A leterített oroszlán.

 

A leterített oroszlán.


A képíró kitette képét

és azzal csalogatta népét,

a hős vadász állt rajta s osztán

egy leterített nagy oroszlán.

Ki nézte, elállt szeme-szája.

Jött egy oroszlán és ezt mondta rája:

"Látom, világos az eset.

Itt ti vagytok a győztesek.

De hát a művész ravasz elme,

kényére festhet szépre szépet.

Több joggal állna itt a fajtám győzedelme,

csak az oroszlán is festhetne képet."


Jean de La Fontaine.


Fordította: Kosztolányi Dezső

Le Lion abattu par l'homme .

Le Lion abattu par l'homme .


On exposait une peinture

Où l'artisan avait tracé

Un Lion d'immense stature

Par un seul homme terrassé.

Les regardants en tiraient gloire.

Un Lion en passant rabattit leur caquet.

"Je vois bien, dit-il, qu'en effet

On vous donne ici la victoire ;

Mais l'Ouvrier vous a déçus :

Il avait liberté de feindre.

Avec plus de raison nous aurions le dessus,

Si mes confrères savaient peindre."

Jean de La Fontaine.

A földmíves és gyermekei.

 

A földmíves és gyermekei.


Dolgozzatok mindig, verejtékezve, vágyón,

a pénz maga édeskeveset ér.

Egy gazdag földmíves, már a halálos ágyon,

fiait hívja, s titkon így beszél:

"Ne adjátok el, mond, soha e földet,

mit apáitok is úgy örököltek:

mert kincs van rejtve benn a mélyen,

hol, nem tudom, de rajta csak serényen,

majd megleli, ki dolgozni nem gyarló.

Már kora nyárban neki lássatok,

kapáljatok és folyton ássatok,

viruljon ki a tarló."

Az apa meghalt, s minden koron át

forgatták a fiúk a boronát.

S az év végén a föld többet terem.

A kincsnek hűlt helye. De végtelen

bölcs atyjuk volt, mert bárha nincs

a mondott kincs, a munka kincs.


Jean de La Fontaine.
   
Fordította:Kosztolányi Dezső

Le Laboureur et ses Enfants.

Le Laboureur et ses Enfants.


Travaillez, prenez de la peine :

C'est le fonds qui manque le moins.

Un riche Laboureur, sentant sa mort prochaine,

Fit venir ses enfants, leur parla sans témoins.

Gardez-vous, leur dit-il, de vendre l'héritage

Que nous ont laissé nos parents.

Un trésor est caché dedans.

Je ne sais pas l'endroit ; mais un peu de courage

Vous le fera trouver, vous en viendrez à bout.

Remuez votre champ dès qu'on aura fait l'Out.

Creusez, fouiller, bêchez ; ne laissez nulle place

Où la main ne passe et repasse.

Le père mort, les fils vous retournent le champ

Deçà, delà, partout ; si bien qu'au bout de l'an

Il en rapporta davantage.

D'argent, point de caché. Mais le père fut sage

De leur montrer avant sa mort

Que le travail est un trésor.

Jean de La Fontaine.

A kertész meg a várura.

 A kertész meg a várura.


Egy fél-parasztnak, aki Kertész

s félig polgár, a faluja

szélén volt egy bekerített és

elég szép kertje, jól megművelt birtoka.

A telket mindenütt élősövény övezte,

s nőtt a sok vetemény, sóska, saláta benne,

s névnapi csokrai Mancinak, Bözsinek;

s némi spanyol jázmin; s kakukkfű, rengeteg.

Érthető, hogy gazdánk a Várurát kereste,

mikor dús édenét földúlta egy Nyuszi,

„Az az ebadta dög – háborgott – reggel-este

ott tömi bendőjét s hurkomat neveti;

kő és bot nem segít, mindet megbűvöli:

varázsló az, Uram!" „Varázsló? – kétli kissé

s mosolyog a Nagyúr. – Noha pokol fia

s akárhogy cikázik, elkapja Miria!

Légy nyugodt, öregem, fülön csípjük az ipsét."

„De mikor?" „Hát holnap: pusztuljon a koma!"

Az alku áll; s másnap jön az Úr és hada.

„Nos – szól –, reggelizzünk! Vannak-e jó csibéid?

A ház lánya? Lássuk! Gyere csak, szivike!

Kérik már a kezét? Van vőnk? És kielégít?

Ám ilyenkor, öreg, ki illik – hallod-e?

ki kell rukkolnia gubával!"

Efféléket darál, s már enyeleg a lánnyal,

és maga mellé ülteti,

kézen fogja, karon, kendőjét fölveti –

s tisztelettel, mit méreg árnyal,

tiltakozik a kicsike,

úgyhogy az apa is gyanút fog végtére.

Döng a nagy vigalom, a konyhát megrohanják,

„Pompás az illatuk: mikoriak e sonkák?"

„Az önéi, Uram." S ő felel: „Ez igen,

elfogadom készségesen."

