A farkas meg a bárány.

 

A farkas meg a bárány.


A több erő joga győz minden más jogon,

ezt én most bizonyítni fogom.

Egy bárány éppen inni készül

a szép kies patak vizébül,

amikor ott terem éhen korgó gyomorral

a Farkas, aki úgyis mindig csak rosszat forral.

„Hogyan merészeled zavarni kortyolásom?”- kiált

az ádáz fenevad.

„Lesz érte mindjárt hadd-el –hadd!”

„Fölség! – felel Bari – jaj, könyörgök alássan,

csak föl ne indulj ellenem sőt vennéd

fontolóra kegyesen, hogy szomjam oltani

– ahogyan láthatod – én itt gázoltam,

idelenn a vízben, legalább húsz lépéssel

lejjebb, mint te: lehetetlen tehát zavarnom italod.”

- „De zavarod! – felel a kegyetlen vadállat –

azt is tudom, tavaly rágalmaztál csúnyán!”

-„Hogy tehettem volna, akkor még meg

sem szült anyám! –felel a kis Bari –

most is szopom nyanyámat.”

-„Ha te ne, hát a bátyád!” –

S hiába szól Bari: -„Nincs bátyám …”

– „Akkor a fajtádból valaki:

mert rajtam rágódtok ti váltig:

ti magatok s rágódnak őrzőitek s kutyáik.

Én mindent megtudok! És bosszút állok érte!”

Így szólván, megragadja s viszi a sűrűségbe,

szétmarcangolja és fölfalja végül

– pörös eljárás nyűge nélkül.


Jean de La Fontaine


Fordította: Rónay György

Le Loup et l'Agneau.

Le Loup et l'Agneau.

La raison du plus fort est toujours la meilleure :
Nous l'allons montrer tout à l'heure.
Un Agneau se désaltérait
Dans le courant d'une onde pure.
Un Loup survient à jeun qui cherchait aventure,
Et que la faim en ces lieux attirait.
Qui te rend si hardi de troubler mon breuvage ?
Dit cet animal plein de rage :
Tu seras châtié de ta témérité.
- Sire, répond l'Agneau, que votre Majesté
Ne se mette pas en colère ;
Mais plutôt qu'elle considère
Que je me vas désaltérant
Dans le courant,
Plus de vingt pas au-dessous d'Elle,
Et que par conséquent, en aucune façon,
Je ne puis troubler sa boisson.
- Tu la troubles, reprit cette bête cruelle,
Et je sais que de moi tu médis l'an passé.
- Comment l'aurais-je fait si je n'étais pas né ?
Reprit l'Agneau, je tette encor ma mère.
- Si ce n'est toi, c'est donc ton frère.
- Je n'en ai point. - C'est donc quelqu'un des tiens :
Car vous ne m'épargnez guère,
Vous, vos bergers, et vos chiens.
On me l'a dit : il faut que je me venge.
Là-dessus, au fond des forêts
Le Loup l'emporte, et puis le mange,
Sans autre forme de procès.

 Jean de La Fontaine.

A beteg oroszlán meg a róka.

 

A beteg oroszlán meg a róka.

Az oroszlán nagybetegen feküdt

A barlangjában, sok hivével

Nyomban tudatta mindenütt,

Hogy követüket küldenék el

Meglátogatni a királyt

És hangsúlyozta, legkivált,

Hogy lesz a küldöttségre gondja,

Oroszláni szavára mondja;

Irást ad, hogy félni se kelljen

A foga meg a körme ellen.

Parancsot gyors tett követett;

Minden állat küld követet.

Csak egy maradt otthon s csalóka

Gúnnyal felelt neki a róka:

"Ha nézem itt a homokon

Elmenni nem tudok e kúsza nyomokon,

Mind arra tart, hol az oroszlán odva,

Egy sem tér vissza, bizakodva.

Ez megrendíti sziveinket,

Mentsen fel Ő Felsége minket.

Köszönjük kegyes írását nagyon,

El is hisszük, hogy jóba fárad,

De barlangján csak bemenet vagyon

És nem látjuk, hol a kijárat."


Jean de La Fontaine.


Fordította: Kosztolányi Dezső

Le Lion malade et le Renard.

Le Lion malade et le Renard.


De par le Roi des Animaux,

Qui dans son antre était malade,

Fut fait savoir à ses vassaux

Que chaque espèce en ambassade

Envoyât gens le visiter,

Sous promesse de bien traiter

Les Députés, eux et leur suite,

Foi de Lion très bien écrite.

