A természet nagyon szeret.

A természet nagyon szeret.


A természet nagyon szeret,

Jeanne-om, örül örömeinknek;

minden virág feléd pereg,

hogy rájuk essék egy tekintet.


Jöjj, Angelika! Orgon, el!

A tél, kit csúfolunk, mogorván

hátrál, mord arccal ránk figyel,

majd eltűnik a felleg ormán.


Szívünk néma derűje benn,

s véle az éneklő vidámság

kiteljesíti győztesen

az árnyék széjjelfoszlatását.


Június bontja szirmait,

s ugyanazt mondja hegyre, rétre,

de bántott-e már valakit

a rózsák ismételgetése?


A fecske úgy száll homlokod

körül, közel keringve hozzád,

hogy szinte megszámlálhatod

égre írt, minden szárnya-tollát.


Szépséged virradó sugár,

ifjúságodtól, tiszta gyermek,

fényesebb lesz a láthatár,

égre a hajnalt visszaszerzed.


Mert úgy hasonlít rád, nevet

a liliom, fénye kiárad;

a hit kancsója a szíved,

hol a galambok inni vágynak.


Victor Hugo