Ó, éjszaka…

Ó, éjszaka…

Ó, éjszaka, vess le sötét köpenyt,
Költsd, riadjon a hajnal kegyes tűzzel,
Ki most emészt, a gondot távol űzd el,
És a tusát, ki dúl elmémbe bent.

A szép, kegyes világ már megjelent,
Mindenfelé a nap ezer díszt tűzdel,
Fekszem nyitott, ma még le sem hunyt szemmel,
Amelytől ím, most ázik fekhelyem.

Ó, éjszaka, árnyas, álmos, nyugalmas,
Szorgos lelkem könnyére odahallgass,
Te kebledbe rejtem gyötrelmemet:

Nem akarom, hogy a világ megtudja,
Kérlek, azért meg sem pihenve, futva
Vidd Uramhoz, s lába elé letedd.

Gabrielle de Coignard.