Remekül belakik. A bandája se nézi:

ló, kutya, inasok: mind, mind versenyt zabál;

rángatja a Gazdát, minden lében kanál,

borát issza, lányát becézi...

A lakoma után végre nyeregbe szállnak,

tolong mind s kurjongat vígan,

a sok kürt s trombita oly bősz zenebonát csap,

hogy jó Kertészünk oda van.

S most jön még a java: a kertet összetörték;

palánkot dönt a had, üvegházat tipor.

Agyő, friss hagyma és kapor,

agyő, levesek lelke, zöldség!

A Nyúl egy kel alatt szendergett. Keresik,

hajszolják — végre egy lyukon át megszökik.

Lyukon? Dőlt kerítés, nagy seb az, iszonyú, tág:

a Várúr parancsára útját

ott vágta a sereg, mert mi lett volna, ha

nem lovon távozik a kert lovashada?!

„Úri muri!" — jajdul kertészünk. De beszélhet:

legyintenek reá, s óra múltán marad

kár annyi vissza — hogy elvonult a csapat —

mint amennyit száz év alatt

nem tesz nyúl-népe a megyének.



Rendezd, Herceg, ha van, társaddal a vitád:

rendet teremteni csak bolond hív királyt.

Ne vonjátok bele kis háborúitokba,

s földeteket sosem tapodja.


 Jean de La Fontaine.


Fordította: Szabó Lőrinc

Le Jardinier et son Seigneur .

Le Jardinier et son Seigneur .


Un amateur du jardinage,

Demi-bourgeois, demi-manant,

Possédait en certain Village

Un jardin assez propre, et le clos attenant.

Il avait de plant vif fermé cette étendue.

Là croissait à plaisir l'oseille et la laitue,

De quoi faire à Margot pour sa fête un bouquet,

Peu de jasmin d'Espagne, et force serpolet.

Cette félicité par un Lièvre troublée

Fit qu'au Seigneur du Bourg notre homme se plaignit.

"Ce maudit animal vient prendre sa goulée

Soir et matin, dit-il, et des pièges se rit ;

Les pierres, les bâtons y perdent leur crédit :

Il est Sorcier, je crois. -Sorcier ? je l'en défie,

Repartit le Seigneur . Fut-il diable, Miraut,

En dépit de ses tours, l'attrapera bientôt.

Je vous en déferai, bon homme, sur ma vie.

- Et quand ? - Et dès demain, sans tarder plus longtemps. "

La partie ainsi faite, il vient avec ses gens.

"Cà, déjeunons, dit-il : vos poulets sont-ils tendres ?

La fille du logis, qu'on vous voie, approchez :

Quand la marierons-nous ? quand aurons-nous des gendres ?

Bon homme, c'est ce coup qu'il faut, vous m'entendez

Qu'il faut fouiller à l'escarcelle. "

Disant ces mots, il fait connaissance avec elle,

Auprès de lui la fait asseoir,

Prend une main, un bras, lève un coin du mouchoir,

Toutes sottises dont la Belle

Se défend avec grand respect ;

Tant qu'au père à la fin cela devient suspect.

Cependant on fricasse, on se rue en cuisine.

"De quand sont vos jambons ? ils ont fort bonne mine.

- Monsieur, ils sont à vous. - Vraiment ! dit le Seigneur,

Je les reçois, et de bon coeur. "

Il déjeune très bien ; aussi fait sa famille,

Chiens, chevaux, et valets, tous gens bien endentés :

Il commande chez l'hôte, y prend des libertés,

Boit son vin, caresse sa fille.

L'embarras des chasseurs succède au déjeuné.

Chacun s'anime et se prépare :

Les trompes et les cors font un tel tintamarre

Que le bon homme est étonné.

Le pis fut que l'on mit en piteux équipage

Le pauvre potager ; adieu planches, carreaux ;

Adieu chicorée et porreaux ;

Adieu de quoi mettre au potage.

Le Lièvre était gîté dessous un maître chou.

On le quête ; on le lance, il s'enfuit par un trou,

Non pas trou, mais trouée, horrible et large plaie

Que l'on fit à la pauvre haie

Par ordre du Seigneur ; car il eut été mal

Qu'on n'eut pu du jardin sortir tout à cheval.

Le bon homme disait : "Ce sont là jeux de Prince."

Mais on le laissait dire ; et les chiens et les gens

Firent plus de dégât en une heure de temps

Que n'en auraient fait en cent ans

Tous les lièvres de la Province.

Petits Princes, videz vos débats entre vous :

De recourir aux rois vous seriez de grands fous.

Il ne les faut jamais engager dans vos guerres,

Ni les faire entrer sur vos terres.

Jean de La Fontaine.

A holló meg a róka.

A holló meg a róka.

