hajnali-madarak trilla

Hajnalban hirtelen felriadok gyakorta.

Hajnalban hirtelen felriadok gyakorta.


Hajnalban hirtelen felriadok gyakorta,

fölkelt a virradat, vagy álmom csattanója,

vagy egy kedves madár dala, vagy tán a szél.

És munkához fogok, előbb mindenkinél,

előbb még a szegény, szomszéd munkás-lakóknál.

Fut az éj. Odafönn szemem tűnődve kószál,

s a hunyó csillagok közt választ csillagot.

Állva dolgozom, és együtt kelve ragyog

bennem a gondolat s a nap a fellegekben.

Tintatartómat az ablakpárkányra tettem,

mit árnyékolva föd, mint egy farkasodút,

a vadszőlő, amely száz kaccsal körbefut,

ott írok, félretolt ág-bogak sűrűjében,

s meg-megtörölgetem tollam a zöld levélen.



Victor Hugo.

A ma fille Adèle

A ma fille Adèle

A ma fille Adèle


Tout enfant, tu dormais près de moi, rose et fraîche,
Comme un petit Jésus assoupi dans sa crèche;
Ton pur sommeil était si calme et si charmant
Que tu n'entendais pas l'oiseau chanter dans l'ombre;
Moi, pensif, j'aspirais toute la douceur sombre
Du mystérieux firmament.

Et j'écoutais voler sur ta tête les anges ;
Et je te regardais dormir ; et sur tes langes
J'effeuillais des jasmins et des oeillets sans bruit;
Et je priais, veillant sur tes paupières closes;
Et mes yeux se mouillaient de pleurs, songeant aux choses
Qui nous attendent dans la nuit.

Un jour mon tour viendra de dormir ; et ma couche,
Faite d'ombre, sera si morne et si farouche
Que je n'entendrai pas non plus chanter l'oiseau;
Et la nuit sera noire; alors, ô ma colombe,
Larmes, prière et fleurs, tu rendras à ma tombe
Ce que j'ai fait pour ton berceau.


Victor Hugo.

Musée

Le soire dans un musée

Le soire dans un musée

Les seigneurs blancs couchés dans leurs corsets de marbre,
Larves que le sommeil mène à l'éternité ?
Ces colonnes vêtues de lierre comme des arbres,
Ces fontaines qui virent sourire la beauté ?

Les évêques de cire à la mitre de cuivre,
Les mères qu'un enfant fait penser au calvaire,
L'angoisse de l'esclave, l'ironie de la guivre,
Diane, dont les seins fiers se gonflent de colère ?

Cette femme aux longues mains pâles et douloureuses ?
Ces beaux regards de bronze, ces pierres lumineuses
Qui semblent encore pleurer un amour méconnu ?

Non. Soumis au désir qui m'écrase et me charme,
Je ne voyais rien dans l'ombre pleine de larmes
Qu'une main mutilée crispée sur un pied nu.


Rémy de Gourmont

Adél lányomnak.

Adél lányomnak.

Adél lányomnak.

Újszülött, aludtál, rózsaszínben, frissen
Kis Jézus szunnyadna épp így a bölcsőben;
Álmod tiszta, oly nyugodt, s oly varázsos
Nem hallottad, madár dalolt a lomb között;
Ábrándoztam, a sötét körém költözött,
A titkos ég is rád vigyázott.

Hallottam, fejed feletted angyalok szálltak;
Gyönyörködtem ahogy alszol; és a pólyádat
Zajtalan jázmin- szegfűszirmokkal szórtam tele;
Csukott szempillád felett imát mormoltam;
Szemeim megteltek könnyel, arról gondolkodtam,
Mit hoz nekünk az éj közele.

Eljön a nap, én alszom majd; s vetik ágyamat
Oly szomorú oly sötét, árnyas fák alatt,
hol nem hallom többé, madárdal nem szól nekem
Fekete lesz az éj; síromra ó gerlicém
Könnyet, imát, virágot akkor te teszel, ahogy én
most a bölcsőd díszítgetem.



Victor Hugo.

Este a múzeumban.

Este a múzeumban.

Este a múzeumban

Uralkodók márványkoporsóban, halott-fehérek,
Álarcok, az álmot öröklétbe vezetik át?
Ezek a fányi borostyánnal benőtt oszlop -terebélyek,
E szökőkutak, még őrzik a szépség mosolyát?

Püspökök viaszból, réz püspöksüveggel,
Anya- gyermekszobor, kálváriák kínjával teli,
Rabszolganő, akit kígyó tölt el félelemmel,
Diána, haragtól duzzadó büszke kelbeli?

E no hosszú, fehér kezekkel, megkövült fájdalomsziget?
Bronzból e szépséges tekintetek, ezek a drágakövek,
Még hűtlen szerelmet idézők, könnyekben állva?
Nem. Ami elbűvöl, ingerli képzeletem, ami tetszik,

Az árnyékban - s kívüle nem látok más semmit-
Bátortalan kéz fonódik egy meztelen lábra.


Rémy de Gourmont.