Az első utca jobbra.

Az első utca jobbra.


Jobbra az első utcán befordulsz

Kiérsz a rakpartra

Átmész a hídon

Kopogsz az ajtón



Süt a nap

A folyó folyik

Egy ablakban cserép muskátli borzong

A túlsó parton egy kocsi suhan

Visszanézel a vidám tájképre

S észre se veszed hogy mögötted

kinyílt az ajtó

A ház úrnője ott áll a küszöbön

A lakásban sötétség



De az asztalon megcsillan valami fény

A nap visszfénye egy gyümölcsön egy palackon

Egy porcelán-tányéron egy bútoron

S ott állsz a küszöbön a

Magadhoz hasonlókkal zsúfolt világ

És az egész világtól zsibongó

Magányod között.

Robert Desnos

Fordította: Somlyó György

Chant pour la belle saison.

Chant pour la belle saison.

Rien ne ressemble plus à l'inspiration
Que l'ivresse d'une matinée de printemps.
Que le désir d'une femme.
Ne plus être soi, être chacun.
Poser ses pieds sur terre avec agilité.
Savourer l'air qu'on respire.

Je chante ce soir non ce que nous devons
combattre
Mais ce que nous devons défendre.
Les plaisirs de la vie.
Le vin qu'on boit avec des camarades.
L'amour.
Le feu en hiver.
La rivière fraîche en été.
La viande et la pain de chaque repas.
Le refrain que l'on chante en marchant sur la route.

Le lit où l'on dort.
Le sommeil, sans réveils en sursaut, sans angoisse
du lendemain.
Le loisir.
La liberté de changer de ciel.
Le sentiment de la dignité et beaucoup d'autres
choses
Dont on ose refuser la possession aux hommes.

J'aime et je chante le printemps fleuri.
J'aime et je chante l'été avec ses fruits.
J'aime et je chante la joie de vivre.
J'aime et je chante le printemps.
J'aime et je chante l'été, saison dans laquelle je
suis né.


Robert Desnos

Le muguet.

Le muguet.

Cloches naïves du muguet,
Carillonnez ! car voici Mai !

Sous une averse de lumière,
Les arbres chantent au verger,
Et les graines du potager
Sortent en riant de la terre.

Carillonnez ! car voici Mai !
Cloches naïves du muguet !

Les yeux brillants, l'âme légère,
Les fillettes s'en vont au bois
Rejoindre les fées qui, déjà,
Dansent en rond sur la bruyère.

Carillonnez ! car voici Mai !
Cloches naïves du muguet !
Robert Desnos

Ének a szépség évszakáért.

Ének a szépség évszakáért.

Nincsen ahhoz hasonló ihletés,
mint egy tavaszi reggel mámora
vagy vágy, mit asszony ébreszt.
Lenni, mint annyi más - s már nem magunkként.
Mozdulni kész lábbal illetni földet.
Ízlelve szívni tiszta levegőt.

Nem éneklek ma este én
a harcról.
Csak arról, ami védekezni sarkall.
Az élet gyönyöréről.
A borról, mit barátokkal iszunk meg.
A vágyról.
Tűzről a télben.
Hűs folyóról a nyárban.
Kenyérről, húsról minden étkezésnél.
A refrénről, mit úton menve zengünk.

Az ágyról, melyben alszunk.
A reggelről, amelyen nem riadva
ébredünk, holnapoktól rettegően.
A ráérő időről.
Kedvére változó mennyboltozatról.
A méltóságérzetről s más egyébről,
amely mer
birtoklást tiltani az embereknek.

Dalolva áldom díszét a tavasznak.
Dalolva áldom gyümölcsét a nyárnak.
Dalolva áldom örömét a létnek.
Dalolva áldom a tavaszt, s leginkább
a nyáridőt, az évszakot, amelyben
születtem.

Robert Desnos


Fordította: Baranyi Ferenc

A gyöngyvirág.

A gyöngyvirág.

Gyermeki harangocskái a gyöngyvirágnak
Csilingeljetek! Mert íme itt a május!

A fény zuhataga alatt
A fák dalolnak a gyümölcsösben,
És a veteményes magjai
Kacagva bújnak elő a földből.

Csilingeljetek! Mert íme itt a május!
Gyermeki harangocskái a gyöngyvirágnak!

Fénylő szemekkel, könnyű szívvel
A leánykák az erdőbe mennek
Utolérni a tündéreket, akik már
Körtáncot lejtenek a hangásban.

Csilingeljetek! Mert íme itt a május!
Gyermeki harangocskái a gyöngyvirágnak! Robert Desnos  Fordította: Julianna

 

Az oroszlán udvara.

 

Az oroszlán udvara.

Egyszer kíváncsi volt az állatok Királya,

az Ég mily népeket rendelt szolgálatára.

Futárokat szalajtva szét

alattvalóit mind hivatta,

vitték pecsétes levelét,

mely országszerte tudtul adta,

hogy Őfelsége udvarát

megnyitja néhány héten át,

s az ünnepélyes alkalomra

nagy lakoma készül, melyet

majomparádé is követ.

