De profundis clamavi

De profundis clamavi

De profundis clamavi

Hozzád könyörgök, óh, Hozzád, kit még imádok,
az örvényből: ide, ide zuhantam én.
Zord táj, szűk láthatár nehezedik körém,
s éjjel a borzadály röpköd itt és az átok;

félévig nap süt, óh, meleg nélküli fény,
a másik féléven át sötét fed, örök éjfél;
meztelenebb ez a világ a sarkvidéknél;
se állat, se patak, se erdő, se növény!

Nincs hát, nincs borzalom, amely túltenne dermedt
dühén ennek a jég-napos, vad végtelennek,
s ezen a megújult fekete káoszon.

Boldogabb nálam a leghitványabb barom:
irigylem, amiért nehéz álmába dőlhet,
olyan lassan pereg orsója az időnek!


Charles Baudelaire.