Bon passe-port contre la dent ;

Contre la griffe tout autant.

L'Edit du Prince s'exécute.

De chaque espèce on lui députe.

Les Renards gardant la maison,

Un d'eux en dit cette raison :

Les pas empreints sur la poussière

Par ceux qui s'en vont faire au malade leur cour,

Tous, sans exception, regardent sa tanière ;

Pas un ne marque de retour.

Cela nous met en méfiance.




Que Sa Majesté nous dispense.

Grand merci de son passe-port.

Je le crois bon ; mais dans cet antre

Je vois fort bien comme l'on entre,

Et ne vois pas comme on en sort.


Jean de La Fontaine.

A leterített oroszlán.

 

A leterített oroszlán.


A képíró kitette képét

és azzal csalogatta népét,

a hős vadász állt rajta s osztán

egy leterített nagy oroszlán.

Ki nézte, elállt szeme-szája.

Jött egy oroszlán és ezt mondta rája:

"Látom, világos az eset.

Itt ti vagytok a győztesek.

De hát a művész ravasz elme,

kényére festhet szépre szépet.

Több joggal állna itt a fajtám győzedelme,

csak az oroszlán is festhetne képet."


Jean de La Fontaine.


Fordította: Kosztolányi Dezső

Le Lion abattu par l'homme .

Le Lion abattu par l'homme .


On exposait une peinture

Où l'artisan avait tracé

Un Lion d'immense stature

Par un seul homme terrassé.

Les regardants en tiraient gloire.

Un Lion en passant rabattit leur caquet.

"Je vois bien, dit-il, qu'en effet

On vous donne ici la victoire ;

Mais l'Ouvrier vous a déçus :

Il avait liberté de feindre.

Avec plus de raison nous aurions le dessus,

Si mes confrères savaient peindre."

Jean de La Fontaine.

A földmíves és gyermekei.

 

A földmíves és gyermekei.


Dolgozzatok mindig, verejtékezve, vágyón,

a pénz maga édeskeveset ér.

Egy gazdag földmíves, már a halálos ágyon,

fiait hívja, s titkon így beszél:

"Ne adjátok el, mond, soha e földet,

mit apáitok is úgy örököltek:

mert kincs van rejtve benn a mélyen,

hol, nem tudom, de rajta csak serényen,

majd megleli, ki dolgozni nem gyarló.

Már kora nyárban neki lássatok,

kapáljatok és folyton ássatok,

viruljon ki a tarló."

Az apa meghalt, s minden koron át

forgatták a fiúk a boronát.

S az év végén a föld többet terem.

A kincsnek hűlt helye. De végtelen

bölcs atyjuk volt, mert bárha nincs

a mondott kincs, a munka kincs.


Jean de La Fontaine.
   
Fordította:Kosztolányi Dezső

Le Laboureur et ses Enfants.

Le Laboureur et ses Enfants.


Travaillez, prenez de la peine :

C'est le fonds qui manque le moins.

Un riche Laboureur, sentant sa mort prochaine,

Fit venir ses enfants, leur parla sans témoins.

Gardez-vous, leur dit-il, de vendre l'héritage

Que nous ont laissé nos parents.

Un trésor est caché dedans.

Je ne sais pas l'endroit ; mais un peu de courage

Vous le fera trouver, vous en viendrez à bout.

Remuez votre champ dès qu'on aura fait l'Out.

Creusez, fouiller, bêchez ; ne laissez nulle place

Où la main ne passe et repasse.

Le père mort, les fils vous retournent le champ

Deçà, delà, partout ; si bien qu'au bout de l'an

Il en rapporta davantage.

D'argent, point de caché. Mais le père fut sage

De leur montrer avant sa mort

Que le travail est un trésor.

Jean de La Fontaine.

A kertész meg a várura.

 A kertész meg a várura.


Egy fél-parasztnak, aki Kertész

s félig polgár, a faluja

szélén volt egy bekerített és

elég szép kertje, jól megművelt birtoka.

A telket mindenütt élősövény övezte,

s nőtt a sok vetemény, sóska, saláta benne,

s névnapi csokrai Mancinak, Bözsinek;

s némi spanyol jázmin; s kakukkfű, rengeteg.

