Kézen fogva a két kicsit

Kézen fogva a két kicsit

Kézen fogva a két kicsit, elindulok.

Az erdőt szeretem, hol őzbak andalog,

és foltos szarvasok űznek fehér ünőket,

felágaskodva, ha egy ág rettenti őket;

mert a vadállatok olyan izgékonyak,

lomb lágy neszétől is félve iramlanak.

A fáknak az a mély, nagyszerű tanusága,

hogy van éden, s a szív ott lel szívbéli társra,

s hogy semmi mit sem ér, csak a fészek s a csók.

Hajdan Theokritosz az isteni bozót

mélyén hallotta, hogy suhannak a menádok.

Sétámra jó helyet majd én is ott találok

a két kicsivel. És közben kihallgatom,

mit magyaráz a kis Jeanne-nak Georges oly nagyon,

s mikre tanítja Jeanne Georges-ot. Mint pátriárka,

kit a gyerek vezet sétálva s meg-megállva,

ahogy étvágyuk és játékuk rendeli,

léptem picike kis léptüket követi,

virágot szednek, és eszegetik a szedret.

Ó erdők óriás nyugalma! drága zengzet!

Április illata és békéje lebeg.

Egyetlen dolgom e földön a szeretet.

Victor Hugo

Je prendrai par la main les deux petits enfants.

Je prendrai par la main les deux petits enfants.


Je prendrai par la main les deux petits enfants ;

J'aime les bois où sont les chevreuils et les faons,

Où les cerfs tachetés suivent les biches blanches

Et se dressent dans l'ombre effrayés par les branches ;

 
Car les fauves sont pleins d'une telle vapeur

Que le frais tremblement des feuilles leur fait peur.

Les arbres ont cela de profond qu'ils vous montrent

Que l'éden seul est vrai, que les cœurs s'y rencontrent,

Et que, hors les amours et les nids, tout est vain ;

Théocrite souvent dans le hallier divin

Crut entendre marcher doucement la ménade.

C'est là que je ferai ma lente promenade

Avec les deux marmots. J'entendrai tour à tour

Ce que Georges conseille à Jeanne, doux amour,

Et ce que Jeanne enseigne à George. En patriarche

Que mènent les enfants, je réglerai ma marche

Sur le temps que prendront leurs jeux et leurs repas,

Et sur la petitesse aimable de leurs pas.

Ils cueilleront des fleurs, ils mangeront des mures.

Ô vaste apaisement des forêts ! ô murmures !

Avril vient calmer tout, venant tout embaumer.

Je n'ai point d'autre affaire ici-bas que d'aimer.

Victor Hugo.