl-ba felidézni elveszett fiatalságomat

És iszom néhány pohárkával

Aztán hazamegyek egyedül

Párizs

Az egyetlen Torony a nagy Akasztófa és a Kerék városa

Párizs, 1913

Blaise Cendrars.