Nyilvánvaló, e nagy kegyesség

azért volt, hogy dicső hatalma így kitessék

Palotájába hívta hát

népét. Mit, palota! Hússzék inkább! Szagát

érezték messziről. Orrát a balga Medve

befogta, s bajt hozott szegény fejére tette:

nem tetszett képe a Királynak, és legott

Plutóhoz küldte őt, hogy fintorogjon ott.

Dicsérte a Majom a büntető szigort,

s – túlzó hízelkedő – dicsérte Fejedelme

haragját, karmait, barlangját és szagát:

hozzá az ámbra és virág

fokhagyma csak. Hanem bolond hízelkedése

nem jól ütött ki: a Király megölte érte.

Ez a Nagyúr is, gondolom,

Caligulával volt rokon.

Ott volt a Róka épp a Fenség közelében.

„Mondd csak – kérdezte –, mit érzel. Megmondhatod

nyíltan." De az ötölt-hatolt,

hogy náthás, véleményt nem mondhat semmiképpen.

És szárazon megúszta szépen.



S mindebből megtanulhatod:

az udvarban, ha ott sikert akarsz elérni,

ne hízelegj bután, s ne merj nyíltan beszélni.

Jobb, hogyha agyafúrt némelykor válaszod.


Jean de la Fontaine


Fordította:Lator László

La Cour du Lion.

La Cour du Lion.
 
Sa Majesté Lionne un jour voulut connaître

De quelles nations le Ciel l'avait fait maître.

Il manda donc par députés

Ses vassaux de toute nature,

Envoyant de tous les côtés

Une circulaire écriture,

Avec son sceau. L'écrit portait

Qu'un mois durant le Roi tiendrait

Cour plénière, dont l'ouverture

Devait être un fort grand festin,

Suivi des tours de Fagotin.

Par ce trait de magnificence

Le Prince à ses sujets étalait sa puissance.

En son Louvre il les invita.

Quel Louvre ! un vrai charnier, dont l'odeur se porta

D'abord au nez des gens. L'Ours boucha sa narine :

Il se fut bien passé de faire cette mine,

Sa grimace déplut. Le Monarque irrité

L'envoya chez Pluton faire le dégouté.

Le Singe approuva fort cette sévérité,

Et flatteur excessif il loua la colère

Et la griffe du Prince, et l'antre, et cette odeur :

Il n'était ambre, il n'était fleur,

Qui ne fut ail au prix. Sa sotte flatterie

Eut un mauvais succès, et fut encore punie.

Ce Monseigneur du Lion-là

Fut parent de Caligula.

Le Renard étant proche : Or çà, lui dit le Sire,

Que sens-tu ? dis-le-moi : parle sans déguiser.

L'autre aussitôt de s'excuser,

Alléguant un grand rhume : il ne pouvait que dire

Sans odorat ; bref, il s'en tire.


Ceci vous sert d'enseignement :

Ne soyez à la cour, si vous voulez y plaire,

Ni fade adulateur, ni parleur trop sincère,

Et tâchez quelquefois de répondre en Normand.


Jean de La Fontaine.

A tücsök meg a hangya

A tücsök meg a hangya

A tücsök dalolt egyre, bár

Izzott a nyár,
Úgyhogy mikor jött a komor
Tél, része gond volt és nyomor:
Még egy picinke kis darab
Legye, vagy férge sem maradt.
Hét ment is a hangyához át
Elpanaszolni nyomorát,
És kérte, adjon néki kölcsön
Zsákjába egy kis magot töltsön.
Új aratásig, legalább.
"Majd megadom, lesz erre gondom,
Nyáron, tücsök-szavamra mondom
A tőkét meg a kamatát."
Bosszantja a tücsök kalandja,
Nem is adott magot a hangya. -
De ezt kérdezte végre tőle:
"Mit tettél a meleg időbe?"
"Éjjel-nappal munkába voltam,
Fűnek-fának folyton daloltam." -
"Daloltál? rendbe van, komám,
Akkor ma táncolj, szaporán." -

Jean de la Fontaine

Fordította: Kosztolányi Dezső

La Cigale et la Fourmi.

La Cigale et la Fourmi.

La cigale, ayant chanté
Tout l'été,
Se trouva fort dépourvue
Quand la bise fut venue.
Pas un seul petit morceau
De mouche ou de vermisseau.
Elle alla crier famine
Chez la Fourmi sa voisine,
La priant de lui prêter
Quelque grain pour subsister
Jusqu'à la saison nouvelle.
«Je vous paierai, lui dit-elle,
Avant l'aout, foi d'animal,
Intérêt et principal.»
La Fourmi n'est pas prêteuse;
C'est là son moindre défaut.
«Que faisiez-vous au temps chaud?
Dit-elle à cette emprunteuse.
-- Nuit et jour à tout venant
Je chantais, ne vous déplaise.
-- Vous chantiez? j'en suis fort aise.
Et bien! dansez maintenant.»

Jean de La Fontaine.

Molière sírjára

                                                                     Molière sírjára.

                                                    Itt Terentius és Plautus pihennek,

bár Molière alszik itt egymaga.
Egy lélek hármuk tehetsége, melynek
művészetén derült a frank haza.

Elmentek.

  S látni őket, nem kecsegtet
több remény. 
 Próbálkozzunk bármivel:
úgy látszik, jó időre sírba vesztek
Terentius, Plautus és Molière.

Jean de La Fontaine.

Fordította: Rónay György