A halál és a favágó.

A halál és a favágó.


Rőzsét vitt egy szegény Favágó. A sok ágtól

Görnyedten, a gallyak s évek súlya alatt

Nyögdécselve bizony nehézkesen haladt.

S vityillója felé igyekezett a jámbor.

Végül aztán, mikor már nem bírta tovább,

A fát ledobta, s elgondolta nyomorát.

Mióta él, ugyan milyen örömöt ért meg ?

Van ezen a kerek földön nála szegényebb ?

Sokszor nincs kenyere, és nincs nyugta soha.

Asszony, népes család, adó és katona,

Hitelező, úrdolga rágja.



Nagyobb nem is lehet már nyomorúsága.

A Halált hívja. Az nyomban ott is terem,

Kérdezi tőle, mért hívatta.

“Azért, hogy segítsd föl nekem

Ezt a kéve gallyat - szólt az Öreg -, no rajta!”

Híres orvos a Halál;

Ne moccanjunk mégsem érte.

Addig jó, míg van mi fáj:

Ez az ember jeligéje.


Jean de La Fontaine.


Fordította: Rónay György