Le dernier poème.

Le dernier poème.

J'ai rêvé tellement fort de toi,

J'ai tellement marché, tellement parlé,

Tellement aimé ton ombre,

Qu'il ne me reste plus rien de toi,

Il me reste d'être l'ombre parmi les ombres

D'être cent fois plus ombre que l'ombre

D'être l'ombre qui viendra et reviendra

dans ta vie ensoleillée.

Robert Desnos

Tu prends la première rue à droite.

Tu prends la première rue à droite

Tu suis le quai

Tu passes le pont

Tu frappes à la porte de la maison.

Le soleil rayonne

La rivière coule

A une fenêtre frémit un pot de géranium

Un voiture passe sur l'autre rive

Tu te retournes sur le gai paysage

Sans t'apercevoir que la porte s'est

ouverte derrière toi

L'hôtesse se tient sur le seuil

La maison est pleine d'ombres

Mais sur la table on aperçoit le reflet

Le reflet du jour sur un fruit et une bouteille

Sur une assiette de faïence et sur un meuble

Et tu restes-là sur le seuil entre le

Monde plein de semblables à toi-même

Et ta solitude bourdonnante

Du monde entier.

Robert Desnos

Utolsó vers

Utolsó vers


Oly sokáig álmodtam rólad

s annyit jártam-keltem, beszéltem

s szerettem árnyadat,

hogy belőled semmi sem maradt,



árnyék leszel a többi között

százszor is sötétebb az árnynál

s árny leszek mely újra megtalál

élted napsugaránál.


Robert Desnos


Fordította: Somlyó György

Az első utca jobbra.

Az első utca jobbra.


Jobbra az első utcán befordulsz

Kiérsz a rakpartra

Átmész a hídon

Kopogsz az ajtón



Süt a nap

A folyó folyik

Egy ablakban cserép muskátli borzong

A túlsó parton egy kocsi suhan

Visszanézel a vidám tájképre

S észre se veszed hogy mögötted

kinyílt az ajtó

A ház úrnője ott áll a küszöbön

A lakásban sötétség



De az asztalon megcsillan valami fény

A nap visszfénye egy gyümölcsön egy palackon

Egy porcelán-tányéron egy bútoron

S ott állsz a küszöbön a

Magadhoz hasonlókkal zsúfolt világ

És az egész világtól zsibongó

Magányod között.

Robert Desnos

Fordította: Somlyó György

Chant pour la belle saison.

Chant pour la belle saison.

Rien ne ressemble plus à l'inspiration
Que l'ivresse d'une matinée de printemps.
Que le désir d'une femme.
Ne plus être soi, être chacun.
Poser ses pieds sur terre avec agilité.
Savourer l'air qu'on respire.

Je chante ce soir non ce que nous devons
combattre
Mais ce que nous devons défendre.
Les plaisirs de la vie.
Le vin qu'on boit avec des camarades.
L'amour.
Le feu en hiver.
La rivière fraîche en été.
La viande et la pain de chaque repas.
Le refrain que l'on chante en marchant sur la route.

Le lit où l'on dort.
Le sommeil, sans réveils en sursaut, sans angoisse
du lendemain.
Le loisir.
La liberté de changer de ciel.
Le sentiment de la dignité et beaucoup d'autres
choses
Dont on ose refuser la possession aux hommes.

J'aime et je chante le printemps fleuri.
J'aime et je chante l'été avec ses fruits.
J'aime et je chante la joie de vivre.
J'aime et je chante le printemps.
J'aime et je chante l'été, saison dans laquelle je
suis né.


Robert Desnos

Le muguet.

Le muguet.

Cloches naïves du muguet,
Carillonnez ! car voici Mai !

Sous une averse de lumière,
Les arbres chantent au verger,
Et les graines du potager
Sortent en riant de la terre.

Carillonnez ! car voici Mai !
Cloches naïves du muguet !

Les yeux brillants, l'âme légère,
Les fillettes s'en vont au bois
Rejoindre les fées qui, déjà,
Dansent en rond sur la bruyère.

Carillonnez ! car voici Mai !
Cloches naïves du muguet !
Robert Desnos

Ének a szépség évszakáért.

Ének a szépség évszakáért.

Nincsen ahhoz hasonló ihletés,
mint egy tavaszi reggel mámora
vagy vágy, mit asszony ébreszt.
Lenni, mint annyi más - s már nem magunkként.
Mozdulni kész lábbal illetni földet.
Ízlelve szívni tiszta levegőt.

Nem éneklek ma este én
a harcról.
Csak arról, ami védekezni sarkall.
Az élet gyönyöréről.
A borról, mit barátokkal iszunk meg.
A vágyról.
Tűzről a télben.
Hűs folyóról a nyárban.
Kenyérről, húsról minden étkezésnél.
A refrénről, mit úton menve zengünk.

