Nappal van- Éjszaka

Nappal van? Éjszaka?


Nappal van? Éjszaka? Iszonyú félhomály van.

Az óriási düh zsákmányra les az árnyban.

Mennydörgés, robbanás. Sápadtan hallgatom.

Vakon dörömböl az ostoba borzalom.

Az isteni kihunyt. Az emberi ledőlt már.

A véletlen vadul vérengzve föl-le kószál,

s a legyőzötteket kartáccsal szétveri,

kötelességtudó s bűnös: mindegy neki.

Bábelt árny falta be végső emeletéig.

A banditák ama hatvannégy túszt kivégzik,

s válaszul hatezer foglyot kiirtanak.

A túsznak része: könny, a rabnak: gúnyszavak.

Zúg a szél; szinte már kihunyt az éji mécses,

a lelkiismeret. Köd! éj! minden veszélyes!

A pusztítók dühe kevés;őrjöngjenek!

S ki így szól: Irgalom – a bére gyűlölet.

Itta had, ott a nép; vérzik Franciaország,

míg egymást esztelen esztelenségbe fojtják.

Nincs jog. Csak Káin áll talpon, más senki sem.

Egyfajta szétzilált bűn úszik mindenen.

Az ártatlanra is homály hull a sötétben.

Ez felgyújtotta a Louvre-t. Nos? Mért ne égjen?

Nem tudta, hogy mi az. A másik szörnyeteg

meg hatra-vakra lő. A törvény hova lett?

Az éj, s nővérei: a lángok már benyelték

Párizst, a szíveket, s benyeltek minden elmét.

Nem látok, és ölök. Nem értem, s meghalok.

Mind együtt, gyermekek és szörny gályarabok,

együtt apák, fiúk, a démon és az angyal,

a szellem embere az emberi varanggyal

közös örvénybe hull s ott veszti életét.

Ha perzsel a parázs, ki választhatja szét:

mily hangoktól hörög, bőg az ércbika szája

Jaj, a vak tömeget süket halál kaszálja.


Victor Hugo.