A tücsök meg a hangya

A tücsök meg a hangya

A tücsök dalolt egyre, bár

Izzott a nyár,
Úgyhogy mikor jött a komor
Tél, része gond volt és nyomor:
Még egy picinke kis darab
Legye, vagy férge sem maradt.
Hét ment is a hangyához át
Elpanaszolni nyomorát,
És kérte, adjon néki kölcsön
Zsákjába egy kis magot töltsön.
Új aratásig, legalább.
"Majd megadom, lesz erre gondom,
Nyáron, tücsök-szavamra mondom
A tőkét meg a kamatát."
Bosszantja a tücsök kalandja,
Nem is adott magot a hangya. -
De ezt kérdezte végre tőle:
"Mit tettél a meleg időbe?"
"Éjjel-nappal munkába voltam,
Fűnek-fának folyton daloltam." -
"Daloltál? rendbe van, komám,
Akkor ma táncolj, szaporán." -

Jean de la Fontaine

Fordította: Kosztolányi Dezső

La Cigale et la Fourmi.

La Cigale et la Fourmi.

La cigale, ayant chanté
Tout l'été,
Se trouva fort dépourvue
Quand la bise fut venue.
Pas un seul petit morceau
De mouche ou de vermisseau.
Elle alla crier famine
Chez la Fourmi sa voisine,
La priant de lui prêter
Quelque grain pour subsister
Jusqu'à la saison nouvelle.
«Je vous paierai, lui dit-elle,
Avant l'aout, foi d'animal,
Intérêt et principal.»
La Fourmi n'est pas prêteuse;
C'est là son moindre défaut.
«Que faisiez-vous au temps chaud?
Dit-elle à cette emprunteuse.
-- Nuit et jour à tout venant
Je chantais, ne vous déplaise.
-- Vous chantiez? j'en suis fort aise.
Et bien! dansez maintenant.»

Jean de La Fontaine.

Molière sírjára

                                                                     Molière sírjára.

                                                    Itt Terentius és Plautus pihennek,

bár Molière alszik itt egymaga.
Egy lélek hármuk tehetsége, melynek
művészetén derült a frank haza.

Elmentek.

  S látni őket, nem kecsegtet
több remény. 
 Próbálkozzunk bármivel:
úgy látszik, jó időre sírba vesztek
Terentius, Plautus és Molière.

Jean de La Fontaine.

Fordította: Rónay György

Épitaphe écrite pour la mort de Molière.

Épitaphe écrite pour la mort de Molière.

Sous ce tombeau gisent Plaute et Térence

Et cependant le seul Molière y git.

Leurs trois talents ne formaient qu'un esprit

Dont le bel art réjouissait la France.

Ils sont partis! et j'ay peu d'espérance

De les revoir. Malgré tous nos efforts,

Pour un long temps, selon toute apparence,

Térence, et Plaute, et Molière sont morts.

 Jean de La Fontaine.

Egy lusta sírjára

Egy lusta sírjára, vagyis a sajátjára


Jean, ahogyan jött, szintúgy távozott.

Fölélte a tőkét s a kamatot:

a vagyont fölöslegesnek ítélte.

Remekül fölhasználta idejét:

Kettéosztotta — az egyik felét

alvásra, másikát semmittevésre.


Írta: Jean de La Fontaine.


Fordította: Rónay György

Épitaphe d'un paresseux .

Épitaphe d'un paresseux.

Jean s'en alla comme il était venu,
Mangea le fonds avec le revenu,
Tint les trésors chose peu nécessaire.
Quant à son temps, bien le sut dispenser :
Deux parts en fit, dont il soulait passer
L'une à dormir et l'autre à ne rien faire.
 Jean de La Fontaine.

Egy nagy beszélő sírjára.

 

Egy nagy beszélő sírjára.


Pault rejti ez a sírhalom,

aki mesélni sose szűnt meg.

Legyen a holtnak nyugalom,

s béke sok szegény földi fülnek.


Jean de La Fontaine.


Fordította:Rónay György

Épitaphe d'un grand parleur.

Épitaphe d'un grand parleur.

Sous ce tombeau pour toujours dort

Paul, qui toujours contait merveilles :

Louange à Dieu, repos au mort,

Et paix en terre à nos oreilles !

Jean de La Fontaine.

Mi indít rá, Uram...

Mi indít rá, Uram...

Mi indít rá, Uram, hogy most elhagyd lakásod?

átkelj e patakon? megmászd ezt a hegyet?

e kertbe menj, hová áruló tanítványod

vesztedet forraló ezer gyilkost vezet?



Elfutottál minap azelől, hogy fejed

királyi korona övezze, s most az álnok

nép életedre tör, s te még sietted

gyalázattal koholt igaztalan halálod.



Milyen erős vagy, ó, sürgető szeretet!

Se kín iszonyata, se halál rettenet

nem fékezheti meg ezt a bátor szerelmet.



Uram, mert holtodat énérettem szenveded,

ó, tedd, hogy legalább bátorítson kegyelmed

s adjon erőt nekem követni léptedet.


Jean de La Ceppède


Fordította:Rónay György

Mais qui vous meut, Seigneur.

Mais qui vous meut, Seigneur ...


Mais qui vous meut, Seigneur, de sortir à cette heure ?

De passer ce torrent ? de gravir sur ce mont ?

De revoir ce jardin où l'Apostre parjure

Conduit mille assassins pour vous faire un affront ?



Vous fuites l'autre jour pour ne voir vostre front,

Ceint du bandeau Royal : maintenant on conjure

De vous assassiner, et vous estes si prompt

D'aler pour recevoir une mortele injure.



Ô doux-forçant amour, que ton pouvoir est fort

Ny l'effroy des tormens, ny l'horreur de la mort

Ne peuvent arrester cet amoureux courage.



Mon Roy, puis que pour moy vous courez au trespas,

Faites que vostre grace à ce coup m'encourage,

Et me donne pouvoir de talonner vos pas.


Jean de La Ceppède.M