Holló úr ült a fatetőn,
Csőrébe sajt volt, jókora,
S kit a jó illat csalt oda,
A Róka szólt hízelkedőn:
"Á, jó napot, te drága Holló!
Mi szép vagy! nincsen is hozzád hasonló!
Nem tódítok, de hogyha hangod
Olyan, mint rajtad ez a toll, ó
Akkor a madarak között első a rangod."
A Holló erre rendkívül örül,
Torkán egy hangot köszörül,
Kitátja csőrét, földre hull a sajtja.
A Róka felveszi és egyre hajtja:
"A hízelgő, akármi fajta,
Azokból él, akiknek hízeleg:
Felér a sajttal ez a lecke - vedd."
A Holló ámul, pironkodva, végre
Megesküszik, hogy nem megy soha lépre.

Jean de La Fontaine.

Fordította: Kosztolányi Dezső

Le Corbeau et le Renard.

Le Corbeau et le Renard.

Maître corbeau, sur un arbre perché,
        Tenait en son bec un fromage.
Maître renard par l'odeur alléché ,
        Lui tint à peu près ce langage :
        «Et bonjour Monsieur du Corbeau.
Que vous etes joli! que vous me semblez beau!
        Sans mentir, si votre ramage
        Se rapporte à votre plumage,
Vous etes le phénix des hôtes de ces bois»
A ces mots le corbeau ne se sent pas de joie;
        Et pour montrer sa belle voix,
Il ouvre un large bec laisse tomber sa proie.
Le renard s'en saisit et dit: "Mon bon Monsieur,
            Apprenez que tout flatteur
Vit aux dépens de celui qui l'écoute:
Cette leçon vaut bien un fromage sans doute."
        Le corbeau honteux et confus
Jura mais un peu tard , qu'on ne l'y prendrait plus.

Jean de La Fontaine.

La Fontaine_A kocsi és a légy.

A kocsi és a légy.


Úgy izzik a nap, hogy szikrát csihol,

egy kocsit von a homokos, hanyatló

lejtőn, föl a magasba hat ló,

agg, nő és pap kiszáll a kocsiból,

mert kereke nyikorgott, megfeneklett.

Majd jő egy légy és mint Isten remeklett

csodája zümmög a lovak körül,

csípi is őket, s végtelen örül,

hogy megindítja a kocsit,

a kocsi orrán, meg a rúdon szálldos itt.

S hogy nekidöccen ezalatt

a vén szekér, s halad, halad,

úgy véli, övé a dicsőség,

sürög-forog és azt hiszi,

hogy szárnysegéd, bármily pici,

és győzni hajtja most a hősét.

Sőt bánata határtalan,

hogy senki sem segít, ki a batárba van,

csak ő buzgólkodik, repes.

Közben imádkozott a szerzetes,

épp mostan! És egy nő dalolt,

pedig őnéki is más dolga volt!

A légy ellenben csak legyeskedett,

még zúgni is kegyeskedett.

Végül a kocsi fent gurult a sík mezőn.

"Fújjuk ki most magunk", szólt a légy szenvedőn,

"Biz fáradtam, míg fölért a fogat,

fizessetek ki hát, tisztelt lovak."



Sok ember így sürög-forog szüntelen,

kéretlenül mindenbe belecseppen,

csak hátramozdít, míg a buzgót adja,

s a többieket dolgozni se hagyja.


Jean de La Fontaine


Fodította :Kosztolányi Dezső

Szuper jó vers.

Le Coche et la Mouche.

Le Coche et la Mouche.


Dans un chemin montant, sablonneux, malaisé,

Et de tous les côtés au Soleil exposé,

Six forts chevaux tiraient un Coche.

Femmes, Moine, vieillards, tout était descendu.

L'attelage suait, soufflait, était rendu.

Une Mouche survient, et des chevaux s'approche ;

Prétend les animer par son bourdonnement ;

Pique l'un, pique l'autre, et pense à tout moment

Qu'elle fait aller la machine,

S'assied sur le timon, sur le nez du Cocher ;

Aussitôt que le char chemine,

Et qu'elle voit les gens marcher,

Elle s'en attribue uniquement la gloire ;

Va, vient, fait l'empressée ; il semble que ce soit

Un Sergent de bataille allant en chaque endroit

Faire avancer ses gens, et hâter la victoire.

La Mouche en ce commun besoin

Se plaint qu'elle agit seule, et qu'elle a tout le soin ;

Qu'aucun n'aide aux chevaux à se tirer d'affaire.

Le Moine disait son Bréviaire ;

Il prenait bien son temps ! une femme chantait ;

C'était bien de chansons qu'alors il s'agissait !

Dame Mouche s'en va chanter à leurs oreilles,

Et fait cent sottises pareilles.

Après bien du travail le Coche arrive au haut.

Respirons maintenant, dit la Mouche aussitôt :

J'ai tant fait que nos gens sont enfin dans la plaine.

Ca, Messieurs les Chevaux, payez-moi de ma peine.


Ainsi certaines gens, faisant les empressés,

S'introduisent dans les affaires :

Ils font partout les nécessaires,

Et, partout importuns, devraient être chassés.

Jean de La Fontaine.