A könnyek mind hasonlók

A könnyek mind hasonlók

A szürke égen angyalok fajanszból
A szürke égen fojtott zokogás
Eszembe jut pár régi nap Mayence-ból
A Rajna mélyén sírt a villigyász

Sikátorok sötétjén néha néma
Szívében késsel hevert egy baka
És ránk tört az a szörnyű béke néha
Hiába dőlt a dombok mámora

Nyakaltam a cseresznyeszesz nedűjét
És lopva, váltott esküink szavát
Templomok paloták ó gyönyörűség
Húszéves voltam S álom a világ

Mit tudtam én még kudarcról s bukásról
Hazád ha tiltott szerelem szegény
S már csak a hamis próféták szavából
Merít vigaszt a félhalott remény

Eszembe jut most pár tétova halk dal
Eszembe jutnak a krétajelek
Rájuk sütött a falakon a hajnal
S nem tudta senki mit jelentenek

Ki tudja hol kezdődik el az emlék
Ki tudja hol ér véget a jelen
Hol lényegül át románccá a nemrég
S hol lesz fakó papír a gyötrelem

A vesztesek kék tekintete félszeg
Mint ábrándjain tetten ért gyerek
Váltott az őrség dobbantak a léptek
S a rajnai csönd meg-megremegett

Louis Aragon

Fordította: Rónay György

II Richárd kilencszáznegyven

II Richárd kilencszáznegyven

II Richárd kilencszáznegyven

Az én hazám akár a bárka
Mit elhagytak a vontatók
S hasonlítok ama királyra
Ki balból balabb sorsba rogy
S országul csupa kínt kapott

Élni ma vad bújócska-játék
Szél nem szárít könny-harmatot
Gyűlölnöm kell amit imádnék
Legyen övék mi elhagyott
Kínjaim királya vagyok


Szív megszűnhet dobogni egyszer
Vér csörgedezhet bár fagyott
Kétszer-kettő nem négy ha eszter-
láncban a láncok tolvajok
Kínjaim királya vagyok

Keljen a nap vagy hunyni szálljon
Az égbolt színtelen halott
Ó drága Párizs ifjúságom
Agyő rakparti tavaszok
Kínjaim királya vagyok

Ne szálljatok vizekre fákra
Madarak elhallgassatok
Madarászoké a világ ma
Dalaitok tilalmasok
Kínjaim királya vagyok

Van kora a kín-aratásnak
Hogy Jeanne Vaucouleurs-be futott
Ah szaggassátok csak hazámat
Akkor se volt a nap fakóbb
Kínjaim királya vagyok

Louis Aragon

Fordította: Rónay György

A Szajna

A Mirabeau-híd

A Mirabeau-híd

A Mirabeau-híd alatt fut a Szajna
S szerelmeink
Emlékük mit akar ma
Az öröm nem jött soha csak a jajra

Jöjj éj verj óra lassan
Az idő megy én maradtam

Ne mozdulj szemközt kéz a kézbe várj csak
Míg a karunk
Hídja alatt a fáradt
Örök tekintet habverése árad

Jöjj éj verj óra lassan
Az idő megy én maradtam

Fut a szerelem mint vize a mélynek
Fut el a vágy
Milyen lassú az élet
S milyen hevesen kínoz a remény meg

Jöjj éj verj óra lassan
Az idő megy én maradtam

Tűnnek a hetek tűnik a nap a napra
Vissza se múlt
Nem tér se csók az ajkra
A Mirabeau-híd alatt fut a Szajna

Jöjj éj verj óra lassan
Az idő megy én maradtam

Guillaume Apollinaire

Fordította: Rónay György

Elza szeme

Elza szeme

Elza szeme

Szemed oly mély midőn szomjazva ráhajoltam
Tükrében arcukat bámulták a napok
Belé hal mind akit reménye elhagyott
Szemed oly mély lehull az emlék benne holtan

Sirály sikolt a vad tenger dühe remeg
Hirtelen kiderül s szemed színe megolvad
Felhőből szab kötényt a nyár az angyaloknak
Sosem oly kék az ég mint a búza felett

Hiába űzi a menny bánatát a kék szél
Fénylőbb a te szemed ha benne könnyed ég
Féltékeny rá a friss esők utáni ég
Legmélyebb az üveg kékje a repedésnél

Hétfájdalmú anya ó nedves ragyogás
Hét tőr ütötte át a színek szőtte prizmát
Legélesebb a nap ha könnyben úszva int rád
Kékebb az írisz is ha pettyezi a gyász

Balsorsban a szemed kettős rést nyit hol újra
Éled a mágusok csodája mikor a
Barlangban reszketőn meglátták Mária
Kabátját a szerény jászol fölé borulva

A szavak májusán egyetlen száj elég
Minden sóhajnak és minden éneknek éppen
De annyi csillag ég hogy szűk nekik az ég fenn
Add kölcsön két szemed iker igézetét

A gyermek szédülőn képektől és csodáktól
Nem tárja két szemét olyan kerekre mint
Szemed ha ámulón s áltatva rám tekint
Mintha vad szirmokat nyitna valami zápor

Villámot rejt szemed levendulája tán
Hol dúlt szerelmüket emésztik tünde férgek
Lehulló csillagok szálán lebegve élek
Mint sűllyedő hajós augusztus éjszakán

Zsákmányom lett ez a dús rádium de máris
Égeti ujjamat mint tiltott lángfolyó
Ó éden százszor is villanó illanó
Szemed az én Perum Golcondám Indiám is

Egy fényes éjszakán a világ szerteszét
Törött egy zátonyon jelzőtűz gyúlta szirten
S én a tenger fölött ott láttam égni híven
Elza szemét Elza szemét Elza szemét

