Álom.

Álom.

Álom.
I.
Cseresznyefán arany könnycseppként pereg a gyanta.
Érzed, kedves? Ma délben a hőség felettünk urizál:
te csak aludj a virágok közt, ott most tücsök muzsikál,
úgy, miként halott rózsák bús szívéből húzza, nyaranta.

Hol tegnap még fecsegtél, a szalon: ma üres veranda…
Most egyedül vagyunk, ketten - szép bengáli rózsaszál!
Te csak aludj, álmodj, kartonruhád vöröse ránk szitál,
csókjaim feletted őrködnek s nem hagynak magadra.

Nagy a meleg, s te csak a méhek zsongására figyelj…
Csak aludj, aludj csöndesen, szelíd szívű kis bogár!
És hogy mi ez a másik zaj…? Itt fut a közeli csermely

a mogyoróbokrok alatt, s itt alszik sok-sok jégmadár…
Hát aludj, kedvesem… Én már nem is érzékelem: vajon
te kacagsz, vagy a patak vize csendül a fénylő kavicson…


Francis Jammes.

Álom.

Álom.

Álom.

II.

Álmod édes – oly’ édes, hogy most megrebbenti ajkad,
puhán, lágyan, finoman – s talán éppen csókra nyílik…
Mondd, mit álmodsz? Kakukkfüves, vadszőlős út díszlik,
s a kőszirti, fehér gyapjas kecskenyáj ott békésen lankad?

Vagy azt álmodod, a moha fölött pajkos nesz támad,
s az erdő alján futó kis patak hirtelen elkezd fecsegni?
- vagy hogy menekülve futnak a nyulak, s egy seregnyi
kékes vörös madárraj szétszaggatja a fényes ökörnyálat?

Álmodod-e, hogy a Hold egy hortenzia-gömb…?
- vagy azt, hogy a kutakra gyöngyszirmú akácfa önt
ezer hószínű virágot, s érzed-e a mirrha aranyát…?

- Vagy hogy egy serleg alja csillantja ajkad szép vonalát,
s megérintve a régi rózsa szirmát, nem kérdezem szép-e,
ahogy egy kósza fuvallat belefújja a csermely ezüst vizébe...?


Francis Jammes.