Le Cerf que le veneur relance au bois sauvage.

Le Cerf que le veneur relance au bois sauvage

Void un fleuve, s'y jette, nage et gaigne le bord.

Christ poursuivy de Juifs, nage aux eaux de la mort,

Les passe, et vient surgir à l'immortel rivage.

Le Cerf hayt le serpent, l'attaque, le ravage,

Le mord et l'engloutit : Christ mortellement mord

Le serpent qui fournit à la mort son breuvage

Cette mort engloutit, et destruict son effort.

11 a (pour ce qu'il est le vivant et la vie)

Cette mort devorée à son estre asservie,

Comme l'estomach change en lait son aliment.

A ce victorieux la trompe prophetique

Comme au Cerf matineux a chanté son Cantique

Et nous semond fidele au mesme compliment.


Jean de La Ceppède.

Boldog volt a sereg..

Boldog volt a sereg..


Boldog volt a sereg, uram, amely a mennyég

kárpitjai közé fölszállni láthatott;

de annak még nagyobb öröm ringatja lelkét,

kinek a hit szeme már itt megmutatott.



Uram, ha már öreg koromnak megadod

lopott óráimon a költészet kegyelmét,

add, hogy mindenkinek szemét felnyissa, hogy

szívük és szellemük csak veled töltekezzék.



Először hinni kell: hát adj nekünk hitet,

s add, hogy hű híveid, dicsőséges kezed

lássuk majd odaát hitünk révén a mennyben.



Áldunk a földön, és ha újjászületünk,

dicsőült lábaid nyomán lépve, fennen

dicsér majd égi szent hazánkban énekünk.


Jean de LA Ceppède


Fordított: Rónay György

Heureuse fut, Seigneur, cettre troupe choisie.

Heureuse fut, Seigneur, cettre troupe choisie.


Heureuse fut, Seigneur, cettre troupe choisie

Qui vous vid à ce coup remonter dans les Cieux,

Mais d'un bien plus grand heur est toute ame saisie

Qui des yeux de la foy vous voit ore ez hauts lieux.



Il vous a pleu, mon Christ, tirer de mes ans vieux

Aux loisirs derobez cette humble poësie,

Faites qu'à tout esprit elle donne ces yeux,

Afin que tout esprit de vous se rassasie.



Il faut croire premier : faites que nous croyons

Et fideles croyants faites que nous voyons

Par la foy dans le ciel vos mains victorieuses.


Nous les adorerons icy bas, puis un jour

Revivans nous suivrons vos pistes glorieuses,

Et vous hommagerons au celeste sejour.


Jean de La Ceppède.

Vesd szememre.

Vesd szememre.


Vesd szememre, ha bármi jót adott

kegyed, szeszélyes, ingatag szerencse,

csalárd, vak, állhatatlan sors, szememre

vetheted most keményen, ha tudod.



Mióta bánatomra a napot,

a nyomorult fényt megláttam, te egyre

toporzékolva zúdítod fejemre

ostorcsapásaid, vad haragod.



De közeledik már az óra, érzem,

mikor a halál áll majd bosszút értem,

nemsokára elhágy a lélek engem.



Mert bár a küzdőtér neked marad,

tudom, zokon veszed halálomat,

hisz nem lesz kit gyötörnöd már, kegyetlen.


   
Étienne de La Boétie.

Fordította : Pór Judit

Reproche moy maintenant, je le veux.

Reproche moy maintenant, je le veux,

Si oncq de toy j'ay eu faveur aucune,

Traistre, legere, inconstance fortune.

Reproche moi hardiment, si tu peux.


Depuis le jour qu'en mal'heure mes yeux

Voyent du ciel la lumiere importune,

Je suis le but, la descharge commune

De tous les coups de ton bras furieux.


Bien tost j'auray, desjà l'heure s'avance,

J'auray de toy par mort quelque vengence,

Lors que de moy l'ame sera partie.


A toy vrayement le camp demeurera ;

Mais, j'en suis seur, ma mort te faschera,

De te laisser cruelle sans partie.