Érthető, hogy gazdánk a Várurát kereste,

mikor dús édenét földúlta egy Nyuszi,

„Az az ebadta dög – háborgott – reggel-este

ott tömi bendőjét s hurkomat neveti;

kő és bot nem segít, mindet megbűvöli:

varázsló az, Uram!" „Varázsló? – kétli kissé

s mosolyog a Nagyúr. – Noha pokol fia

s akárhogy cikázik, elkapja Miria!

Légy nyugodt, öregem, fülön csípjük az ipsét."

„De mikor?" „Hát holnap: pusztuljon a koma!"

Az alku áll; s másnap jön az Úr és hada.

„Nos – szól –, reggelizzünk! Vannak-e jó csibéid?

A ház lánya? Lássuk! Gyere csak, szivike!

Kérik már a kezét? Van vőnk? És kielégít?

Ám ilyenkor, öreg, ki illik – hallod-e?

ki kell rukkolnia gubával!"

Efféléket darál, s már enyeleg a lánnyal,

és maga mellé ülteti,

kézen fogja, karon, kendőjét fölveti –

s tisztelettel, mit méreg árnyal,

tiltakozik a kicsike,

úgyhogy az apa is gyanút fog végtére.

Döng a nagy vigalom, a konyhát megrohanják,

„Pompás az illatuk: mikoriak e sonkák?"

„Az önéi, Uram." S ő felel: „Ez igen,

elfogadom készségesen."

Remekül belakik. A bandája se nézi:

ló, kutya, inasok: mind, mind versenyt zabál;

rángatja a Gazdát, minden lében kanál,

borát issza, lányát becézi...

A lakoma után végre nyeregbe szállnak,

tolong mind s kurjongat vígan,

a sok kürt s trombita oly bősz zenebonát csap,

hogy jó Kertészünk oda van.

S most jön még a java: a kertet összetörték;

palánkot dönt a had, üvegházat tipor.

Agyő, friss hagyma és kapor,

agyő, levesek lelke, zöldség!

A Nyúl egy kel alatt szendergett. Keresik,

hajszolják — végre egy lyukon át megszökik.

Lyukon? Dőlt kerítés, nagy seb az, iszonyú, tág:

a Várúr parancsára útját

ott vágta a sereg, mert mi lett volna, ha

nem lovon távozik a kert lovashada?!

„Úri muri!" — jajdul kertészünk. De beszélhet:

legyintenek reá, s óra múltán marad

kár annyi vissza — hogy elvonult a csapat —

mint amennyit száz év alatt

nem tesz nyúl-népe a megyének.



Rendezd, Herceg, ha van, társaddal a vitád:

rendet teremteni csak bolond hív királyt.

Ne vonjátok bele kis háborúitokba,

s földeteket sosem tapodja.


 Jean de La Fontaine.


Fordította: Szabó Lőrinc

Le Jardinier et son Seigneur .

Le Jardinier et son Seigneur .


Un amateur du jardinage,

Demi-bourgeois, demi-manant,

Possédait en certain Village

Un jardin assez propre, et le clos attenant.

Il avait de plant vif fermé cette étendue.

Là croissait à plaisir l'oseille et la laitue,

De quoi faire à Margot pour sa fête un bouquet,

Peu de jasmin d'Espagne, et force serpolet.

Cette félicité par un Lièvre troublée

Fit qu'au Seigneur du Bourg notre homme se plaignit.

"Ce maudit animal vient prendre sa goulée

Soir et matin, dit-il, et des pièges se rit ;

Les pierres, les bâtons y perdent leur crédit :

Il est Sorcier, je crois. -Sorcier ? je l'en défie,

Repartit le Seigneur . Fut-il diable, Miraut,

En dépit de ses tours, l'attrapera bientôt.

Je vous en déferai, bon homme, sur ma vie.

- Et quand ? - Et dès demain, sans tarder plus longtemps. "

La partie ainsi faite, il vient avec ses gens.

"Cà, déjeunons, dit-il : vos poulets sont-ils tendres ?

La fille du logis, qu'on vous voie, approchez :

Quand la marierons-nous ? quand aurons-nous des gendres ?

Bon homme, c'est ce coup qu'il faut, vous m'entendez

Qu'il faut fouiller à l'escarcelle. "

Disant ces mots, il fait connaissance avec elle,

Auprès de lui la fait asseoir,

Prend une main, un bras, lève un coin du mouchoir,

Toutes sottises dont la Belle

Se défend avec grand respect ;

Tant qu'au père à la fin cela devient suspect.

Cependant on fricasse, on se rue en cuisine.

"De quand sont vos jambons ? ils ont fort bonne mine.

