A rabszolga

A rabszolga


Ilyen vagyok, szennyes, rút és mezítelen

rabszolga – testemet korbács ütötte-zúzta –,

szabadnak szült hazám, hol Hibla nézi: csúcsa

lágy öblű part előtt mint ring a kék vízen.


A boldog szigetet elhagytam!... Ó, ha lenn,

a kék szőlőhegyek, a méhek s Szirakúza

felé jársz, hattyúraj nyomában délre húzva,

tudd meg, derék utas, hogy él-e kedvesem.


Meglátom-é vajon ibolyafényű tiszta

szemét, mely honi táj egét ragyogja vissza,

s melyet sötét szemöld győzelmi íve föd?


Szánj meg hát, menj, siess, keresd meg s mondd, hogy élek,

s nem vágyom semmire, csak újra látni őt.


José-Maria de Heredia.