A feledés

A feledés


A templom romban áll, hegyormon omladozva.

E kopár föld ölén rég elkeverte már

istennők s hősök ércszobrait a halál;

betemette a fű emléküket s a bodza.


A csordás néhanap barmát itatni hozza.

Tülkéből panaszos, ősrégi nóta száll,

s míg megtelik vele az ég s a láthatár,

a nagy azúr mezőn megnő árnyéka hosszan.


Az anyaföld kegyes az istenekhez itt:

minden tavasszal új virágot hajt – hiába –

tört oszlopfőiken egy-egy akantusz ága.


De az ember ma már nem érti őseit,

nem borzong meg, ha künn, derült nyáréjszakákon,

halott sziréneket siratva zúg a zátony.



José-Maria de Heredia.