Álom

Álom

Rengeteg mennyit álmodtam, de
egy hangot nem értek belőle.

Pantagruel, III. könyv

Éjszaka volt. Föltűnt először is – így láttam, így beszélem
– egy kolostor falait a hold meszelte csíkosra – egy erdő,
ösvények tekeregtek benne – és a Morimont, puha- és
keménykalapok nyüzsgésével.

Fölhangzott azután – így hallottam, így beszélem – egy
toronyból a lélekharang szava s válaszul rá halottsirató
zokogás egy cellából – jajpanasz és vad röhej, hogy
belereszketett minden levele egy lombos ágnak – majd
fekete vezeklő barátok zümmögő imája, vesztőhelyre
kísértek valami bűnöst.

Fölmerült utoljára – így végződött az álom, így beszélem
egy szerzetes, a haldoklók hamujában fetrengve-
haldokolva – egy fiatal lány, kötélen rángva, egy tölgyfa
ágára akasztva. És jómagam, ahogy csapzottan, kócosan
a kerék küllőire kötöz épp a hóhér.

Don Augustinus, a megboldogult perjel ferences csuhájában
ünnepi mód fekszik majd a ravatalon, és Margitot,
akit kedvese ölt meg, szűzi fehér ruhájában borítja
szemfödél négy viaszgyertya közt.

Ám mivel a hóhér husángja üvegként széttört az első
csapásra, s a fekete vezeklő barátok fáklyáit kioltotta a
szakadó zápor, s a tömeg szétfolyt a kiáradó, sebes
patakokkal – ébredésem felé más álmokat űztem.

Aloysius Bertrtand.