- Monsieur, ils sont à vous. - Vraiment ! dit le Seigneur,

Je les reçois, et de bon coeur. "

Il déjeune très bien ; aussi fait sa famille,

Chiens, chevaux, et valets, tous gens bien endentés :

Il commande chez l'hôte, y prend des libertés,

Boit son vin, caresse sa fille.

L'embarras des chasseurs succède au déjeuné.

Chacun s'anime et se prépare :

Les trompes et les cors font un tel tintamarre

Que le bon homme est étonné.

Le pis fut que l'on mit en piteux équipage

Le pauvre potager ; adieu planches, carreaux ;

Adieu chicorée et porreaux ;

Adieu de quoi mettre au potage.

Le Lièvre était gîté dessous un maître chou.

On le quête ; on le lance, il s'enfuit par un trou,

Non pas trou, mais trouée, horrible et large plaie

Que l'on fit à la pauvre haie

Par ordre du Seigneur ; car il eut été mal

Qu'on n'eut pu du jardin sortir tout à cheval.

Le bon homme disait : "Ce sont là jeux de Prince."

Mais on le laissait dire ; et les chiens et les gens

Firent plus de dégât en une heure de temps

Que n'en auraient fait en cent ans

Tous les lièvres de la Province.

Petits Princes, videz vos débats entre vous :

De recourir aux rois vous seriez de grands fous.

Il ne les faut jamais engager dans vos guerres,

Ni les faire entrer sur vos terres.

Jean de La Fontaine.

A holló meg a róka.

A holló meg a róka.

Holló úr ült a fatetőn,
Csőrébe sajt volt, jókora,
S kit a jó illat csalt oda,
A Róka szólt hízelkedőn:
"Á, jó napot, te drága Holló!
Mi szép vagy! nincsen is hozzád hasonló!
Nem tódítok, de hogyha hangod
Olyan, mint rajtad ez a toll, ó
Akkor a madarak között első a rangod."
A Holló erre rendkívül örül,
Torkán egy hangot köszörül,
Kitátja csőrét, földre hull a sajtja.
A Róka felveszi és egyre hajtja:
"A hízelgő, akármi fajta,
Azokból él, akiknek hízeleg:
Felér a sajttal ez a lecke - vedd."
A Holló ámul, pironkodva, végre
Megesküszik, hogy nem megy soha lépre.

Jean de La Fontaine.

Fordította: Kosztolányi Dezső

Le Corbeau et le Renard.

Le Corbeau et le Renard.

Maître corbeau, sur un arbre perché,
        Tenait en son bec un fromage.
Maître renard par l'odeur alléché ,
        Lui tint à peu près ce langage :
        «Et bonjour Monsieur du Corbeau.
Que vous etes joli! que vous me semblez beau!
        Sans mentir, si votre ramage
        Se rapporte à votre plumage,
Vous etes le phénix des hôtes de ces bois»
A ces mots le corbeau ne se sent pas de joie;
        Et pour montrer sa belle voix,
Il ouvre un large bec laisse tomber sa proie.
Le renard s'en saisit et dit: "Mon bon Monsieur,
            Apprenez que tout flatteur
Vit aux dépens de celui qui l'écoute:
Cette leçon vaut bien un fromage sans doute."
        Le corbeau honteux et confus
Jura mais un peu tard , qu'on ne l'y prendrait plus.

Jean de La Fontaine.

La Fontaine_A kocsi és a légy.

A kocsi és a légy.


Úgy izzik a nap, hogy szikrát csihol,

egy kocsit von a homokos, hanyatló

lejtőn, föl a magasba hat ló,

agg, nő és pap kiszáll a kocsiból,

mert kereke nyikorgott, megfeneklett.

Majd jő egy légy és mint Isten remeklett

csodája zümmög a lovak körül,

csípi is őket, s végtelen örül,

hogy megindítja a kocsit,

a kocsi orrán, meg a rúdon szálldos itt.

S hogy nekidöccen ezalatt

a vén szekér, s halad, halad,

úgy véli, övé a dicsőség,

sürög-forog és azt hiszi,

hogy szárnysegéd, bármily pici,

és győzni hajtja most a hősét.

Sőt bánata határtalan,

hogy senki sem segít, ki a batárba van,

csak ő buzgólkodik, repes.

Közben imádkozott a szerzetes,

épp mostan! És egy nő dalolt,

pedig őnéki is más dolga volt!

A légy ellenben csak legyeskedett,

még zúgni is kegyeskedett.