Louis Aragon

Fordította: Rónay György

Dal hogy feledjük Dachaut

Dal hogy feledjük Dachaut

Ma éjjel senki se veri fel már az alvót
Nem kell mezítláb futnia a hóban.
Se térdhajlításban ügetni egy őrjöngő vezénynök előtt
A nyolcvanhárom éves öregasszonyok a szívbetegek
vagy azok akiket éppen
Láz vagy ízületi bántalom gyötör vagy
Mit tudom én a tüdőbajosok
Nem lesnek már döngő léptekre a sötétben
Előre látva mint válnak majd füstté ujjaik

Ma éjjel senki sem veri fel már az alvót
A tested már nem eb nem turkál kujtorogva
Minden szeméten hogy tán eledelre lel
A tested már nem eb korbácsra nem szűköl már
A tested már nem e földrész rossz hordaléka
A tested már nem a mások kigőzölgése
Nem önmaga mocska már
Férfi vagy nő mosott fehérneműk közt alszol

A tested

Ha lehunyod szemed mily képekre feszül ki
Homályos vászna mily jelenések lepik
Mily hajsza dúl milyen tengeri szörny szökik
Egy vad emlék horgát nem tudva kikerülni
Ha lehunyod szemed látod látjuk-e még
Halni lett volna jobb ott szörnyethalni menten
Ahol megállni is kunszt volt e rettenetben
A vagon árnyain álló holt tetemét
Ha lehunyod szemed mily férgek ostromolnak
Ha lehunyod szemed a farkas szelíd-e
Sírra mely szemfedő nélkül zárja a holtat

A szemed

Más estékhez szokott szemed
Férfi vagy nő ki megjártad a poklot
A kén ízével ajkadon melytől megromlik a friss kenyér
íze
Az élet paraszti nyugalmán bomlott reflexeiddel
Akaratlanul is a kínzatáshoz mérve mindent
Mindentől elvadult
Nők és férfiak kiknek már hiába látszik visszatérni az
öröm
Tétova kezűek gyerek-fejűek
S a szívük ámul rajt hogy még dobog

A szemük

A szemük mögött mindig ott az ami történt
Ott a mélység emléke
És maga a mélység
Melybe az embernek egyszer is sok belezuhannia
Annyian vannak ebben az új világban
Akiknek sose lesz már természetes a jó szó
Annyian de annyian vannak ebben a régi világban
Akiktől minden jó szó idegen lesz már ezentúl
Annyian vannak ebben a régi és új világban
Akiket nem érthetnek meg többé saját gyerekeik sem

Ó ti akik erre jártok
Ma éjjel fel ne verjétek az alvót.

Louis Aragon.

Fordította: Somlyó György

Camps de Dachau.

Chanson pour oublier Dachau.

Chanson pour oublier Dachau.


Nul ne réveillera cette nuit les dormeurs

Il n'y aura pas à courir les pieds nus dans la neige

Il ne faudra pas se tenir les poings sur les hanches jusqu'au matin

Ni marquer le pas le genou plié devant un gymnasiarque dément

Les femmes de quatre-vingt-trois ans les cardiaques ceux qui justement



Ont la fièvre ou des douleurs articulaires ou

Je ne sais pas moi les tuberculeux

N'écouteront pas les pas dans l'ombre qui s'approchent

Regardant leurs doigts déjà qui s'en vont en fumée



Nul ne réveillera cette nuit les dormeurs



Ton corps n'est plus le chien qui rôde et qui ramasse

Dans l'ordure ce qui peut lui faire un repas

Ton corps n'est plus le chien qui saute sous le fouet

Ton corps n'est plus cette dérive aux eaux d'Europe

Ton corps n'est plus cette stagnation cette rancoeur

Ton corps n'est plus la promiscuité des autre

N'est plus sa propre puanteur

Homme ou femme tu dors dans des linges lavés



Ton corps



Quand tes yeux sont fermés quelles sont les images

Qui repassent au fond de leur obscur écrin

Quelle chasse est ouverte et quel monstre marin

Fuit devant les harpons d'un souvenir sauvage

Quand tes yeux sont fermés revois-tu revoit-on

Mourir aurait été si doux à l'instant même

Dans l'épouvante où l'équilibre est stratagème

Le cadavre debout dans l'ombre du wagon

Quand tes yeux sont fermés quel charançon les ronge

Quand tes yeux sont fermés les loups font-ils le beau

Quand tes yeux sont fermés ainsi que des tombeaux

Sur des morts sans suaire en l'absence des songes



Tes yeux



Homme ou femme retour d'enfer

Familiers d'autres crépuscules

Le gout de soufre aux lèvres gâtant le pain frais

Les réflexes démesurés à la quiétude villageoise de la vie

Comparant tout sans le vouloir à la torture

Déshabitués de tout

Hommes et femmes inhabiles à ce semblant de bonheur revenu

Les mains timides d'enfants

Le cœur étonné de battre



Leurs yeux



Derrière leurs yeux pourtant cette histoire

Cette conscience de l'abîme

Et l'abîme

Où c'est trop d'une fois pour l'homme être tombé

Il y a dans ce monde nouveau tant de gens

Pour qui plus jamais ne sera naturelle la douceur

Il y a dans ce monde ancien, tant et tant de gens

Pour qui tant de douceur est désormais étrange

Il y a dans ce monde ancien et nouveau tant de gens

Que leurs propres enfants ne pourront pas comprendre



Oh vous qui passez

Ne réveillez pas cette nuit les dormeurs


Louis Aragon.