La Naige

La Naige

La Naige

Simone, la neige est blanche comme ton cou,
Simone, la neige est blanche comme tes genoux.

Simone, ta main est froide comme la neige,
Simone, ton cœur est froid comme la neige.

La neige ne fond qu'à un baiser de feu,
Ton cœur ne fond qu'à un baiser d'adieu.

La neige est triste sur les branches des pins,
Ton front est triste sous tes cheveux châtains.

Simone, ta sœur la neige dort dans la cour.
Simone, tu es ma neige et mon amour.


Rémy de Gourmont

Bretagne.

Bretagne.

Bretagne.

Pour que le sang joyeux dompte l'esprit morose,

Il faut, tout parfumé du sel des goëmons,

Que le souffle atlantique emplisse tes poumons ;

Arvor t'offre ses caps que la mer blanche arrose.

L'ajonc fleurit et la bruyère est déjà rose.

La terre des vieux clans, des nains et des démons,

Ami, te garde encor, sur le granit des monts,

L'homme immobile auprès de l'immuable chose.


Viens. Partout tu verras, par les landes d'Arèz,

Monter vers le ciel morne, infrangible cyprès,

Le menhir sous lequel gît la cendre du Brave ;


Et l'Océan, qui roule en un lit d'algues d'or

Is la voluptueuse et la grande Occismor,

Bercera ton cour triste à son murmure grave.


José-Maria de Heredia.

Furulya.

Furulya.

Furulya

Alkonyodik. Galambraj száll az égen át.

Nem hűti semmi úgy forró szerelmi vágyad,

ó pásztor, mint a hang, mely csöpp sípomból árad,

s mit hűs forrás nesze kísér, ha zsong a nád.


Hol elnyúlunk, a dús platán árnyékot ád,

s puhább a fű. Barát, hagyd kósza kecskenyájad,

süket már mekegő szavára a gidának,

s ha szirtre szökne és bimbót legel, ne bánd.


Hétágú furulyám bürökből van faragva,

s kevéske kis viasz köti. Vidám a hangja,

vagy bús, kedvem szerint sír, énekel s jajong.


Jöjj. Megtanítalak varázsos énekemre,


s e szent fából szelíd szerelmes sóhajod

leheleted nyomán elszáll a szélbe zengve.


José-Maria de Heredia.

A hó.

A hó.

A hó

Simone, a nyakad mint a hó, fehér,
Simone, térded a hó színével felér.

Simone, hidegebb hónál a kezed,
Simone, akár a hó, fagyos a szíved .

A hó egy csóktól nem foghat tüzet,
Búcsúcsókomtól sem hevül fel szíved.

Fenyőágak tövén ahogy búsong a hó,
Hajad mögött a homlok oly szomorkodó.

Simone, apácahúgod a szűz hó kint, szívem,
Simone, nekem te vagy a hó, a szerelem.


Rémy de Gourmont.

Bretagne.

Bretagne.

Bretagne.

Hogy lomha kedvedet friss vér elűzze bátran,

hadd hozza hát a sós hínár szagát feléd,

dagasztva melledet, a jó atlanti lég;

vár Arvor szirtje kinn, hószínű tengerárban.


A hanga rózsaszín már, a zanót virágban.

A föld, hol démon élt, vad törzsek s törpe rég,

a gránitormokon, barátom, őrzi még

a mozdulatlan őst nem-változó világban.


Jöjj és nézd mindenütt, Aréz mezőin át,

hogy szökken ég felé az izmos cipruság,

s a kőlapot, hol a hős nyugszik porladozva;


s a víz, mely algaágy ölén sodorja most

Occismor romjait s Yst, a csodálatost,

ringatja majd szíved, mint mély, komor zsolozsma.


José-Maria de Heredia.