Végül a kocsi fent gurult a sík mezőn.

"Fújjuk ki most magunk", szólt a légy szenvedőn,

"Biz fáradtam, míg fölért a fogat,

fizessetek ki hát, tisztelt lovak."



Sok ember így sürög-forog szüntelen,

kéretlenül mindenbe belecseppen,

csak hátramozdít, míg a buzgót adja,

s a többieket dolgozni se hagyja.


Jean de La Fontaine


Fodította :Kosztolányi Dezső

Szuper jó vers.

Le Coche et la Mouche.

Le Coche et la Mouche.


Dans un chemin montant, sablonneux, malaisé,

Et de tous les côtés au Soleil exposé,

Six forts chevaux tiraient un Coche.

Femmes, Moine, vieillards, tout était descendu.

L'attelage suait, soufflait, était rendu.

Une Mouche survient, et des chevaux s'approche ;

Prétend les animer par son bourdonnement ;

Pique l'un, pique l'autre, et pense à tout moment

Qu'elle fait aller la machine,

S'assied sur le timon, sur le nez du Cocher ;

Aussitôt que le char chemine,

Et qu'elle voit les gens marcher,

Elle s'en attribue uniquement la gloire ;

Va, vient, fait l'empressée ; il semble que ce soit

Un Sergent de bataille allant en chaque endroit

Faire avancer ses gens, et hâter la victoire.

La Mouche en ce commun besoin

Se plaint qu'elle agit seule, et qu'elle a tout le soin ;

Qu'aucun n'aide aux chevaux à se tirer d'affaire.

Le Moine disait son Bréviaire ;

Il prenait bien son temps ! une femme chantait ;

C'était bien de chansons qu'alors il s'agissait !

Dame Mouche s'en va chanter à leurs oreilles,

Et fait cent sottises pareilles.

Après bien du travail le Coche arrive au haut.

Respirons maintenant, dit la Mouche aussitôt :

J'ai tant fait que nos gens sont enfin dans la plaine.

Ca, Messieurs les Chevaux, payez-moi de ma peine.


Ainsi certaines gens, faisant les empressés,

S'introduisent dans les affaires :

Ils font partout les nécessaires,

Et, partout importuns, devraient être chassés.

Jean de La Fontaine.

A halál és a favágó.

A halál és a favágó.


Rőzsét vitt egy szegény Favágó. A sok ágtól

Görnyedten, a gallyak s évek súlya alatt

Nyögdécselve bizony nehézkesen haladt.

S vityillója felé igyekezett a jámbor.

Végül aztán, mikor már nem bírta tovább,

A fát ledobta, s elgondolta nyomorát.

Mióta él, ugyan milyen örömöt ért meg ?

Van ezen a kerek földön nála szegényebb ?

Sokszor nincs kenyere, és nincs nyugta soha.

Asszony, népes család, adó és katona,

Hitelező, úrdolga rágja.



Nagyobb nem is lehet már nyomorúsága.

A Halált hívja. Az nyomban ott is terem,

Kérdezi tőle, mért hívatta.

“Azért, hogy segítsd föl nekem

Ezt a kéve gallyat - szólt az Öreg -, no rajta!”

Híres orvos a Halál;

Ne moccanjunk mégsem érte.

Addig jó, míg van mi fáj:

Ez az ember jeligéje.


Jean de La Fontaine.


Fordította: Rónay György

La Mort et le Bucheron.

La Mort et le Bucheron.


Un pauvre Bucheron tout couvert de ramée,

Sous le faix du fagot aussi bien que des ans

Gémissant et courbé marchait à pas pesants,

Et tâchait de gagner sa chaumine enfumée.

Enfin, n'en pouvant plus d'effort et de douleur,

Il met bas son fagot, il songe à son malheur.

Quel plaisir a-t-il eu depuis qu'il est au monde ?

En est-il un plus pauvre en la machine ronde ?

Point de pain quelquefois, et jamais de repos.

Sa femme, ses enfants, les soldats, les impôts,

Le créancier, et la corvée.

Lui font d'un malheureux la peinture achevée.

Il appelle la mort, elle vient sans tarder,

Lui demande ce qu'il faut faire

C'est, dit-il, afin de m'aider

A recharger ce bois; tu ne tarderas guère.

Le trépas vient tout guérir;

Mais ne bougeons d'où nous sommes.

Plutôt souffrir que mourir,

C'est la devise des hommes.

 Jean de La Fontaine.

Le dernier poème.

Le dernier poème.

