Megnyugtató látvány.

Megnyugtató látvány.


Minden sugárzó és vidám ma.

Most sző a fürge lábu pók

a tisztaselyem tulipánra

csipkét, színezüstből valót.



A reszketeg szitakötőcske

nagy gömb-szemmel lesi magát

a tükrös tóban, hol nyüzsögve

rajzik egy rejtélyes világ.



Úgy tetszik, ifjodik a rózsa,

a bíbor bimbóval rokon,

s csupa gyönyörrel szól a nóta

a csupa napfény ágakon.



Szól a madár, Urát dicsérve,

ki tiszta szívekben lakik,

s rávonja a kékszemü égre

a hajnal láng-szemhéjait.



Hol elhal minden lárma lágyan,

a fák közt őzgida suhan,

s az ékszertartó, zöld mohában

bogár ragyog, élő arany.



Lankadt a hold, sápadt a napban,

mint víg, lábadozó beteg,

opál-szeméből hullva, lassan,

lágy égi édesség pereg.



Csókolva száll a violára

s a vén falig vonja a méh;

moccantja a forró barázda

vak csíráit a nap felé.



Minden él, s minden a helyén van,

tárt ajtóban sugárnyi nap,

futó víz, ingó árnykaréjban,

zöld domb felett kék boltozat.



A síkság boldog fénye villog,

a fű virít, a lomb susog.

- Ember! ne félj! tudja a titkot

a természet és mosolyog.


Victor Hugo verse.


fordító: Nemes Nagy Ágnes