Szóljatok szüntelen...

Szóljatok szüntelen, gondolat harsonái.


Hogy méne Józsua kürtszóval körbejárni

a várost, ég felé fordítván a szemét,

s követte haragos prófétáját a nép,

első nap a király nevetett vára ormán;

másnap is nevetett s kiüzent néki, mondván:

– Hiszed tán, hogy a szél elfújja a falat? –

Harmadnap legelöl a frigyláda haladt,

aztán a kürtösök, s hadsorok dübörögtek,

s bentről leköpdösék a frigyládát a kölykek,

és játéktrombitán sikongtak, mint a kürt;

a negyedik napon az asszonynép kiült

a rozsdamarta, vén, pártázatos tetőkre,

ott fonván meg a szöszt, a héberrel kötődve,

s Áron fiaira köveket dobtanak;

ötödnap feketén lepték el a falat

a sánták és vakok, s hujjogva ordibáltak,

csúfolván az eget zördítő trombitákat;

hatodnap a falon, mely oly erős, magas,

hogy gránitcsücskein megfészkelhet a sas,

s csúcsairól maga a mennykő is levásik,

megint csak a király kacagott, szakadásig,

s szólt: — Be jól muzsikál ez a héber sereg! —

S így megnevetteté körül a véneket,

a szentély bölcseit és bíráit a sorsnak.



A hetedik napon a falak leomoltak.


Victor Hugo verse.


Magyarra fordította : Nemes Nagy Ágnes