Tengeri szél.

Tengeri szél.

Tengeri szél.

Kis kert, hangás mező, téltői tarolva mind.

Élet sehol. Fokán egyhangú-szürke szirtnek,

ahol a végtelen atlanti ár törik meg,

az elfonnyadt szirom egy árva szálon ing.


S mégis fűszeres az illat, mely meglegyint,

mit a tenger lehel, s szellők hozzám röpítnek,

oly langyos pára, hogy szívet megrészegíthet;

felém e különös jószag honnan kering?


Tudom! Háromezer mérföldről jön, nyugatról,

ahol az Occidens tűzcsillaga alatt oly

aléltan fekszik az Antillák kék sora;


beszívtam e kövön, amelyre kelta ár csap,

a perzsel; a balzsamos honi légben, Amerika

kertjéből illatát a rég elnyílt virágnak.


José-Maria de Heredia.

A kéz.

A kéz.

A kéz.

I.

A kéz beszél, a kéz dalol,
A kéz barát, az igazi,
A szerelmes kéz tudja jól
Hogyan kell kapni s nyújtani;

A kéz felett sírni lehet
Mint frissítő forrás felett,
A kéznek elmesélheted
Szerelmed, búd, gyötrelmedet;

A kéz pecsét bizalmadon
Benne sok fájdalom, gyönyör,
A kéz megnyugvás, izgalom,
A kéz gyógyít, és gyötör;

A kéz megmar, épp mint a fog,
Körmével tép szét, vádol,
Ártatlan, őrült állapot;
A kéz mint az ajkak, ápol;

A kéz elringat, simogat,
A kéz puha, borzongató,
A kéz ravasz, a kéz becsap,
Ó kéz, te úrnőm úrnője,ó;

A kéz megannyi öröm nekem,
Megannyi rémült testközel,
Ó kéz, kibomló szűz selyem
Felhőben meztelen kebel;

Ó kéz, te lélek madara
A gyönyör édes óráinál
Maradj még lélek madara
A múló gyönyörperc után.

Ó kéz, érzéki emlékeidtől megremegek!

II.

Azért, hogy kipróbáld elfogult, érzelmes mesémet,
Neked adom kedvesnek őt, aki sorsom rendezni fáradt:
Szemei élő virágok, haja mint lebegő kibontott szárnyak,
Szelleme sok ösvényt bejár, hangja gőgös igézet

Légy bölcs ó kéz, gyengéd nagyon, és a múltad rejtsd el
Körmeid alá, titkos rugókkal csuklód zeg- zugába,
Ahogy megsebzett szívem én is életem mélyére rejtem,
Szent emlékeim, a régi szép botlások sorába.


Rémy de Gourmont.

Le verger

Le verger

Le verger

Simone, allons au verger

Avec un panier d'osier.

Nous dirons à nos pommiers,

En entrant dans le verger :

Voici la saison des pommes.

Allons au verger, Simone,

Allons au verger.

Les pommiers sont plein de guêpes,

Car les pommes sont très mures :

Il se fait un grand murmure

Autour du vieux doux-aux-vêpes.

Les pommiers sont pleins de pommes,

Allons au verger, Simone,

Allons au verger.

Nous cueillerons le calville,

Le pigeonnet et la reinette,

Et aussi des pommes à cidre

Dont la chair est un peu doucette.

Voici la saison des pommes,

Allons au verger, Simone,

Allons au verger.

Tu auras l'odeur des pommes

Sur ta robe et sur tes mains,

Et tes cheveux seront pleins

Du parfum doux de l'automne.

Les pommiers sont pleins de pommes,

Allons au verger, Simone,

Allons au verger.

Simone, tu seras mon verger

Et mon pommier de doux-aux-vêpes ;

Simone, écarte les guêpes

De ton coeur et de mon verger.

Voici la saison des guêpes,

Allons au verger, Simone,

Allons au verger.


Rémy de Gourmont

Chanson.

Chanson.

Chanson.

Je le lairrais faire à part ses discours,

Puis peu à peu de lui m’écarterais,

Et toute nue en l’eau me jetterais ;

Mais je voudrais lors quant et quant avoir

Mon petit luth accordé au devoir

Duquel ayant connu et pris le son,

J’entonnerais sur lui une chanson

Pour un peu voir quels gestes il tiendrait.

Mais si vers moi il s’en venait tout droit,

Je le lairrais hardiment approcher ;

Et s’il voulait, tant soit peu, me toucher,

Lui jetterais, pour le moins, ma main pleine

De la pure eau de la claire fontaine,

Lui jetant droit aux yeux ou à la face.


Pernette Guillet .

Ô ville de Clermont

Ô ville de Clermont

Ô ville de Clermont


Ô ville de Clermont, mon pays tant aimé.

Hélas ! je te laissai dès ma première enfance.

Pour apprendre à Paris, la source de science.

Ce qu'entre tous états on a plus estimé.


Premièrement, cinq ans j'ai été enfermé

Dans un collège, et puis, sortant de l'ignorance.

Ainsi, comme le corps, croissait mon espérance

Dont encontre l'erreur dès l'heure je m'ajmai.


Qu'ai-je pour tout cela? un rompement de tête.

Un discours qui toujours pour me fâcher s'apprête.

Et est par le passé le futur prédisant.


Plus heureux l'artisan, qui, de ce soin délivre.

Ne s'amuse longtemps à feuilleter un livre

Et ne s'émeut sinon de ce qu'il voit présent.


Jacques Grévin.