A holló meg a róka.

A holló meg a róka.

Holló úr ült a fatetőn,
Csőrébe sajt volt, jókora,
S kit a jó illat csalt oda,
A Róka szólt hízelkedőn:
"Á, jó napot, te drága Holló!
Mi szép vagy! nincsen is hozzád hasonló!
Nem tódítok, de hogyha hangod
Olyan, mint rajtad ez a toll, ó
Akkor a madarak között első a rangod."
A Holló erre rendkívül örül,
Torkán egy hangot köszörül,
Kitátja csőrét, földre hull a sajtja.
A Róka felveszi és egyre hajtja:
"A hízelgő, akármi fajta,
Azokból él, akiknek hízeleg:
Felér a sajttal ez a lecke - vedd."
A Holló ámul, pironkodva, végre
Megesküszik, hogy nem megy soha lépre.

Jean de La Fontaine.

Fordította: Kosztolányi Dezső

Le Corbeau et le Renard.

Le Corbeau et le Renard.

Maître corbeau, sur un arbre perché,
        Tenait en son bec un fromage.
Maître renard par l'odeur alléché ,
        Lui tint à peu près ce langage :
        «Et bonjour Monsieur du Corbeau.
Que vous etes joli! que vous me semblez beau!
        Sans mentir, si votre ramage
        Se rapporte à votre plumage,
Vous etes le phénix des hôtes de ces bois»
A ces mots le corbeau ne se sent pas de joie;
        Et pour montrer sa belle voix,
Il ouvre un large bec laisse tomber sa proie.
Le renard s'en saisit et dit: "Mon bon Monsieur,
            Apprenez que tout flatteur
Vit aux dépens de celui qui l'écoute:
Cette leçon vaut bien un fromage sans doute."
        Le corbeau honteux et confus
Jura mais un peu tard , qu'on ne l'y prendrait plus.

Jean de La Fontaine.

La Fontaine_A kocsi és a légy.

A kocsi és a légy.


Úgy izzik a nap, hogy szikrát csihol,

egy kocsit von a homokos, hanyatló

lejtőn, föl a magasba hat ló,

agg, nő és pap kiszáll a kocsiból,

mert kereke nyikorgott, megfeneklett.

Majd jő egy légy és mint Isten remeklett

csodája zümmög a lovak körül,

csípi is őket, s végtelen örül,

hogy megindítja a kocsit,

a kocsi orrán, meg a rúdon szálldos itt.

S hogy nekidöccen ezalatt

a vén szekér, s halad, halad,

úgy véli, övé a dicsőség,

sürög-forog és azt hiszi,

hogy szárnysegéd, bármily pici,

és győzni hajtja most a hősét.

Sőt bánata határtalan,

hogy senki sem segít, ki a batárba van,

csak ő buzgólkodik, repes.

Közben imádkozott a szerzetes,

épp mostan! És egy nő dalolt,

pedig őnéki is más dolga volt!

A légy ellenben csak legyeskedett,

még zúgni is kegyeskedett.

Végül a kocsi fent gurult a sík mezőn.

"Fújjuk ki most magunk", szólt a légy szenvedőn,

"Biz fáradtam, míg fölért a fogat,

fizessetek ki hát, tisztelt lovak."



Sok ember így sürög-forog szüntelen,

kéretlenül mindenbe belecseppen,

csak hátramozdít, míg a buzgót adja,

s a többieket dolgozni se hagyja.


Jean de La Fontaine


Fodította :Kosztolányi Dezső

Szuper jó vers.

Le Coche et la Mouche.

Le Coche et la Mouche.


Dans un chemin montant, sablonneux, malaisé,

Et de tous les côtés au Soleil exposé,

Six forts chevaux tiraient un Coche.

Femmes, Moine, vieillards, tout était descendu.

L'attelage suait, soufflait, était rendu.

Une Mouche survient, et des chevaux s'approche ;

Prétend les animer par son bourdonnement ;

Pique l'un, pique l'autre, et pense à tout moment

Qu'elle fait aller la machine,

S'assied sur le timon, sur le nez du Cocher ;

Aussitôt que le char chemine,

Et qu'elle voit les gens marcher,

Elle s'en attribue uniquement la gloire ;

Va, vient, fait l'empressée ; il semble que ce soit

Un Sergent de bataille allant en chaque endroit

Faire avancer ses gens, et hâter la victoire.

La Mouche en ce commun besoin

Se plaint qu'elle agit seule, et qu'elle a tout le soin ;

Qu'aucun n'aide aux chevaux à se tirer d'affaire.

Le Moine disait son Bréviaire ;

Il prenait bien son temps ! une femme chantait ;

C'était bien de chansons qu'alors il s'agissait !

Dame Mouche s'en va chanter à leurs oreilles,

Et fait cent sottises pareilles.

Après bien du travail le Coche arrive au haut.

