Szieszta.

Szieszta.

Egy méh se döngicsél, torkos bogár se dong ma,

a nagy, nap verte fák alatt alél a nyár,

s a sűrű lomb között borongó fénysugár

smaragdbársony mohok színét szitálja zsongva.


Dús ágak dómjain tör át a Dél bolyongva,

s álomra lankadó, csukott pillámra már

ezernyi surranó láng rőt hálója száll,

mely elnyúlik s haránt hasít a lomha lombba.


A tűzfátyol felé, amelyet sző a nap

–törékeny lepkeraj – nagy pillék ringanak

illattól ittasan s kábán a napsugáron;


s míg ujjam megragad minden piciny fonált,

e fényhálóba, mely aranyszínekre vált,

– boldog, betelt vadász – az álmaim bezárom.


José-Maria de Heredia.