J'ai rêvé tellement fort de toi,

J'ai tellement marché, tellement parlé,

Tellement aimé ton ombre,

Qu'il ne me reste plus rien de toi,

Il me reste d'être l'ombre parmi les ombres

D'être cent fois plus ombre que l'ombre

D'être l'ombre qui viendra et reviendra

dans ta vie ensoleillée.

Robert Desnos

Tu prends la première rue à droite.

Tu prends la première rue à droite

Tu suis le quai

Tu passes le pont

Tu frappes à la porte de la maison.

Le soleil rayonne

La rivière coule

A une fenêtre frémit un pot de géranium

Un voiture passe sur l'autre rive

Tu te retournes sur le gai paysage

Sans t'apercevoir que la porte s'est

ouverte derrière toi

L'hôtesse se tient sur le seuil

La maison est pleine d'ombres

Mais sur la table on aperçoit le reflet

Le reflet du jour sur un fruit et une bouteille

Sur une assiette de faïence et sur un meuble

Et tu restes-là sur le seuil entre le

Monde plein de semblables à toi-même

Et ta solitude bourdonnante

Du monde entier.

Robert Desnos

Utolsó vers

Utolsó vers


Oly sokáig álmodtam rólad

s annyit jártam-keltem, beszéltem

s szerettem árnyadat,

hogy belőled semmi sem maradt,



árnyék leszel a többi között

százszor is sötétebb az árnynál

s árny leszek mely újra megtalál

élted napsugaránál.


Robert Desnos


Fordította: Somlyó György

Az első utca jobbra.

Az első utca jobbra.


Jobbra az első utcán befordulsz

Kiérsz a rakpartra

Átmész a hídon

Kopogsz az ajtón



Süt a nap

A folyó folyik

Egy ablakban cserép muskátli borzong

A túlsó parton egy kocsi suhan

Visszanézel a vidám tájképre

S észre se veszed hogy mögötted

kinyílt az ajtó

A ház úrnője ott áll a küszöbön

A lakásban sötétség



De az asztalon megcsillan valami fény

A nap visszfénye egy gyümölcsön egy palackon

Egy porcelán-tányéron egy bútoron

S ott állsz a küszöbön a

Magadhoz hasonlókkal zsúfolt világ

És az egész világtól zsibongó

Magányod között.

Robert Desnos

Fordította: Somlyó György

Chant pour la belle saison.

Chant pour la belle saison.

Rien ne ressemble plus à l'inspiration
Que l'ivresse d'une matinée de printemps.
Que le désir d'une femme.
Ne plus être soi, être chacun.
Poser ses pieds sur terre avec agilité.
Savourer l'air qu'on respire.

Je chante ce soir non ce que nous devons
combattre
Mais ce que nous devons défendre.
Les plaisirs de la vie.
Le vin qu'on boit avec des camarades.
L'amour.
Le feu en hiver.
La rivière fraîche en été.
La viande et la pain de chaque repas.
Le refrain que l'on chante en marchant sur la route.

Le lit où l'on dort.
Le sommeil, sans réveils en sursaut, sans angoisse
du lendemain.
Le loisir.
La liberté de changer de ciel.
Le sentiment de la dignité et beaucoup d'autres
choses
Dont on ose refuser la possession aux hommes.

J'aime et je chante le printemps fleuri.
J'aime et je chante l'été avec ses fruits.
J'aime et je chante la joie de vivre.
J'aime et je chante le printemps.
J'aime et je chante l'été, saison dans laquelle je
suis né.


Robert Desnos

Le muguet.

Le muguet.

Cloches naïves du muguet,
Carillonnez ! car voici Mai !

Sous une averse de lumière,
Les arbres chantent au verger,
Et les graines du potager
Sortent en riant de la terre.

Carillonnez ! car voici Mai !
Cloches naïves du muguet !

Les yeux brillants, l'âme légère,
Les fillettes s'en vont au bois
Rejoindre les fées qui, déjà,
Dansent en rond sur la bruyère.

Carillonnez ! car voici Mai !
Cloches naïves du muguet !
Robert Desnos

Ének a szépség évszakáért.

Ének a szépség évszakáért.

Nincsen ahhoz hasonló ihletés,
mint egy tavaszi reggel mámora
vagy vágy, mit asszony ébreszt.
Lenni, mint annyi más - s már nem magunkként.
Mozdulni kész lábbal illetni földet.
Ízlelve szívni tiszta levegőt.