Respirons maintenant, dit la Mouche aussitôt :

J'ai tant fait que nos gens sont enfin dans la plaine.

Ca, Messieurs les Chevaux, payez-moi de ma peine.


Ainsi certaines gens, faisant les empressés,

S'introduisent dans les affaires :

Ils font partout les nécessaires,

Et, partout importuns, devraient être chassés.

Jean de La Fontaine.

A halál és a favágó.

A halál és a favágó.


Rőzsét vitt egy szegény Favágó. A sok ágtól

Görnyedten, a gallyak s évek súlya alatt

Nyögdécselve bizony nehézkesen haladt.

S vityillója felé igyekezett a jámbor.

Végül aztán, mikor már nem bírta tovább,

A fát ledobta, s elgondolta nyomorát.

Mióta él, ugyan milyen örömöt ért meg ?

Van ezen a kerek földön nála szegényebb ?

Sokszor nincs kenyere, és nincs nyugta soha.

Asszony, népes család, adó és katona,

Hitelező, úrdolga rágja.



Nagyobb nem is lehet már nyomorúsága.

A Halált hívja. Az nyomban ott is terem,

Kérdezi tőle, mért hívatta.

“Azért, hogy segítsd föl nekem

Ezt a kéve gallyat - szólt az Öreg -, no rajta!”

Híres orvos a Halál;

Ne moccanjunk mégsem érte.

Addig jó, míg van mi fáj:

Ez az ember jeligéje.


Jean de La Fontaine.


Fordította: Rónay György

La Mort et le Bucheron.

La Mort et le Bucheron.


Un pauvre Bucheron tout couvert de ramée,

Sous le faix du fagot aussi bien que des ans

Gémissant et courbé marchait à pas pesants,

Et tâchait de gagner sa chaumine enfumée.

Enfin, n'en pouvant plus d'effort et de douleur,

Il met bas son fagot, il songe à son malheur.

Quel plaisir a-t-il eu depuis qu'il est au monde ?

En est-il un plus pauvre en la machine ronde ?

Point de pain quelquefois, et jamais de repos.

Sa femme, ses enfants, les soldats, les impôts,

Le créancier, et la corvée.

Lui font d'un malheureux la peinture achevée.

Il appelle la mort, elle vient sans tarder,

Lui demande ce qu'il faut faire

C'est, dit-il, afin de m'aider

A recharger ce bois; tu ne tarderas guère.

Le trépas vient tout guérir;

Mais ne bougeons d'où nous sommes.

Plutôt souffrir que mourir,

C'est la devise des hommes.

 Jean de La Fontaine.

Le dernier poème.

Le dernier poème.

J'ai rêvé tellement fort de toi,

J'ai tellement marché, tellement parlé,

Tellement aimé ton ombre,

Qu'il ne me reste plus rien de toi,

Il me reste d'être l'ombre parmi les ombres

D'être cent fois plus ombre que l'ombre

D'être l'ombre qui viendra et reviendra

dans ta vie ensoleillée.

Robert Desnos

Tu prends la première rue à droite.

Tu prends la première rue à droite

Tu suis le quai

Tu passes le pont

Tu frappes à la porte de la maison.

Le soleil rayonne

La rivière coule

A une fenêtre frémit un pot de géranium

Un voiture passe sur l'autre rive

Tu te retournes sur le gai paysage

Sans t'apercevoir que la porte s'est

ouverte derrière toi

L'hôtesse se tient sur le seuil

La maison est pleine d'ombres

Mais sur la table on aperçoit le reflet

Le reflet du jour sur un fruit et une bouteille

Sur une assiette de faïence et sur un meuble

Et tu restes-là sur le seuil entre le

Monde plein de semblables à toi-même

Et ta solitude bourdonnante

Du monde entier.

Robert Desnos

Utolsó vers

Utolsó vers


Oly sokáig álmodtam rólad

s annyit jártam-keltem, beszéltem

s szerettem árnyadat,

hogy belőled semmi sem maradt,



árnyék leszel a többi között

százszor is sötétebb az árnynál

s árny leszek mely újra megtalál

élted napsugaránál.


Robert Desnos


Fordította: Somlyó György

Az első utca jobbra.

Az első utca jobbra.


Jobbra az első utcán befordulsz

Kiérsz a rakpartra

Átmész a hídon

Kopogsz az ajtón



Süt a nap

A folyó folyik

Egy ablakban cserép muskátli borzong

A túlsó parton egy kocsi suhan

Visszanézel a vidám tájképre

S észre se veszed hogy mögötted

kinyílt az ajtó

A ház úrnője ott áll a küszöbön

A lakásban sötétség



De az asztalon megcsillan valami fény

A nap visszfénye egy gyümölcsön egy palackon

Egy porcelán-tányéron egy bútoron

S ott állsz a küszöbön a

Magadhoz hasonlókkal zsúfolt világ

És az egész világtól zsibongó

Magányod között.

Robert Desnos

Fordította: Somlyó György