L’homme

L’homme (détails)


(à René Koltz in memoriam)

Ma peau sent

les cours humides

les champs abandonnés

Je me penche

sur les bords du monde


Tu n'es nulle part
…

les mots roulent

entre nous

comme des pierres

dures de silence

…

J'ignore

si je vis dans l'ordre

ou le désordre


Si aujourd'hui est hier

ou demain


ou les deux ensemble

Anise Koltz.

Külső - belső

Külső - belső (részletek)


Hol van az a hely

amit pótolni nem lehet?



Senki sem véd meg minket

megszokjuk a csendet

…

Amikor megyek

a világmindenség megy

velem



Én a lépés vagyok

a lépésben



Megyek

hogy találkozzam önmagammal

…

A bőrömet dátumok borítják

       – régi előjegyzési naptár



Nézem hogyan vonul el az élet

az erkélyem magasából

tanulmányozva a vasúti menetrendet

bár fel nem szállok már vonatra

…

A szerződés

a testemmel már

lejár



Egyenként

eltörlöm a lábnyomaimat

befedve azokat homokkal.


Anise Koltz verse


Fordította: Dabi István

Intérieur - Extérieur .

Interieur - Extérieur (détails. )


Où se trouve le lieu

de ce qui ne peut avoir lieu?

Personne ne nous sauve

nous nous habituons au silence

…

Quand je marche

l'univers marche

avec moi

Je suis le pas

dans le pas

Je marche

à ma rencontre

…


Ma peau est couverte de dates

         – agenda périmé


Je regarde défiler la vie

du haut de mon balcon

étudiant les horaires de train

que je ne prendrai plus

....

Déjà le contrat

avec mon corps

prend fin

Un à un

j'efface mes pas

en les comblant de sable.

Anise Koltz.

A malom.

 

A malom.

Egyetlen pont vagyok, órája

A tájnak, melyben szomszédos az est,

A folyó, a templom, s az öreg malom:

Harangláb tornyosul, a fa ellenáll,

Jár a kerék, s a szürke víz

Tovafut a téli szél alatt.

Menni hagyják hajnaltól hajnalig,

S így őröl gabonát, fűrésszel

Koporsódeszkát, s a henyélőt

Töprengésre készteti a nyugodt mozgás,

Mely folyvást erőt termel

Hasznosítván az anyagszerű időt

Míg az emberi kiáltozás elhal

A puha hótakaró felett.


Hédi Kaddour.

Fordította:Nagy Attila Kristóf

Le Moulin.

Le Moulin.
  

Je suis le point unique, la leçon

D’un paysage où se joignent, le soir,

Rivière, église et vieux moulin :

Le clocher monte, l’arbre tient,

La roue travaille, et l’eau grise

S’en va sous le vent d’hiver,

Laissant passer, entre chaque aube,

De quoi moudre le grain, scier

Les planches des cercueils, et faire

Rêver l’oisif, dans ce roulement calme

Qui continue à fabriquer de l’énergie

Avec le temps qui reste à la matière

Quand les hommes ont fini de crier

Sur le manteau doux de la neige.


Hédi   Kaddour.

A sofőr.

A sofőr.

Mi szállta meg azt a buszvezetőt,

Ki az autóbuszt otthagyva

A járdaszélre ült az Opera téren,

És könnyeinek szabad folyást engedett?

Az önsajnálat mámora? A járókelőknek

Tetszik a tetszetős bánat.

Szeretnék, ha így szólna hozzájuk:

Erdei szél zúduljon ezentúl miránk, és

Kapjon bele valahány szoknyába. Vagy így:

A bátyám egyszer azt vágta fejemhez:

Téged még az árnyékod is elhagy.

De mint aki együgyű, a sofőr csupán

Ennyit ismételget: nehéz ez a munka,

S a világ oly kegyetlen.


Hédi Kaddour verse.

Fordította:
Nagy Attila Kristóf