Nem éneklek ma este én
a harcról.
Csak arról, ami védekezni sarkall.
Az élet gyönyöréről.
A borról, mit barátokkal iszunk meg.
A vágyról.
Tűzről a télben.
Hűs folyóról a nyárban.
Kenyérről, húsról minden étkezésnél.
A refrénről, mit úton menve zengünk.

Az ágyról, melyben alszunk.
A reggelről, amelyen nem riadva
ébredünk, holnapoktól rettegően.
A ráérő időről.
Kedvére változó mennyboltozatról.
A méltóságérzetről s más egyébről,
amely mer
birtoklást tiltani az embereknek.

Dalolva áldom díszét a tavasznak.
Dalolva áldom gyümölcsét a nyárnak.
Dalolva áldom örömét a létnek.
Dalolva áldom a tavaszt, s leginkább
a nyáridőt, az évszakot, amelyben
születtem.

Robert Desnos


Fordította: Baranyi Ferenc

A gyöngyvirág.

A gyöngyvirág.

Gyermeki harangocskái a gyöngyvirágnak
Csilingeljetek! Mert íme itt a május!

A fény zuhataga alatt
A fák dalolnak a gyümölcsösben,
És a veteményes magjai
Kacagva bújnak elő a földből.

Csilingeljetek! Mert íme itt a május!
Gyermeki harangocskái a gyöngyvirágnak!

Fénylő szemekkel, könnyű szívvel
A leánykák az erdőbe mennek
Utolérni a tündéreket, akik már
Körtáncot lejtenek a hangásban.

Csilingeljetek! Mert íme itt a május!
Gyermeki harangocskái a gyöngyvirágnak! Robert Desnos  Fordította: Julianna

 

Az oroszlán udvara.

 

Az oroszlán udvara.

Egyszer kíváncsi volt az állatok Királya,

az Ég mily népeket rendelt szolgálatára.

Futárokat szalajtva szét

alattvalóit mind hivatta,

vitték pecsétes levelét,

mely országszerte tudtul adta,

hogy Őfelsége udvarát

megnyitja néhány héten át,

s az ünnepélyes alkalomra

nagy lakoma készül, melyet

majomparádé is követ.

Nyilvánvaló, e nagy kegyesség

azért volt, hogy dicső hatalma így kitessék

Palotájába hívta hát

népét. Mit, palota! Hússzék inkább! Szagát

érezték messziről. Orrát a balga Medve

befogta, s bajt hozott szegény fejére tette:

nem tetszett képe a Királynak, és legott

Plutóhoz küldte őt, hogy fintorogjon ott.

Dicsérte a Majom a büntető szigort,

s – túlzó hízelkedő – dicsérte Fejedelme

haragját, karmait, barlangját és szagát:

hozzá az ámbra és virág

fokhagyma csak. Hanem bolond hízelkedése

nem jól ütött ki: a Király megölte érte.

Ez a Nagyúr is, gondolom,

Caligulával volt rokon.

Ott volt a Róka épp a Fenség közelében.

„Mondd csak – kérdezte –, mit érzel. Megmondhatod

nyíltan." De az ötölt-hatolt,

hogy náthás, véleményt nem mondhat semmiképpen.

És szárazon megúszta szépen.



S mindebből megtanulhatod:

az udvarban, ha ott sikert akarsz elérni,

ne hízelegj bután, s ne merj nyíltan beszélni.

Jobb, hogyha agyafúrt némelykor válaszod.


Jean de la Fontaine


Fordította:Lator László

La Cour du Lion.

La Cour du Lion.
 
Sa Majesté Lionne un jour voulut connaître

De quelles nations le Ciel l'avait fait maître.

Il manda donc par députés

Ses vassaux de toute nature,

Envoyant de tous les côtés

Une circulaire écriture,

Avec son sceau. L'écrit portait

Qu'un mois durant le Roi tiendrait

Cour plénière, dont l'ouverture

Devait être un fort grand festin,

Suivi des tours de Fagotin.

Par ce trait de magnificence

Le Prince à ses sujets étalait sa puissance.

En son Louvre il les invita.

Quel Louvre ! un vrai charnier, dont l'odeur se porta

D'abord au nez des gens. L'Ours boucha sa narine :

Il se fut bien passé de faire cette mine,

Sa grimace déplut. Le Monarque irrité

L'envoya chez Pluton faire le dégouté.

