Egy flamand ablak üvegére

Egy flamand ablak üvegére


Szeretem én a friss harangjátékot ódon

falad közt, Flandria, ki ős családi módon

őrzöd szokásaid, s kasztíliai fényt

hintesz északra is, a dél testvéreként!

Szól a harangzene, és e váratlan órán

már szinte látni is, mint táncoló, spanyol lány

kiperdül hirtelen az ég fényes-vidám

résén, mintegy a lég megnyíló ajtaján.

Jön és a gubbadó házfedelek fölébe

száz bűvös hangjegyet ráz-ráz ezüst köténye;

fölver könyörtelen álomszuszékokat,

kis billegő madár-ugrásokkal szalad,

rezegve, mint a nyíl, ha céltáblába csattan;

s lefut, bolond vadóc, törékeny, láthatatlan

nagy kristály lépcsőjén, belezendül az ég;

a virrasztó figyel, tátja szemét-fülét,

s némán hallgatja, míg ő jön-megy, fönt s alant száll,

csengő léptét, amint fokról fokra szaladgál!


Victor Hugo.