Zsuzsanna furdoje

Zsuzsánna fürdője

Zsuzsánna fürdője

Egy tiszta kis patak, platánfa áll felette,

mely árnyát a sötét habokra rávetette.

Lomhán, merengve jő s az erdő mélyiben

a forró ég elől rejtőzve megpihen,

reá támaszkodik egy kedvelt csitri lányra

és hívja édesen kíséretét Zsuzsánna,

a Júda lányait, rubéni, gádi fajt,

a fürdőnél ezek fogják szolgálni majd.

Már mind figyelve áll, vetélkedésre készen,

hogy buzgón ékszerét leszedni egy se késsen;

egyik a tiarát, hol csillog a zafír

s aranyfény tündököl, mit készített Ofir;

másik pedig haján, mely csupa drága illat,

lebontja fátyolát, remeg azon a csillag,

a ringó gyöngyöket fülén és gyöngysorát,

melyet a homlokán finom szalag fon át;

az ámbraillatot, mely színaranyban ingott,

szalagos füstölőt, nyakáról a rubintot.

Másik megoldja már kicsiny koturnusát,

szőnyegre fekteti a talp finom húsát,

vizet merít előbb, s lemossa még a lábat,

melyről a szantal- és a rózsaillat árad.

S amíg Zsuzsánna most, oly lassan nézve szét,

lehúzza gyűrűit, legdrágább ékszerét,

leoldva melliről zsinórok, cifra pántok,

a jácintkék köpeny, mit fürge kéz lehántott

s a tiszta vászoning, mint liliom, fehér,

lehull, s redőzete szűz lábaihoz ér.

De szép volt, ó de szép! Futó kis pírja támadt,

rezgett fehér színén áttetsző homlokának.

A fák közt, hol a nap elveszti délhevét,

a megszokott szem is még sérti szégyenét.

Sötét rabnőre dől végül, hogy az kísérje,

mint híg kristályba száll elefántcsont fehérje,

úgy éri teste most a fénylő vízen át

a tiszta, hűs patak aranyló talaját.

Alfred de Vigny

Fordította: Vas István