Egy forrásnál.

Egy forrásnál.

A forrás habjai édesen csordogálnak,
s ezüst-csengő szava múlt csókokról cseveg,
köröskörül kövér, kizöldülő füvek
s a vad hőség alá az égerfa von árnyat.

Meghajlik megadón Zefír akaratának
a lomb e szép helyen s szerelmesen piheg.
Épp delelőjén áll a nap, s majd megreped
hosszant a föld, amint perzselő heve árad.

Erre térvén, nagy út súlyától lankatag,
éget a szörnyű hév s szomj sebzi ajkadat,
állj meg e helyt, hová csak jó sorsod vezérelt.

A könnyű nyugovás tested pihenteti,
az árny s az enyhe szél heved elkergeti
s szomjad is belevész e forrás hűs vizébe.

Philippe Desportes.