Ünnepnap Párizs környékén.

Ünnepnap Párizs környékén.


Forró déltől hevül az ünnep,

a réten körben dob pereg;

csillámló fényben fel-le tűnnek

vidám, kószáló seregek.



A láthatáron porladozgat

Szent Lajos ódon várroma;

a sűrű naptól szinte roskad

a káprázó mezők sora.



A tikkadt szél a messzeségen

nesztelenül villantja át

a táj kemence-melegében

a pipacsok friss parazsát.



A juhnyáj szanaszét legelget,

fényes a nappal, álmatag,

kék lángolásban énekelnek

tücskök, árnytalan ég alatt.



A zab behordva már. Nyugodhat

a munka. Bort, fiúk, nosza!

Isteni kacagást bugyogtat

a lékelt hordók potroha.



Asztalnál imbolyog a részeg

– az is barátilag biceg

s ő már mindent igaznak érez,

s ó, égbolt! mindent elfeled,



az egyenes utat, a gondot,

a törvényt, zsandárt, a maró

kínt; s csúfolja a vámsorompót

a suréne-i szőlőkaró.



A füvet bölcs szamár harapja,

füle hosszú; mit bánja ő?

Az anyagbőség nem zavarja,

örvend, ha virít a mező.



Ott fut egy fészekalja gyermek.

Clichy – ó régi, hős csaták!

Mutatja csillagként repesztett,

porosz kartács járta falát.



Zötyög, fut a szekérke; messze

Párizs hangja már felszökik:

rongyszedő, ki puttonyba szedte

királyok ócska halmait.



Látni, a távol ég azúrja

kéményt, kupolákat füröszt;

kedvvel, virággal koszorúzva

lányok járnak a búza közt.


Victor Hugo