 
Étienne de La Boétie.

Nem vagyok gyerek.

Nem vagyok gyerek.

 Nem vagyok gyermek: azt becsaphatod,

annak való együgyű cselszövésed,

mert ízlése nincs, hall, de mit sem ért meg;

szeretni is, gyűlölni is tudok.

 Érd be vele, hogy idáig csukott

szemmel jártam, ideje már tömérdek

időm s gondom szégyellnem, mit teérted

vak szerelmem hiún eltékozolt.



Ki megcsaltál, álnok vagy, hűtelen,

mersz-é beszélni hűségről nekem?

Emésztő gyötrelmem gyönyör tenéked.



Azt kívánnád, ne érezzem a kínt,

de híven szeresselek holtomig.

Miképp szeresselek, ha már nem érzek?


Étienne de La Boétie.


Fordította: Pór Judit

Ce n'est pas moy que l'on abuse ainsi.

Ce n'est pas moy que l'on abuse ainsi :

Qu'à quelque enfant, ces ruzes on emploie,

Qui n'a nul goust, qui n'entend rien qu'il oye :

Je sçay aymer, je sçay hayr aussi.


Contente toy de m'avoir jusqu'ici

Fermé les yeux ; il est temps que j'y voie,

Et que meshui las et honteux je soye

D'avoir mal mis mon temps et mon souci.


Oserois tu, m'ayant ainsi traicté,

Parler à moy jamais de fermeté ?

Tu prendz plaisir à ma douleur extreme ;


Tu me deffends de sentir mon tourment,

Et si veux bien que je meure en t'aimant :

Si je ne sens, comment veus tu que j'aime ?

Étienne de La Boétie.

Ma nagy volt a meleg.

 

Ma nagy volt a meleg.



Ma nagy volt a meleg, a nap tikkadtan égve

megsárgította a szép Ceres nagy haját;

nodehát lebukott; s az édes esten át

megyünk Margit meg én a hűvös félsötétbe.



Az erdőn át megyünk, úttalan útra térve,

Ámor halad elöl, mi követjük nyomát,

s ha nem tetszik a zöld, sűrű erdőn az ág,

hogy lássuk szép szint, lesétálunk a rétre.



Így élünk gondtalan, mit bánjuk, mit csinál

az udvar odafönn, a város, a király.

Médoc, édes hazám, oly elhagyott vagy, oly vad!



Nincsen olyan vidék, mely nékem kedvesebb,

s még szebb, mert itt vagy az Isten háta megett,

később tudom meg így ezer baját koromnak.


Étienne de La Boétie.


Fordította:Nemes Nagy Ágnes

Ce jourd'huy du Soleil la chaleur altérée.

Ce jourd'huy du Soleil la chaleur altérée



A jauny le long poil de la belle Ceres :

Ores il se retire ; et nous gaignons le frais,

Ma Marguerite et moy, de la douce seree,


Nous traçons dans les bois quelque voye esgaree :

Amour marche devant, et nous marchons apres.

Si le vert ne nous plaist des espesses forests,

Nous descendons pour voir la couleur de la pree ;

Nous vivons francs d'esmoy, et n'avons point soucy

Des Roys, ny de la cour, ny des villes aussi.

Ô Medoc, mon païs solitaire et sauvage,


Il n'est point de païs plus plaisant à mes yeux :

Tu es au bout du monde, et je t'en aime mieux ;

Nous sçavons apres tous les malheurs de nostre aage.

Étienne de La Boétie.

Az ember_részletek

 

Az ember_részletek

(in memoriam René Koltz)



A bőröm érzi

a nedves udvarokat

az elhagyott mezőket



A világ szélére

támaszkodom



Te nem vagy sehol

 …


A szavak gurulnak

közöttünk

mint a csend

kemény kövei

…


Nem tudom

hogy rendben vagy rendetlenségben

élek-e



Ma tegnap van-e

vagy holnap



vagy a kettő együtt



Anise Koltz.


Fordította: Dabi István