Aranyos ajkaid.

Aranyos ajkaid

Aranyos ajkaid énbennem nem kacagnak,
csillagó szavaid oly mély értelműek,
hogy éveim, halálom és ifjúságom éjén
minden zajból felém a te hangod remeg.

A selyem hajnalon, hol tenyészik a fagy,
és a veszendő kéj a tűnt álmot siratja,
a nap karjai közt ébredő test vacogva
gondol csak arra, hogy a szíve visszatér.

Zöld erdők emléke, köd, melyben elmerültem,
magamra zárva két szemem, tiéd vagyok,
rajtad csügg életem, s már nem tudom lerázni
a szörny semmittevést, amibe dönt szerelmed.

Paul Éluard.