Kézen fogva a két kicsit

Kézen fogva a két kicsit

Kézen fogva a két kicsit, elindulok.

Az erdőt szeretem, hol őzbak andalog,

és foltos szarvasok űznek fehér ünőket,

felágaskodva, ha egy ág rettenti őket;

mert a vadállatok olyan izgékonyak,

lomb lágy neszétől is félve iramlanak.

A fáknak az a mély, nagyszerű tanusága,

hogy van éden, s a szív ott lel szívbéli társra,

s hogy semmi mit sem ér, csak a fészek s a csók.

Hajdan Theokritosz az isteni bozót

mélyén hallotta, hogy suhannak a menádok.

Sétámra jó helyet majd én is ott találok

a két kicsivel. És közben kihallgatom,

mit magyaráz a kis Jeanne-nak Georges oly nagyon,

s mikre tanítja Jeanne Georges-ot. Mint pátriárka,

kit a gyerek vezet sétálva s meg-megállva,

ahogy étvágyuk és játékuk rendeli,

léptem picike kis léptüket követi,

virágot szednek, és eszegetik a szedret.

Ó erdők óriás nyugalma! drága zengzet!

Április illata és békéje lebeg.

Egyetlen dolgom e földön a szeretet.

Victor Hugo