Az ágyról, melyben alszunk.
A reggelről, amelyen nem riadva
ébredünk, holnapoktól rettegően.
A ráérő időről.
Kedvére változó mennyboltozatról.
A méltóságérzetről s más egyébről,
amely mer
birtoklást tiltani az embereknek.

Dalolva áldom díszét a tavasznak.
Dalolva áldom gyümölcsét a nyárnak.
Dalolva áldom örömét a létnek.
Dalolva áldom a tavaszt, s leginkább
a nyáridőt, az évszakot, amelyben
születtem.

Robert Desnos


Fordította: Baranyi Ferenc

A gyöngyvirág.

A gyöngyvirág.

Gyermeki harangocskái a gyöngyvirágnak
Csilingeljetek! Mert íme itt a május!

A fény zuhataga alatt
A fák dalolnak a gyümölcsösben,
És a veteményes magjai
Kacagva bújnak elő a földből.

Csilingeljetek! Mert íme itt a május!
Gyermeki harangocskái a gyöngyvirágnak!

Fénylő szemekkel, könnyű szívvel
A leánykák az erdőbe mennek
Utolérni a tündéreket, akik már
Körtáncot lejtenek a hangásban.

Csilingeljetek! Mert íme itt a május!
Gyermeki harangocskái a gyöngyvirágnak! Robert Desnos  Fordította: Julianna

 

Az oroszlán udvara.

 

Az oroszlán udvara.

Egyszer kíváncsi volt az állatok Királya,

az Ég mily népeket rendelt szolgálatára.

Futárokat szalajtva szét

alattvalóit mind hivatta,

vitték pecsétes levelét,

mely országszerte tudtul adta,

hogy Őfelsége udvarát

megnyitja néhány héten át,

s az ünnepélyes alkalomra

nagy lakoma készül, melyet

majomparádé is követ.

Nyilvánvaló, e nagy kegyesség

azért volt, hogy dicső hatalma így kitessék

Palotájába hívta hát

népét. Mit, palota! Hússzék inkább! Szagát

érezték messziről. Orrát a balga Medve

befogta, s bajt hozott szegény fejére tette:

nem tetszett képe a Királynak, és legott

Plutóhoz küldte őt, hogy fintorogjon ott.

Dicsérte a Majom a büntető szigort,

s – túlzó hízelkedő – dicsérte Fejedelme

haragját, karmait, barlangját és szagát:

hozzá az ámbra és virág

fokhagyma csak. Hanem bolond hízelkedése

nem jól ütött ki: a Király megölte érte.

Ez a Nagyúr is, gondolom,

Caligulával volt rokon.

Ott volt a Róka épp a Fenség közelében.

„Mondd csak – kérdezte –, mit érzel. Megmondhatod

nyíltan." De az ötölt-hatolt,

hogy náthás, véleményt nem mondhat semmiképpen.

És szárazon megúszta szépen.



S mindebből megtanulhatod:

az udvarban, ha ott sikert akarsz elérni,

ne hízelegj bután, s ne merj nyíltan beszélni.

Jobb, hogyha agyafúrt némelykor válaszod.


Jean de la Fontaine


Fordította:Lator László

La Cour du Lion.

La Cour du Lion.
 
Sa Majesté Lionne un jour voulut connaître

De quelles nations le Ciel l'avait fait maître.

Il manda donc par députés

Ses vassaux de toute nature,

Envoyant de tous les côtés

Une circulaire écriture,

Avec son sceau. L'écrit portait

Qu'un mois durant le Roi tiendrait

Cour plénière, dont l'ouverture

Devait être un fort grand festin,

Suivi des tours de Fagotin.

Par ce trait de magnificence

Le Prince à ses sujets étalait sa puissance.

En son Louvre il les invita.

Quel Louvre ! un vrai charnier, dont l'odeur se porta

D'abord au nez des gens. L'Ours boucha sa narine :

Il se fut bien passé de faire cette mine,

Sa grimace déplut. Le Monarque irrité

L'envoya chez Pluton faire le dégouté.

Le Singe approuva fort cette sévérité,

Et flatteur excessif il loua la colère

Et la griffe du Prince, et l'antre, et cette odeur :

Il n'était ambre, il n'était fleur,

Qui ne fut ail au prix. Sa sotte flatterie

Eut un mauvais succès, et fut encore punie.

Ce Monseigneur du Lion-là

Fut parent de Caligula.

Le Renard étant proche : Or çà, lui dit le Sire,

Que sens-tu ? dis-le-moi : parle sans déguiser.

L'autre aussitôt de s'excuser,

Alléguant un grand rhume : il ne pouvait que dire

Sans odorat ; bref, il s'en tire.


Ceci vous sert d'enseignement :

Ne soyez à la cour, si vous voulez y plaire,

Ni fade adulateur, ni parleur trop sincère,

Et tâchez quelquefois de répondre en Normand.


Jean de La Fontaine.