Az ellenség

Az ellenség


Ifjúságom sötét, fekete zivatar volt;
csak néha láttam egy kivillant sugarat.
A villám és a szél ellene tépve harcolt,
hogy kertemben piros gyümölcs kevés maradt.

S elértem végre így a Gondolatnak őszét;
most kéne fogni már ásót és gerebent,
s amit gödrösre túrt s úgy hányt a zord eső szét,
mint sír-vájt temetőt: ágyakká töltenem.

S ki tudja, misztikus erőit hátha majdan
ép e, vad part gyanánt vízmosta, roncs talajban
leli csodálatos álmom: az új virág? -

Óh, kín! óh, fájdalom! - Létünk az óra őrli
s a sötét Ellenség, amely szívünkbe rág,
vérünkből szív erőt, élni és nagyra nőni.

Charles Baudelaire.