Végballada.

Végballada.

A Testamentum immár kész,
véget ért Villon élete,
jöjj el, ha lesz a temetés,
harangzúgás hív, gyászzene.
Vörös lepelben teteme,
hiszen ő mártír, áldozat,
a szerelembe halt bele
akit e sír ma befogad.

Én tudom jól, hogy nem hazug,
dárdája űzte pocsolyába,
aki ekként él ide jut,
börtönbe, sírba visz a lába.
Hajtott nappal, s az éjszakába’,
higgyétek el, mert így igaz,
megoldott minden alsószoknyát
akit e sír ma befogad

Így élt, és ahogy általában’,
jött a vég, nem volt rongya se,
nem volt ki a szemét lezárja.
Szerelemtől immár messzire,
reménytelenség hált vele;
s most puskaszíjon lóg a rab,
(Ő, kiről csodákat mesélnek,)
akit e sír ma befogad.

Ajánlás

Herceg, az ember mint sólyom
visszatér, ahonnan elszakadt:
Kortyol a holtak borából
akit e sír ma befogad.

François Villon.