Le Singe approuva fort cette sévérité,

Et flatteur excessif il loua la colère

Et la griffe du Prince, et l'antre, et cette odeur :

Il n'était ambre, il n'était fleur,

Qui ne fut ail au prix. Sa sotte flatterie

Eut un mauvais succès, et fut encore punie.

Ce Monseigneur du Lion-là

Fut parent de Caligula.

Le Renard étant proche : Or çà, lui dit le Sire,

Que sens-tu ? dis-le-moi : parle sans déguiser.

L'autre aussitôt de s'excuser,

Alléguant un grand rhume : il ne pouvait que dire

Sans odorat ; bref, il s'en tire.


Ceci vous sert d'enseignement :

Ne soyez à la cour, si vous voulez y plaire,

Ni fade adulateur, ni parleur trop sincère,

Et tâchez quelquefois de répondre en Normand.


Jean de La Fontaine.

A tücsök meg a hangya

A tücsök meg a hangya

A tücsök dalolt egyre, bár

Izzott a nyár,
Úgyhogy mikor jött a komor
Tél, része gond volt és nyomor:
Még egy picinke kis darab
Legye, vagy férge sem maradt.
Hét ment is a hangyához át
Elpanaszolni nyomorát,
És kérte, adjon néki kölcsön
Zsákjába egy kis magot töltsön.
Új aratásig, legalább.
"Majd megadom, lesz erre gondom,
Nyáron, tücsök-szavamra mondom
A tőkét meg a kamatát."
Bosszantja a tücsök kalandja,
Nem is adott magot a hangya. -
De ezt kérdezte végre tőle:
"Mit tettél a meleg időbe?"
"Éjjel-nappal munkába voltam,
Fűnek-fának folyton daloltam." -
"Daloltál? rendbe van, komám,
Akkor ma táncolj, szaporán." -

Jean de la Fontaine

Fordította: Kosztolányi Dezső

La Cigale et la Fourmi.

La Cigale et la Fourmi.

La cigale, ayant chanté
Tout l'été,
Se trouva fort dépourvue
Quand la bise fut venue.
Pas un seul petit morceau
De mouche ou de vermisseau.
Elle alla crier famine
Chez la Fourmi sa voisine,
La priant de lui prêter
Quelque grain pour subsister
Jusqu'à la saison nouvelle.
«Je vous paierai, lui dit-elle,
Avant l'aout, foi d'animal,
Intérêt et principal.»
La Fourmi n'est pas prêteuse;
C'est là son moindre défaut.
«Que faisiez-vous au temps chaud?
Dit-elle à cette emprunteuse.
-- Nuit et jour à tout venant
Je chantais, ne vous déplaise.
-- Vous chantiez? j'en suis fort aise.
Et bien! dansez maintenant.»

Jean de La Fontaine.

Molière sírjára

                                                                     Molière sírjára.

                                                    Itt Terentius és Plautus pihennek,

bár Molière alszik itt egymaga.
Egy lélek hármuk tehetsége, melynek
művészetén derült a frank haza.

Elmentek.

  S látni őket, nem kecsegtet
több remény. 
 Próbálkozzunk bármivel:
úgy látszik, jó időre sírba vesztek
Terentius, Plautus és Molière.

Jean de La Fontaine.

Fordította: Rónay György

Épitaphe écrite pour la mort de Molière.

Épitaphe écrite pour la mort de Molière.

Sous ce tombeau gisent Plaute et Térence

Et cependant le seul Molière y git.

Leurs trois talents ne formaient qu'un esprit

Dont le bel art réjouissait la France.

Ils sont partis! et j'ay peu d'espérance

De les revoir. Malgré tous nos efforts,

Pour un long temps, selon toute apparence,

Térence, et Plaute, et Molière sont morts.

 Jean de La Fontaine.

Egy lusta sírjára

Egy lusta sírjára, vagyis a sajátjára


Jean, ahogyan jött, szintúgy távozott.

Fölélte a tőkét s a kamatot:

a vagyont fölöslegesnek ítélte.

Remekül fölhasználta idejét:

Kettéosztotta — az egyik felét

alvásra, másikát semmittevésre.


Írta: Jean de La Fontaine.


Fordította: Rónay György

Épitaphe d'un paresseux .

Épitaphe d'un paresseux.

Jean s'en alla comme il était venu,
Mangea le fonds avec le revenu,
Tint les trésors chose peu nécessaire.
Quant à son temps, bien le sut dispenser :
Deux parts en fit, dont il soulait passer
L'une à dormir et l'autre à ne rien faire.
 Jean de La Fontaine.